A Fortepan archív képeket összegyűjtő online adatbázisának már évek óta nagy rajongói vagyunk, és most végre egy újabb zseniális ötlettel rukkoltak elő: évek óta tartó álmodozás után elstartolt a ForteGo alkalmazás. A telefonos app-on térkép alapján megkereshetjük a közelünkben az elmúlt több mint száz évben készült képeket, majd a kiválasztott fotó pontos helyszínére el is navigál az alkalmazás, hogy aztán – ha akarjuk – amolyan 'akkor és most' képeslapként összefűzze az eredeti és az általunk készített fotót.

Időről időre felbukkannak és hatalmas sikert aratnak azok az akkor és most képpárok, amelyek készítésénél valaki régi fényképek alapján járja a város, és centire pontosan megkeresi azt a helyet és nézőpontot, ahol a harminc, ötven vagy akár száz évvel ezelőtti fotós is állt, és megörökíti azt, amit ma látunk ott. Majd a két képet egymás mellé illesztve csodálkozhatunk rá, mennyi történelem sűrűsödött a két elkapott pillanat közé, mennyit változott a város vagy éppen milyen szegleteit, lakóinak mely szokásait ismerhetjük fel még mindig.

Hétfőn indították útjára a több éves álmodozás és fél éves programozói munka után megszületett – és ForteGo névre keresztelt – alkalmazást, amely a Fortepan fotóadatbázisára épülve a legizgalmasabb városi akkor és most játék lehet. A most még csak 250 képpel működő kísérleti verzió a Budapest100 hétvégéjéhez kapcsolódva debütál, az eseményhez csatlakozott 23 kisebb-nagyobb tér és környéke fedezhető fel elsőként. De cél, hogy idővel nemcsak a 33 ezer képet számláló budapesti fotógyűjtemény legyen kereshető, de a vidéki városok és falvak is felkerüljenek a térképre.  

És hogyan működik? Az ForteGo alkalmazás letöltése után (most még csak az Appstore-ban elérhető, de hamarosan Android változatban is ingyenesen letölthető lesz) a már feltöltött archív képeket térképes navigációval lehet megtalálni, a jelenlegi helyünkhöz legközelebb készült képeket egy filmcsíkon lehet végigpörgetni. Ha pedig kiválasztunk egy képet, akkor az app abban is segít nyilakkal és célkereszttel, hogy megtaláljuk a készítésének a pontos helyét és nézőpontját. És ha szeretnénk újrafotózni a helyszínt, akkor azt is megtehetjük, az eredeti kép átlátszóságát állítva pontosan ráilleszthetjük az épületeket a mai látványra.

És végül, miután mi is megörökítettük, hogy évtizedek múltán hogy is néz ki a helyszín, lehetőségünk van a két fotó egymás mellé illesztésére, ami így virtuális képeslapként elmenthető vagy megosztható. Alig várjuk, hogy még több helyszín és kép felkerüljön, addig pedig képvadászatra fel, fedezzük fel újra (és újra) a város múltját és jelenét is!