Budapest

A magyar álmok földjén – bejártuk a 100 éves Filmgyár legendás Róna utcai helyszínét

Fotó : Hirling Bálint / We Love Budapest
filmgyártás

Milyen is valójában ez az ezerarcú helyszín, amelyet már valószínűleg mindannyian láttunk mozivásznon, filmen, csak nem tudtuk, hogy éppen ezt látjuk? Most a színfalakon kívüli világot néztük meg a Filmgyárban. 1917-ben ezen a telepen hozta létre Korda Sándor a Corvin Filmstúdiót, a magyar filmgyártás első stúdióbázisát. Az elmúlt száz évben minden megtörtént itt, amin csak egy vállalat és épület keresztülmehetett a huszadik században: világháborúk, tulajdonos- és névváltások, csődök és újraépítések, felújítások és modernizálások, csak egy dolog nem változott soha: a film mindig forgott. Hívták Corvinnak, Hunniának, MAFILM-nek, volt olyan időszak, amikor évi kilencven film készült a stúdiókban, de olyan is, hogy már csak öt, de a régi fénykor emlékeit még ma is érezzük a filmgyár helyszínén sétálgatva.

1917-ben a mai Róna utcai, az akkori Lumumba utcai Filmgyár még a város szélén feküdt, leginkább erdők és mezők övezték. Az első, Korda Sándor által felépített stúdióműterem még leginkább egy gigantikus üvegházra elékeztetett kívülről, ez volt az 1-es műterem.

Fotó: Hangosfilm

Az üvegfalakra azért volt szükség, mert ekkor még nem volt megfelelő a világítástechnika, hogy egy teljesen sötét térben forgathassanak, szükség volt a napfényre. A későbbi modernizálás során, amikor 1928-ban az itt működő zuglói Corvin Filmgyár tönkrement, és állami kézbe került, immár Hunnia néven, a műtermet is modernizálták, hogy hangosfilmeket is forgathassanak itt. Az üvegfalakat meghagyva kapott egy hangszigetelt épületburkot, illetve felépítették a telep második stúdióját is, a 3-4-est. Az elnevezés azért ilyen kettős, mert belül leválaszthatóak voltak két külön stúdióra, ha a produkciók helyigénye ezt megengedte.

Fotó: Hangosfilm
Fotó: Hirling Bálint / We Love Budapest

A világon hetedikként alapított filmgyár a kontinens harmadik legnagyobb filmes telepe volt, Pinewood és Cinecitta után. A magyar filmek mellett számos külföldi, főként német produkciót is itt forgattak le. A korszak egyik érdekessége volt, hogy mivel a szinkronizálást még nem ismerték, ezért gyakran előfordult, hogy ugyanazt a filmet, azonos színészekkel, jelmezekkel és helyszíneken leforgatták magyarul és németül is. A filmgyárnak a stúdiók mellett saját öltözői és jelmezraktára is volt, illetve a díszletekhez szobrász-, asztalos-, és festőműhelyt is működtettek. Sokáig a második világháború kitörése sem vetette vissza a produkciók gyártását, 1939-ben huszonöt, 1943-ban majdnem a duplája, ötvenhárom játékfilm készült. A csaknem másfél évtized alatt itt legyártott magyar filmek világszerte ismertté váltak, nívós nemzetközi díjakat nyertek az akkori legrangosabb európai fesztiválon, a Velencei Biennálén (Emberek a havason, Egy éjszaka Erdélyben).

 

A filmgyártás csak akkor állt le, amikor elindult Budapest bombázása majd ostroma. A gyárakat szinte teljesen kifosztották és a hadiüzemként való hasznosításuk tönkretette őket. Az, hogy pár raktárnyi kamera és vágóeszköz megmaradt, csak néhány itt dolgozó leleményességének köszönhető, akik még időben elrejtették ezeket. Az 1945 nyarán újrainduló filmgyártás részben ezeket használva tudott felülkerekedni a háború okozta pusztításon, az első film, Keleti Márton munkája, A tanítónő volt, a frissen hazatért Jávor Pállal, Kiss Manyival, Várkonyi Zoltánnal.

A stúdiók helyreállításuk után is magas technikai színvonalat képviseltek, alkalmasak voltak például arra, hogy egy teljes medencés strandjelenetet leforgassanak itt az 1953-as Állami Áruház című filmhez. A háború után jelenik meg az új filmes generáció is, ekkor kezdi pályáját Szabó István Keleti Márton mellett, de Illés György és Hildebrand István operatőrök is, akik aztán generációkra ható iskolák alapítói is lettek. 

Fotó: Hirling Bálint / We Love Budapest
Fotó: Hirling Bálint / We Love Budapest
Fotó: Hirling Bálint / We Love Budapest

Az 1949-es államosítások után lett az addigi Hunniából Magyar Filmgyártó Vállalat (MAFILM), majd az ‘56-os forradalom után egy rövid időre újra visszakapta a Hunnia nevet. A hetvenes években bővült a fóti telephellyel, a nagyobb, helyigényesebb produkciók ekkor kezdik el inkább azt a helyszínt használni. Az amerikai filmesek – köztük Woody Allen – is a hetvenes-nyolcvanas években fedezik fel maguknak Magyarországot. Az itt forgatott Elizabeth Taylornak köszönhető az udvari lift is. Mivel a luxusöltözködők és sminkszobák, amelyek egy hollywoodi sztárnak kijárnak, a harmadik emeleten kaptak helyet, elég sokszor meg kellett volna mászni a filmgyár lépcsőt, így inkább építtetett egy liftet magának.

A Róna utcai telep 1960-banFotó: Fortepan

A televíziózás megjelenésével a tévések is beszivárognak a stúdiókba, a kapacitás egyre jelentősebb részét kezdik lekötni. A fénykor a nyolcvanas években ér végleg véget, ekkorra a filmgyártás annyira visszaesett hogy egyik napról a másikra 1000 embert kellett elbocsájtani. Amikor a Magyar Nemzeti Filmalap, Mafilm Igazgatóságának feje, Zákonyi S. Tamás igazgató, aki minket is körbevezetett, átvette a stafétabotot, mindössze 25 ember dolgozott itt, és kaotikus állapotok uralkodtak.

Vágóasztal akkor...Fotó: Hirling Bálint / We Love Budapest
...és mostFotó: Hirling Bálint / We Love Budapest

A helyzet azóta jelentősen javult, a telep egyik legérdekesebb helyszíne a nagyvetítő, vagy más nevén nagykeverő, ahol a filmek végső szinkronizálását végzik. A leginkább privát moziteremre hasonlító hely nem hiába ilyen hatalmas. Ahhoz, hogy a film a moziban is jól szóljon, szükséges, hogy a hang előállítása és illesztése is azonos környezetben történjen meg.

Fotó: Hirling Bálint / We Love Budapest

2013-ban olvadt be a  Mafilm a Magyar Nemzeti Filmalapba, ami új alapokra fektette a magyar filmek finanszírozási lehetőségeit. A 6-os lottó szinte teljes bevétele a Filmalaphoz kerül, amit a hazai filmgyártás támogatásához használhatnak föl. Bár a Rónai utcai Filmgyár helyzete már sokkal biztatóbb, mint pár éve volt, így is rengeteg olyan kincset és történetet rejt, amelyeknek méltóbb, a nagyközönség számára is hozzáférhetőbb formában lenne a helye. Tényleg itt forgott a magyar filmtörténelem legjelentősebb darabjainak a nagyja, színészek, operatőrök rendezők álmodtak egy új világot a falak között, és számos korabeli, ma már muzeális értékű kamera és műszer pihen a falak között, amelyek így együtt, mind hozzátartoznak örökségünkhöz és múltunkhoz.