Hosszú hétvége következik, ami azt jelenti, hogy október 23-án, hétfőn munkaszüneti napra ébredünk. Mindez egyebek mellett azzal jár, hogy a vasárnapot is nyugodtan meg lehet nyújtani buliügyileg – lesz rá lehetőség.

  • Csütörtök

A "Margó Feszt" 2011 óta meghatározó irodalmi esemény a fővárosban. Nem csak arról van szó, hogy 26 kiadó megjelenéseket és kedvezményeket időzít ezekre a napokra, hanem emellett olyan programokon vehetsz részt, ahol ott a kortárs magyar írók színe-java, de külföldi vendégek is megjelennek. Nagy beszélgetésekre, érdekes témákra, előadásokra, koncertekre és fesztiválhangulatra lehet számítani.

Saját TEDx-konferencián keresi a tudás helyét és szerepét a XXI. században a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU). Október 19-én, A tudás almája című eseményen a résztvevők ismert hazai véleményvezérekkel, valamint a siker küszöbén álló, inspiráló fiatal előadókkal közösen fedezhetik fel, milyen ismeretek és készségek megszerzésével lehetnek sikeresek az egyre gyorsuló világban.

A nyárnak ugyan rég vége, de az Indián nyárral együtt elérkezett az idő az idei utolsó Botellónhoz is, vagyis ez az utolsó alkalmatok, hogy együtt bulizzatok egy nagyot Budapest egyik leggyönyörűbb helyszínén, az alagút tetején.

A Mary PopKids az indie-pop vonulat egyik reményteli hazai képviselője. Van itt minden: funky, blues, soul, elektro, és persze minden egy irányba, a jövőbe mutat. A Kuplungban ritkán hallott dalokkal és vendégzenészekkel készülnek.

A World Press Photo kiállításnak nagy hagyománya van Budapesten és évről évre egyike a leglátogatottabb kulturális eseményeknek. Idén 40. alkalommal lesz látható, már csak ezen a hétvégén. 

  • Péntek

Négy fiatal színész, négy aggastyánkorú báb, egy kutya, egy halott, egy küldetés. Egy hosszú út Budapesttől Velencéig, a jövőtől a múltig, a múlttól a jövőig.  Az időnk rövid története a Trafóban.

Öt, a Cannes-i, Velencei és Torontói Nemzetközi Filmfesztivál programjából válogatott vadiúj film – Eszeveszett esküvő, Szeretet nélkül, Megtorlás, Fortunata, Viszontlátásra odafönt – mellett 12 alkotás újra látható lesz a mozivásznon október 20-23. között Budapesten a Puskin moziban a 7. Mozinet Filmnapokon. A filmek mellett ingyenes programok is várnak.

Három eltérő karakterű ember, akik mindegyike volt már fent is, lent is, mégis képesek voltak újraértelmezni önmagukat, majd újrakezdeni pályájukat. Bonyolult az út a Neurotic együttestől a Hit Gyülekezetéig, a börtönből a filmvászonig, vagy tizenöt év hallgatás után újra verseskötetet írni. Zeitgeist pénteken, többek között a Viszkissel. 

Tradicionális pizzasütés 500 fok társaságában az Astoriánál. Ha még nem kóstoltad azért, ha már igen, akkor azért érdemes elmenni. Pizzanap a Feketében.

Tata a vizek városa - ez igaz is, de a Komárom-Esztergom megyei város még számos egyedi tulajdonsággal bír, ami miatt kedvelt kirándulóhely, szerethető belföldi kulturális és természeti kincsekkel bíró állomás. Egy napunk volt, amibe belesűrítettük a számunkra legizgalmasabb programokat, úgy, mint reggelit az Ébresztőben, a Vár felfedezését, az Öreg- körüli sétát, az ebédet a Platán Étteremben, a Fényes Tanösvényt, a Cseke-tó környékét és az Angolparkot, végezetül pedig a Kálvária-dombot. Látogassuk el ide még októberben, vagy novemberben a Tatai Vadlúd Sokadalom idején, de számoljunk Tatával, hiszen közelebb van, mint gondolnánk és igazi sokarcú kirándulóhely.

Október 20-án egy Grammy-díjas, a kétszer az év DJ-jének választott Paul van Dyk fűti be az AkváriumKlubot. Az elektronikus zene egyik legnagyobb alakját nagyon rég láthattuk Budapesten.

Javában dübörög már a klubszezon a BlackTrap háza táján, október 20-án érkezik a világhírű német Deathstep & Horrorstep fellépő: CodePandorum, akinek ez lesz az első budapesti bulija.

  • Szombat

Most októberben már tizenegyedjére leshetünk be budapestiműtermekbe, ami jelent kulisszák mögé pillantást, személyes találkozást 50 művésszel és vezetett túrákat is. Összesen 4 műteremház nyílik majd meg a Nyitott Műtermek Délutánján, melyen közvetlen közegben kaphatunk átfogóbb képet az alkotásokról.

Szombaton 10:00 és 16:00 óra között az idén 10 éves "VigyélHaza" alapítvány csapata lesz a vendég, akik főként az Illatosúti kutyák mentésének és gyógyításának szentelték munkájukat. Az alapítvány részéről ismét többen is részt vesznek Projekt Showroomban, így ha bármilyen kérdésetek lenne az örökbefogadással kapcsolatban, azt közvetlenül is feltehetitek nekik.

Október 21-én, azaz a "Back to the Future Day"-en egy igazán kiadós programot ajánlanak a BemMozi kalandvágyó nézőinek: levetítik a Visszaajövőbe-trilógiát.

Különleges ősbemutatóval és londoni vendégművésszel készül a CAFeBudapestre az Anima Sound System. A 25 éves Anima a fesztiválon vadonatúj, black work-songokra és biblikus tematikájú spirituálékra épülő műsorral jelentkezik.

Közép-Európai Rockabilly Festival lesz szombaton az Akvárium KlubbanMysteryGang-es (és mára Memphis Moon '55-os frontember) EgriPéter és körei szervezésében. Fellépnek: Mr. Teddy and the Sidekicks, Memphis Moon '55, Mystery Gang, The Real Gone Tones.

Argentin DJ- és producer, kiadótulajdonos, az elektronika Maradonája. Több mint három évtizede van a pályán, ezalatt ő lett hazája nemzetközileg legmagasabban jegyzett elektronikus zenésze. Hernan Cattaneoszombat este Budapest vendége.

  • Vasárnap

kiskertpiac olyan vásártér, amely az urbánus és fenntartható életmód kialakításához nyújt inspirációt, a megvalósításhoz szükséges növény-, gasztro- és dizájntermékeket. Ez alkalommal számos chili kistermelő részvételével.

Therapy Sessions sorozatában 18 pluszos korhatárral egy olyan vasárnapi buli jön, amelyet munkaszüneti nap követ és amelyen angol, francia, dél-afrikai és magyar drum'n'bass pörgeti fel a sebességet.

Míg a belső kerületekben napi szinten nyitnak az új egységek, addig egy külkerületben ez egyáltalán nem jellemző. Bátor és haladó gondolkodásra vall, ha valaki nem a legforgalmasabb lokációkra lő, hanem a helyi lakosokra, közelben dolgozókra. Így van ez a Rákoskeresztúron nyílt Bambu esetében is, hiszen eleve a városközponttól kicsit kijjebb találjuk őket. Szeretnének kitűnni a kerületi felhozatalból, frissességgel, példás szervizzel és folyamatos megújulással.

A nyári fesztiválok és Budapest legnagyobb partija, a Necc Party újra házibuli hangulatban vár az Akváriumban. A 90's - 00's korszak egyszerre legjobb és leggagyibb zenéi, prémium hang és teli torokból éneklő közönség. Limitált férőhely, határtalan Necc-érzés.

A rockzene egyik nagyszerű hangja, MylesKennedy és a három éve először nálunk járt Alter Bridge visszatér Magyarországra, október 22-én lépnek fel a Budapest Arénában.

Soerii & Poolekminden koncertje maximális megőrülés. Aki életében ordította már az éjszakába a MaximálisExtázist, az pontosan tudja, miről szól ez. Arra is bizonyosan számítani lehet, hogy nincs két ugyanolyan koncert, ezek a srácok aztán nem ismerik a hakni fogalmát.

  • Hétfő

Finucci Bros Quartet Pop Legends in Jazz sorozatának második előadásának vendége TabániIstván Fonogram-díjas művész lesz. Nagy kihívás mindannyiuk számára Freddie Mercury és a Queen dalait áthangszerelni jazz-es "Finucci-s" hangzásra, de nagy lendülettel készül a zenekar.

A vasfüggöny keleti oldalának az értelmezhető lemeztermését egy részét tuti lejátsszák a Budabeats Label Nighton. Az 1960-70-80-as évek jazz, disco, funk, soul, beat és a korai elektronika hangzásaira koncentrálva jutnak el a múlt század cseh, lengyel, szlovák, orosz, román, jugó, kelet-német és bolgár házibulik breakdance és/vagy aerobic versenyéig hétfő este.

Külföldi-hazai superhighfive csattan hétfőn már kora este a klubban: a szikár, intelligens elektronika felől az érzékibb hangok felé elmozduló chicagói Telefon Tel Aviv, és a szintén tengerentúli Second Woman a LARM vendégségében.