Habár a kutyabarát vendéglátó- és szolgáltatóhelyek legnagyobb győztesei maguk a négylábúak és a gazdáik, a helyek is szeretnek megmérkőzni egymással. Idén szeptemberben lehetett jelentkezni az Év Kutyabarát Helye címért és a vele járó díjért, tegnap pedig kihirdették a legeket.

A kutyabarát.hu nevű portál elsőként kezdte el gyűjteni Magyarország kutyabarát helyeit, aminek köszönhetően ma már egy folyamatosan duzzadó adatbázisban láthatjuk, melyik budapesti és vidéki vendéglátóhelyek és szolgáltatók rendezkedtek be a négylábú vendégek fogadására is. Ezek a helyek időnként versenyeznek egymással, mint ahogy idén is: szeptemberben 11 kategóriában nevezhettek a budapesti és vidéki helyek (kávézótól és cukrászdától a munkahelyekig és plázákig).

Tették ezt összesen 124-en. Őket aztán egy szakmai zsűri különféle szempontok alapján értékelt, na meg szavazott a közönség – így állt össze a 34 nyertes listája. Az eredményt tegnap este, a Larusban hirdették ki, ahol mi is ott voltunk, hogy azon túl, hogy együtt örüljünk a résztvevőkkel (akik között persze négylábúak is voltak), különdíjakat is átadjunk.

Budapesti versenyzők közül díjat kapott a BB'z, a Bestia, a Nyereg, az Itató, a Hari Kebab, a Vasmacska Kávézoo, a No. 13 kultúrkocsma, a Madal Café, a Telep, a Trabant Presszó, a Naspolya Nassolda, a WonderLab, munkahelyek közül a Suhanj! Fitness, az ACG Budapest, a Young & Rubicam, a BCA Hungary Kft., a legkutyabarátabb pláza pedig az Asia Center lett. A díjazottak teljes listáját ITT láthatjátok.

A projekt jövőre folytatódik: "Szeretnénk, ha minden év októberében a pályázókkal közösen, együtt népszerűsíthetnénk a kutyabarát filozófiát, a felelős kutyatartást." – mondta Sziládi-Kovács Tibor, a kutyabarát.hu és az Év Kutyabarát Helye projekt alapítója.