We Love Budapest: Hogyan értékelnéd a 2017-es éved?

Bérczesi Róbert: Szorgos év volt a 2017-es, felvettük és megjelentettük a hiperkarma Délibáb című negyedik stúdióalbumát és rögzítettük az Én meg az Ének emléxel még? lemezét, ezenkívül rengeteget koncerteztünk országszerte a zenekarral és egyszálgitáros fellépéseim is voltak.

WLB: Anno milyen szándékkal, elképzelésekkel indítottad el az Én meg az Éneket, és hogy változtak az évek során?

BR: Eredetileg úgy indult a dolog, hogy szerettem volna rögzíteni a számomra kedves magyar nyelvű dalok saját tempómba és hangzásomba átültetett verzióit és ez nem is változott az évek során. Az emléxel lemezeken szereplő 40 dal nagy része már 2005-ben megvolt a fejemben, csak a népdalok csatlakoztak később.

WLB: Kezdettől fogva tervben volt, hogy a lemezeken szereplő feldolgozások mellett az ilyen néven adott koncertjeidrepertoárjának részei lesznek a Hiperkarma és BioRoBoT dalai is? Másképp működnek a már jól ismert számokegyszálgitáros hangszerelésben?

BR: Az egyszálgitározás egy külön műfaj és igen, természetesen máshogy szólalnak meg a dalok, ha egyedül adom elő őket. Már az elejétől fogva nyilvánvaló volt, hogy ezeken a fellépéseken keverni fogom a saját számaimat a feldolgozásokkal.

;list=PL9FsJ_i-M8BPbtmnrqTgWKenU1vxMyZEG WLB: Mennyire volt más érzés a Hiperkarmában eltöltött évek után egyedül kiállni a színpadra, és mit kaptál ezektől azalkalmaktól?

BR: Egy-egy jól sikerült egyszálgitáros fellépés mindig rengeteg energiával tölt fel, és bár az elején talán kissé bizonytalan voltam egyedül a színpadon, mostanra már belejöttem.

WLB: A BioRoBoT-ban hangsúlyos volt a The Beatles hatása, az Én meg az Énekben pedig a népdalok és a régi kedvenc magyar számaid. Kihatottak ezek a projektek anno az eddigi utolsó Hiperkarma lemezre, a Délibábra, ami az előző kettőnél sokkal letisztultabb lett?

BR: Ezen soha nem gondolkodtam el, de ha belegondolok, valószínűleg igen, a BioRoBoT-os munkák és a feldolgozások hangulata, hangszerelése is közrejátszott abban, hogy a Délibáb lemez is ilyen lett.

WLB: 2010-ben jelent meg az első Én meg az Ének-lemez, az emléxel? - hogyhogy most januárig kellett várni a folytatásra? Milyennek írnád le a második albumot, milyen anyag született?

BR: Ahogy említettem, az emléxel? lemezek törzsanyaga már 2005-ben létezett. Az hogy az első lemez csak 2010-ben a második pedig idén januárban jelenik csak meg, az nagyrészt az akkori életvitelemnek és a lustaságomnak köszönhető. Rengeteget molyoltam még akkor is a dalokon, amikor már tulajdonképpen stúdiókészek voltak.

WLB: Hogy jött az ötlet, hogy a hagyományos koncerttermek helyett egy színház-turnén mutasd be a lemezt? Mitvárhatunk majd a január 22-ei koncerttől?

BR: Egy promóter barátunk dobta be az ötletet, neki volt egy időpontja az Erkelben, és ezt a koncertet szerette volna megcsinálni ott. Színház turnéra egyelőre nem visszük, mert nagyon összetett a zenekar, és majdnem általános, hogy valaki nem ér rá más elfoglaltságok miatt. A próbákat is nehéz volt összehozni. Meglátjuk mi lesz a további sorsa a nagyzenekaros formációnak.

WLB: Pár éve még azt nyilatkoztad, hogy nehezen jönnek a dalok, azóta viszont megjelent két Hiperkarma album is,most pedig itt van az interjú apropóját adó emléxel még? Ezek szerint elmúlt a blokk benned?

BR: Nem teljesen. Időről időre eszembe jutnak dalötletek, de ezeket nem mindig találom jónak, hiába dolgozok rajtuk. Ilyenkor előfordul még, hogy elkeseredek, de aztán egy idő után újra nekiállok és addig gyúrom a vázlatokat, amíg egy nekem tetsző dal nem formálódik belőle.

WLB: Visszanézve egyébként az eddigi énekes-dalszerzői karrieredre, melyik lemezedet tartod a legjobban sikerültnek? Van olyan album, amelyik valamiért különösen közel áll a szívedhez?

BR: Az első hiperkarma lemez az, amelyiket a legjobban sikerült munkámnak tartok, de büszke vagyok az Amondó lemezre (a hiperkarma második 2003-as lemeze - a szerk.) is. Második kedvencem a Délibáb(a hiperkarma negyedik, tavaly megjelent albuma - a szerk.) és a Konyharegény (a zenekar 2014-es "visszatérő lemeze - a szerk.) albumról gondolom azt, hogy – bár tíz év alatt készült el – de a felvételeit kicsit elkapkodtuk.

WLB: Manapság mennyire jössz zavarba, ha generációs dalszerzőként hivatkoznak rád?

BR: Nagyon megtisztelő és zavarba hoz, ha ilyet mondanak rólam.

WLB: Tavaly egy interjúban említetted, hogy a próbákon és a koncerteken kívül nem igazán jársz el otthonról, számodra az aktív éjszakai élet véget ért. Fedeztél fel azért számodra kedves új helyeket Budapesten? Egyáltalán, milyen a kapcsolatod a várossal?

BR: Nagyon szeretem Budapestet, de meglehetősen bezárkózva élek, és csak keveset hallok új helyekről.

WLB: Tervek, álmok, rémálmok?

BR: Szeretnénk még idén megjelentetni a hiperkarma ötödik nagylemezét, ezen dolgozom most. Nincsenek nagyratörő kísérletezős terveim, az álmom az, hogy olyan dalok kerüljenek erre az albumra, amik egyszerűek, de mégis tetszenek. A rémálmokból meg mindig rengeteg van, ezekbe most nem is szeretnék belemenni.
NYEREMÉNYJÁTÉK! Ha szeretnél páros belépőt nyerni a január 22-ei lemezbemutatóra, játssz velünk a Facebookunkon!

Címkék