Ma már amelyik cég igazán ad magára, igyekszik dolgozóinak a legjobb környezetet megteremteni. Viszlát sápadt, sercegő neonok és szűk szobák, új sorozatunkban bemutatjuk a város legmenőbb, leginnovatívabb és legérdekesebb irodáit. Bár már sokfelé helyet kap egy-egy csocsóasztal, a Dealogic Playgrounddal megtaláltuk Budapest kétségkívül legjátékosabb irodáját, amelyet egy modern kori játszótér mintájára alakították ki.

Egy iroda sok szempontból lehet jó: lehet jó helyen, lehet körülötte óriási park, lehet napfényes, csöndes, környezetbarát, innovatív, elegáns, benne sok növény vagy tetőterasz panorámával. Kevés dolgozó vágyik ennél többre, pedig Budapesten nem egy iroda még ezeket az „úri huncutságokat” is képes megtoldani extrákkal. Például úgy, hogy az ott dolgozókkal elhitetik: a munkahelyen nemcsak dolgozni lehet, hanem mondjuk játszani, kikapcsolódni is. A Dealogic szoftverfejlesztő cég irodái ilyenek, a Playgroundban például ezzel találkozunk:

Korábban írtunk az Eiffel irodaházban található Dealogic Cityről, amely nem véletlenül nyerte el az első helyezést a 2016-os Év Irodája Verseny nagyvállalat kategóriájában. A nagyvárosi tematikára húzták fel, külön városrészekkel, éjszakai negyeddel, közparkkal, konténerekre vagy óriáskéményre emlékeztető tárgyalókkal, és még egy nyugalmazott villamos is helyet kapott benne. A Dealogic Playground terveit is ugyanaz a belsőépítészeti csapat álmodta meg, akik a Dealogic Cityét: Gáti Anna, Szegő Gábor, Hitka András és Szabó Andrea hasonlóan földtől és hétköznapoktól elrugaszkodott ötletet valósított meg a Margit híd budai hídfőjénél is. 

A 19. századi vöröstéglás, egykor villamoskocsiszínként funkcionáló és új épületszárnyakkal megtoldott Margit Palace-ban két évre tervezi a Dealogic az ottlétet. Ezért az „átmeneti” iroda elemeinek tervezésénél fontos volt a mobilitás és az újrahasznosíthatóság.

A közepén például egy óriási „úszómedencét” találunk szétszedhető kék kanapékból kialakítva, gumilabdákkal, úszógumipárnákkal, laptoptartó úszódeszkákkal, napozóágyakkal. Már csak a víz hiányzik, de ha úszni nem is, ugrálni azért lehet a kanapékon.

A koncepció a „délövi játszótér és honi retró” hangulatát tűzte ki maga elé célul. Trópusi és vintage hatások keverednek a dizájnban, és a 60-as, 70-es évek is visszaköszönnek a bútorválasztásban. A konyha meglehetősen eklektikusra sikeredett, hangsúlyos kontrasztok, egyedi tervezésű konyhafronti grafika, üvegfólia és zöld növények dobják fel a hangulatot.

Az életvidámság és a játékosság tükröződik a színes falakról és dekorációkról, a szellős térben, 580 négyzetméteren bőven jut hely a kreativitás kibontakoztatásához. Az egyik sarokban egy dobogós kialakítású openspace előadót alakítottak ki, ahol le is lehet heveredni pár percre.

A bejáratnál vintage dolgozósarok fogadja az érkezőket recepciós pult gyanánt, mögötte találjuk a négyszemélyes hintapadot, ahol nemcsak a fejünket szellőztethetjük ki, hanem akár tárgyalni is beülhetünk. Az iroda 72 dolgozója – még ha csak két évig is – de bizonyára kiélvezi majd itt a felnőtt játszótér lehetőségeit.

Dealogic Playground

  • Belsőépítészeti tervek:

  • Mashroom Design, Gáti Anna, Szabó Andrea, Szegő Gábor, Hitka András
  • Projekt Menedzsment: Stay in Hungary