Budapest

A diszkó, ahova viheted a gyereket is – ilyen volt a PomPom Party

Fotó : Major Kata / WLB
Pom Pom Party

Délután 4-kor kezdődik és fél 7-ig tart, így fürdetésre, vacsorára már haza is ér a család. A PomPom Party-sorozatot külföldi mintára kezdték el idehaza szervezni, most szombaton pedig a másodikat tartották a TRIP hajón, a Batthyány tér közelében. Abszolút felnőtt program, annyi különbséggel, hogy a kicsiket sem kell otthon hagyni, mert a közös bulit ők is élvezik – a végén pedig mindenki boldog. MAJOR KATA KÉPGALÉRIÁJA

Kisgyerekes szülőként az ember jellemzően kiszorul a felnőtteknek szóló programokból, és csak nagy nehezen sikerül néha kitörnie a játszótér-ovi-lakás háromszögből. Az éjszakázást, főleg a párunkkal való közös bulizást bébiszitter/nagyszülő híján sokszor lehetetlen megszervezni, pedig sehol sincs kőbe vésve, hogy korábbi kellemes szokásainkról le kell mondani a babák kedvéért. A PomPom Party ötletgazdái maguk is szülők, ráadásul a partiszervezés világában dolgoztak, így maguk is vágytak arra, hogy kisebb legyen a szakadék a családok és az „átlagos” emberek között.

Fotó: Major Kata / WLB
Fotó: Major Kata / WLB

Ez tehát egy családi buli, ahova a partira vágyó felnőttek elhozhatják a gyerekeiket, akár még a járni nem tudó babákat is, akiknek a belépés ingyenes. A helyszínen az egyéni belépő amúgy 1900 ft, a családi jegy 5500 Ft-ba kerül.

Fotó: Major Kata / WLB
Fotó: Major Kata / WLB

Van UV-arcfestés, tetkózás, babapihenő-csörgető és gyerekjátszó szoba, a kreatív asztalon origamizás, és a pelenkázást, szoptatást is meg lehet oldani kényelmesen.

Fotó: Major Kata / WLB
Fotó: Major Kata / WLB
Fotó: Major Kata / WLB

A zene halkabb, mint a rendes diszkóban, de alapvetően sötét van és villódzó fények – a világítós tetkó és arcfestés éppen ezért jól jön, ha szemmel tartanánk a gyereket.

Fotó: Major Kata / WLB
Fotó: Major Kata / WLB
Fotó: Major Kata / WLB
Fotó: Major Kata / WLB
Fotó: Major Kata / WLB
Fotó: Major Kata / WLB

Április 21-én DJ Palotai apu szolgáltatta a zenét, és szemmel láthatóan mindenki nagyon jól érezte magát.

Fotó: Major Kata / WLB
Fotó: Major Kata / WLB
Fotó: Major Kata / WLB
Fotó: Major Kata / WLB
Fotó: Major Kata / WLB
Fotó: Major Kata / WLB
Fotó: Major Kata / WLB
Fotó: Major Kata / WLB
Fotó: Major Kata / WLB
Fotó: Major Kata / WLB
Fotó: Major Kata / WLB
Fotó: Major Kata / WLB
Fotó: Major Kata / WLB
Fotó: Major Kata / WLB
Fotó: Major Kata / WLB
Fotó: Major Kata / WLB
Fotó: Major Kata / WLB
Fotó: Major Kata / WLB
Fotó: Major Kata / WLB
Fotó: Major Kata / WLB