Egy ideje figyeljük már a két mikrofonfejű fiút, akik szaxofonnal és basszusgitárral komplett minikoncertté varázsolják a Jászai Mari téri villamosmegállót. A 4-es, 6-osok csakúgy süvöltenek körülöttük, ez azonban nem töri meg a lendületüket és jókedvüket. A nyomukba eredtünk.

Kiderült, hogy a formációnak neve is van, ők az Underground Funk Orchestra. Dmitry és Ákos korábban külön zenéltek az utcán, 2014-ben azonban rájöttek, hogy együtt jobban megéri. Hosszabb szünet után fél éve állt össze ismét a duó, azóta hetente háromszor legalább letolnak egy másfél órás szessönt a Széll Kálmán téren, a Fény utcai piacnál, a Jászain, az Oktogonon, a Margit híd budai hídfőjénél, az Örs vezér téren, a Nyugati vagy a Keleti aluljárójában.

De gyakran még aznap reggel sem tudják, hol fognak zenélni aznap. Érdekessége a dolognak, hogy tudatos koncepció és profi technika áll mögöttük, miközben teljesen spontán a működésük. A 28 éves Dmitry Kijevben nőtt fel, hét évig tanult szaxofonozni a zeneiskolában, és az anglisztika mesterképzést már a Debreceni Egyetemen végezte. Egy multinál dolgozott, mikor – még egyedül – kipróbálta az utcazenélést, és mivel kalandvágyó, szabadságszerető típus, úgy döntött, ebből fog megélni, de a jövőben más, komolyabb tervei is vannak.

A 26 éves Ákos szakmája hangmérnök, és bár tanult szaktanárnál is, a basszusgitározást főleg autodidakta módon sajátította el, ami játékát elnézve elsőre hihetetlennek tűnik. Ez a szint elmondása szerint az utóbbi négy év folyománya, mikor is rengeteget zenélt az utcán, és a gyakorlás meghozta a gyümölcsét. Különösen szerencsésnek tartja magát, hogy az álmából él; ő osztja be az idejét, a szabadság, spontaneitás számára mindennél fontosabb. A családja kezdetben ellenkezett, de aztán látták, hogy ebből valóban meg lehet élni.

Zenéjükben a funk, hiphop és a jazz keveredik, az alaprepertoár konkrét számokból áll, de sok minden alakult és jött létre az utcazenélés alatt is. Ma már lényegében improvizálnak, soha nem játsszák el ugyanúgy ugyanazt a számot. A srácok a személyiségükkel is sokat hozzátesznek a performanszhoz, a közönség pedig mindent megérez: sokan odamennek hozzájuk, hogy annyira rossz napjuk volt, de nekik sikerült feldobni. „Nem szabad kimenni zenélni, ha rossz kedved van, ha ideges, dühös vagy. A hangulatodat a zenéddel továbbítod az embereknek. A zene rezgés, átmegy a testeden, és a tested leadja az üzenetet” – véli Dmitry. „Ugyanígy látsz minket színpadon, profi szinten zenélünk” – teszi hozzá, mert szoktak rendezvényeken, kiállításon, klubokban, esküvőn is zenélni. De az utcán jobban keresnek.

Más utcazenészekhez képest nemcsak hangosabbak, hanem kétségkívül az előadói stílusuk is fejlettebb. De a Budapesten az íratlan szabály az, hogy ha egy zenész már elfoglalt egy placcot, akkor onnan a későn érkező továbbmegy.

A közteresek, rendőrök nagy része is megengedő velük, mondják, hogy nekik tetszik a zenéjük, de hát a szabály az szabály, pakoljanak össze. Kétszer már drogot is kerestek náluk, pedig még alkoholt sem isznak a srácok, de a hosszú haj, a hippi stílus és a lazaság beindítja a sztereotípiákat. Előfordult, hogy a járókelők meg akarták védeni őket, s míg perlekedtek a rendőrökkel, ők szépen összepakoltak és elmentek.

Időjárás- és kedvfüggő, hogyan reagál rájuk a közönség. Megfigyelésük szerint közhangulat terén Buda azért jobban teljesít, a pestiek kicsit frusztráltabbak, de ha erős, jó, tiszta pozitív energiákkal zenélnek, tudnak rájuk hatni. Kora reggel és munkaidő után lehet őket elcsípni, és néha a Facebook-oldalukra is kiírják, hogy hol lesznek hallhatóak.