Magyarország idén is csatlakozott a kezdeményezéshez, amelynek keretében minden év márciusában, Johann Sebastian Bach születésnapja környékén világszerte kiváló muzsikusok ünneplik a mestert ingyenes koncerteket adva nyilvános helyeken.

Bach Mindenkinek Fesztivál célkitűzése, hogy a klasszikus zene valóban mindenkihez eljusson, így országszerte meglepő helyszíneken – például aluljárókban, szabadtéren, templomokban, hangversenytermekben – és különleges elemekkel kiegészülve megszólaló koncertekkel, egyedi programokkal várják az érdeklődőket.

2018. március 21-25-én rendezik meg a fesztivált 32 településen, 115 helyszínen, 300 programmal és 2000 fellépővel. A védnök Vásáry Tamás zongoraművész, karmester, a fesztivál igazgatója Kovács Zalán László tubaművész.

Budapesten a nyitókoncertet március 20-án a Budapest Music Centerben tartják, de szerveznek programokat és koncerteket a Kálvin téren a Református templom elé, a Lóvasút Kulturális és Rendezvény Központba, a Szent István-bazilikába és a Barabás Villába is. A részletes programok itt érhetőek el.

A Bach in the Subways, magyar nevén a Bach Mindenkinek nemzetközi programot egy New York-i csellista, Dale Henderson indította útjára 2010‑ben azzal a céllal, hogy növelje a klasszikus zene iránti általános érdeklődést. Magyarországon először 2015-ben 5 helyszínen rendeztek koncerteket, majd egyre több művész, zeneoktatási intézmény és zenekar csatlakozott a programokhoz. 2017-ben a rendezvény fesztivállá nőtte ki magát.