A neve is sugallja, hogy nem egy karót nyelt étteremről van szó, hanem egy vagányabb koncepcióról. Elvileg reggelizőnek indult, de a leves+szendvics kombóból álló ebédmenüvel délben is jóllakhatunk, a jövőben pedig esténként is borozhatunk-sörözhetünk a Horváth-kert mellett megnyílt Zsivány bisztróban.

A Krisztina körút 91. alatti régi Cremoso kávézóra rá sem ismerni: az enteriőrt teljesen átalakították, az álmennyezetet kivették, egyedi cementlapok kéklenek a padlón. Kedves párnák, a Gundel Imre-Harmath Judit-féle vendéglátóskönyv, sok-sok fény és a DVA hátizsákjai fogadják az ide betérőt (a szintén Budán üzemelő táskás lányokkal együttműködnek).

A meredek lépcső egy előkészítőkonyhába vezet, míg a konkrét műveletek fent zajlanak egy látvány minikonyhában, ahol nyomon lehet követni az ételekért felelős Borisz Duliskovich hozzáértő ügyködését. „Az omlettet kevesen csinálják jól” – mondja, miközben a vegetáriánus verziót készíti nekünk spenóttal és kecskesajttal. Elmondása szerint rengeteget kísérletezett, mire megtalálta az optimális módszert, amivel az omlett se nem szárad ki, se nem lesz túl folyós – a végeredményen pedig érződött is az odafigyelés. Ahogy a lazacos bagelen is remuláddal, kapribogyóval, valamint a fűszeres spárgás-póréhagymás quiche-en is, amit alkalmunk nyílt kipróbálni.

Borisz és Zsigó Ádám középiskolás koruk óta ismerik egymást. Ádám üzletvezetőként, operatív vezetőként korábban a 360 bárban dolgozott, de megjárta a Fiókát és a Konyhát is, Borisz pedig az Onyxban, a Márga Budapestben és az Arany Kaviárban gyűjtött szakmai tapasztalatot. Ádámnak egy saját reggelizős hely volt az álma, vendéglátásban szerzett kapcsolatrendszerét pedig jól ki tudja használni abban, hogy minden alapanyagból a legjobbat szerezze be: a bagelek a Budapest Bägeltől érkeznek, a szendvicsek az Anyu leves & szendvics bárból, a sütik a Kedveskrémből, a sajtok pedig a Bocitejtől. A sonkát, a szalámit és még pár terméket egy olasz beszállítótól szerzik be, aki nívós helyekre, például a Culinarisba is szállít.

A Zsiványban egész nap magunkhoz vehetünk igényes összeállításokat, a reggelik között tojásos ételeket, különböző feltétekkel ellátott bageleket találunk 650-2150 Ft között. A napi leves mellé 1350 Ft-ért salátát vagy vegetáriánus szendvicset, 1850 Ft-ért egy szendvicset (gorgonzolás, ibérico szalámis, serrano sonkás vagy füstölt lazacos) választhatunk, persze minden külön is kérhető. Ottjártunkkor épp tejfölös-kapros tökleves volt a napi ajánlat.

A barátságos, letisztult kávézóban jó elüldögélni, de a vendégeket biztatják az elviteles, piknikezős megoldásokra, hiszen itt van mellettük a kihasználatlan park, ezért is készítettek oda pokrócokat az ajtóhoz. A Mauro Deluxe kávé nem az újhullámos trendhez zárkózik fel, ennek ellenére abszolút megállja a helyét olaszos ízeivel. A First kisüzemi sörei már fel vannak tüntetve az itallapon, és a borok is ott sorakoznak a polc tetején, várva a júniust, amikor is meghosszabbított nyitvatartással lehet majd iszogatni a helyen.