A Sziget Fesztivál évek óta inkább összművészeti – és nem csak zenei – programjaival vonzza be a látogatókat, idén pedig minden téren erősítettek. Így viszont nem könnyű átlátni, mi mivel lesz egyidőben, miről nem szabad lemaradni, hol lesznek a kihagyhatatlan események – szóval megpróbálunk utat mutatni a túlkínálatban.

Arról, hogy miért Kendrick Lamar első hazai fellépése (21:30, Dan Panaitescu Nagyszínpad) lesz a nap abszolút kihagyhatatlan programja, már korábban írtunk, de Stormzy (17:45, Dan Panaitescu Nagyszínpad) magyarországi debütálásáért is lelkesedtünk. Valószínűleg – részben – ők az okai annak, hogy az első napon még csak a helyszínek egy része nyit ki: többek közt a MasterCard Színpad By A38, a Bacardi Aréna és a Világzenei Színpad elindulásáig még aludni kell egyet. Akinek azonban az ő fellépésük nem lenne elég, ne csüggedjen: a Petőfi Rádió színpadán a Mary PopKids(18:00) vagy az Irie Maffia(19:45) után a Pesti Műszak felel majd a szájbaverős rímekért és a pazar beatekért, míg a Colosseumban többek között olyanok meneteltetnek majd, mint a New York-i (tech-)house specialista Jesse Calosso (22:30)vagy a legnagyobb DJ-gigolók egyike, Tiga(00:00).

Mi azonban inkább arra biztatnánk mindenkit, hogy fedezze fel a nem-zenei helyszínek által nyújtott lehetőségeket: a Cinema Hungary légkondicionált sátrában egyaránt vetítenek majd a Filmarchívum kincseiből (Habfürdő - 12:00) és az újkori magyar sikerfilmek (1945 - 16:00, Genezis - 23:00) közül, eredeti nyelven, angol felirattal. Eközben a Fidelio színház- és táncsátorban a cirkuszi mutatványokat kortárs tánccal ötvöző darabok (Nofit State Circus / Motionhouse: Block - 16:00; 19:30) és motoros önkeresések (155: TRIP - 15:30; 19:00) váltják egymást.

De ha már most úgy éreznénk, hogy a fesztivál vagy a meleg kifogott rajtunk, inkább töltődjünk fel – előbb mártózz meg a Dunában a Sziget Beach-nél, majd irány a Cöxpon Chill Garden, ahol táncterápiával (15:00) és jógával állíthatod helyre a belső egyensúlyod. A One Love afro-latin-reggae színpadnál pedig különböző nemzetek tánctanításaival, workshopokkal és persze a legforróbb DJ-szettekkel hozhatjuk tűzbe magunkat az előttünk álló egy hétre.

Érdemes kihasználni, hogy ma még csak alig pár helyen szól a zene, és kicsit belevetni magunkat a fentebbi programokba, mert utána már nem igazán lesz lehetőségünk hasonlóra!