A fővárost övező nemzetközi figyelem idén sem lankadt: hol Európa negyedik legjobbjának választották a Bazilika előtti adventi vásárt, hol a BBC foglalkozott a budapesti jégzajlással. A külföldi újságok szalagcímein keresztül idéztük fel 2017 pár legemlékezetesebb pillanatát.

Haladjunk talán időrendben visszafelé: az utazók kedvenc téli célpontjait, a legnépszerűbb karácsonyi vásárokat rangsorolta nemrég a Europe Best Destination oldala – a Bazilika előtti adventi vásár pedig a negyedik lett, alig lecsúszva a dobogóról. A Bazilika csodás látványán kívül a cikk kiemeli a tradicionális magyar ételeket, a kortárs dizájntárgyakat és kézműves ajándékokat és a már hagyományosnak számító fényfestést a Bazilika homlokzatán, de szót ejt a tér közepén található korcsolyapályáról és a hatalmas karácsonyfáról is, nem  utolsósorban a jótékonysági koncertekről és az adományozós lehetőségekről is. Szerencsére a vásár január 1-jéig várja a látogatókat, így mindenki maga győződhet meg arról, hogy megérdemelt volt-e a helyezés.

Alig egy hónappal korábban a Hamupipőke-történetet ültette át a mai korra az angol divatcég, a Debenhams; a cipőjét a vonatúton elhagyó lány és annak megtalálója szeme előtt feltűnik a Nyugati pályaudvar is, és budapesti utcákon, épületek előtt és a 4-es metró aluljárójában is elsétálnak. (A 2013-as, szintén Budapesten forgatott kisfilm 

itt található.)

Októberben robbant a hír, miszerint a világ különös dolgait felfedező Great Big Storya legújabb videójában nem mást, mint Budapest egyik legismertebb műemlékét népszerűsíti. A majdnem másfél perces, gyönyörűen fényképezett felvételen röviden bemutatják az 1905. október 9-én, tehát bő 112 éve átadott Halászbástyát, ahonnan lélegzetelállító panoráma nyílik a magyar fővárosra. Az a hely, ahol ilyen épületek vannak, nem is csoda, hogy tizenegyedikként végez a Condé Nast Traveler olvasói szavazásán.

De ezzel még nem volt vége a különleges videóknak: a CNN Create forgatócsoportja bebarangolta az ország tavas-folyós részeit, majd megérkezett Budapestre is, ahol a fürdőket, a Szabadság híd és a Lánchíd által szegélyezett Dunát, és a Halászbástyáról látható panorámát is megörökítette. A CNN Create Vivienne Rickman-Poole nyíltvízi úszó szemszögéből mutatta be az országot, aki egy speciális videóban mondta el, hogy, úszóként Magyarországot a vizek országának látta.

A Forbes egy hosszabb interjút közölt a Kempinski Hotel Corvinus Budapest concierge-zsével, Csákvári Andrással, melynek fő csapásiránya az volt, hogy mi teszi a fővárosunkat vonzóvá a különböző országokból érkező turisták számára. Csákvári jó érzékkel emel ki olyan új és hip látványosságokat, mint a Budapest Eye, emellett nem felejt el tippeket adni az idelátogatóknak sem; javaslatát, miszerint érdemes például kipróbálni a Belvárosi Piac étkezdéit, csak megerősíteni tudjuk.

Egy másik nagy múltú online magazin, a The Huffington Post egyenesen három cikket szentelt Budapestnek, melyet nem más jegyzett, mint a díjnyertes író, John Mariani. Aki utoljára még a kommunista rezsim uralma alatt járt nálunk, így – nem meglepő módon – teljesen el volt ájulva az azóta bekövetkezett fejlődéstől, sőt, egyenesen az egyik legjobb európai úticélnak nevezte Budapestet. De szenteltek egy külön cikket a Mátyás-templomnak is, illetve belekóstoltak a hazai high-end gasztronómia világába is.

A Várban található, ebben az évben 10. születésnapját ünneplő Sziklakórház Atombunker Múzeummegihlette a BBC újságíróját, aki az egyik ott dolgozó bátor orvos és családjának történetén keresztül emlékezett meg áprilisban a föld alatt rejlő intézményről. Az írás a múzeum marketingkoordinátora, Polácska Fruzsina elbeszélésein keresztül eleveníti fel az életnagyságú viaszfigurák mögötti emberek sorsát vagy hogy miként hatott ki az 1956-os forradalom a hely életére.

A The Telegraph a március 15-i nemzeti ünnep apropóján összegyűjtött 25 olyan érdekességet Magyarországról, amiről egy átlagos turista nem valószínű, hogy hallott. A Balatont egy tengerparti nyaralás remek alternatívájaként említi, nem véletlenül nevezzük magyar tengernek. Kiemeli a fürdővilágot is, gyógyító hatásával együtt, nem hagyhatja ki Rubik Ernőt és a kockáját, a sok magyar származású feltalálót és Nobel-díjast, Harry Houdinit, mint budapesti születésű illuzionistát és szabadulóművészt.

Februárban történt, hogy Sophie Pither, a The Telegraph újságírója a nyakába vette Budapestet, hogy nagyon és kevésbé magyaros gasztrohelyszíneket fedezzen fel. Elnyerte tetszését például a legendás Kék Rózsa, valamint a Kispiac bisztróban kóstolható kolbász és csülök, de az Onyxdegusztációs menüjéről és borpárosításairól is jó véleménnyel volt.

De az év második hónapja amúgy is a gasztronómiáról szólt, hiszen Bereznay TamásHungarian Dessert Book című kötete Kínában, a Gourmand World Cookbook Awards desszert kategóriájában vitte el a legjobb kötetnek járó díjat. Előkelő helyen végzett még két magyar szerző: Bezselics IldikóMagok a konyhában című kötete ezüstérmes lett a kelet-európai csoportban, Dr. Andrási Nóra Mindenmentes című szakácskönyve pedig két harmadik helyezést ért el a diétás és a vegán könyvek kategóriákban.

Ezek után semmi meglepő nem volt abban, hogy a National Geographic Európán belül Budapestet ajánlotta, ha jót akarunk enni. A cikkükben azt javasolják, hogy ha csak rövid időt töltünk el a magyar fővárosban, akkor azt a VII. kerületben töltsük. Nincs nagyon ok arra, hogy másfele kolbászoljunk, hiszen a zsidó negyedben számos nemzetközi ételre specializálódott vendéglátóhely és pulzáló bár vár minket. A Karaván az ételszeretők paradicsoma, a belső udvar street foodos kocsikkal és ételekkel van tömve. A cikk arra buzdít, a sajtos-tejfölös  lángost semmiképpen se hagyják ki az idelátogatók.

Természetesen a Valentin-nap is jó apropót szolgáltatott a különféle összeállításokhoz: a Bloomberg például tizenhárom város huszonhat helyszínét gyűjtötte össze, mint andalgáspozitív desztináció. A közel harminc választás közé befért többek közt a Borkonyha vagy a Lánchíd is, a hazai szerelmespárok – és szerkesztőségünk – legnagyobb örömére.

Ha pedig ez még mindig nem lett volna elég, az Élesztő és a Csakajósör! is felkerült RateBeer legjobb sörös lelő- és beszerzőhelyeit összegyűjtő listájára. Nem csoda, hogy Bart Danival mindkét helyen megfordultunk, mikor a legjobb hazai kézműves söröket kutattuk.

Januárban a The Culture Trip ajánlott hét helyet azoknak, akik belekóstolnának a budapesti éjszakai életbe, amely "változatos, eklektikus és soha nem unalmas" – nem csak szerintünk, szerintük is! A választásaik között épp úgy vannak mára már kötelezően látogatandónak mondható klubok, mint a Dürer Kert és az A38 Hajó, mint a Széchenyi fürdőben zajló spartykhoz hasonló bakancslistás tételek. Különleges adalék, hogy a Rough Guides szerint vonattal érdemes megközelíteni a fővárost.

A BBC-t a fővárosi klubhálózatnál sokkal jobban lenyűgözte a dunai jégzajlás: egy kisfilmben magyarázták el a követőiknek, hogy hogy függnek össze az extrém közép-európai mínuszok a fehér, csillogó jégszigetekkel – amelyeket persze a mi fotósaink is megörökítettek.

Jobban nem is időzíthette volna anno a cikkét az Evening Standard, akik egy hosszabb lélegzetvételű cikkben foglalták össze, miért érdemes hosszan áztatnia magukat a turistáknak Budapest termálfürdőiben. Természetesen egy igazi lokálpatriótának semmi újdonságot nem mond a gyűjtés, de ettől még nem lesz kevesebb az ásványi anyag a hazai gyógyvizekben és a szemkápráztató építészeti megoldások sem vesztenek erejükből.

Azoknak, akik még ezek fényében sem érzik szerencsésnek magukat, hogy Budapesten élhetnek, csak annyit mondanánk, hogy a magyar főváros még a The New York Times szerint is vonzó úti cél. A lap leírása szerint Budapest az elmúlt években élénk várossá vált, a folyamatos pulzálás és fejlődés nyomait hagyva maga után. Vonzó és fiatalos energiáival és olyan új éttermeivel, helyeivel, mint a Szimply vagy a Márga bisztró (ez utóbbi azóta sajnos bezárt), vonzó úti cél lehet. A cikk kiemel két üzletet is, a Velvet Chemistryt és a Szimpla Design Shopot, ahol egyedi ékszerek és mókás lakberendezési tárgyak között válogathatunk. A város folyamatos fejlődését pedig többek között olyan elegáns szálláshelyek jelzik, mint a Hotel Rum.

Zárásképp ajánljuk mindenkinek a Matador Network tizenkét pontos tesztjét, amiből garantáltan kiderül, mennyire vagy magyar/budapesti. Szoktál limonádét rendelni egy bárban? Nem aggódsz a felesleges körök miatt? Mindent jól megpaprikázol? Akkor már sejtjük is, hogy válaszoltál...