Budapest

Van, aki igazi fotós lett – a MyBudapest Photo Project képeinek ereje

Fotó : Nyeste Norbert / MyBudapest Photo Project

Ha egy társaságban a hajléktalanságra terelődik a szó, rögtön az okok és a megoldások kerülnek szóba. Visszatérő kérdések, hogy a kialakult helyzetben mekkora a felelőssége a társadalomnak, az egyénnek, a szociális ellátórendszernek, a politikának és az egyszerű járókelőnek. A tavalyi után másodjára is kiírták a MyBudapest Photo Project pályázatot, ami bővítette a kérdések körét: vajon változást hozhat-e egy fotópályázat egy hajléktalan ember életében?

A Budapest Bike Maffia (BMM) évek óta segíti étel- és takaróosztással az utcán élőket, és idén már másodjára rendezte meg a kifejezetten hajléktalanoknak szóló MyBudapest Photo Project fotópályázatot a Café Arttal közösen. Újra kiosztották a Fuji eldobható kameráit, a kiválogatott pályamunkákból kiállítást rendeztek a FUGA-ban, közönségszavazásra bocsátva őket, a győztes fotókból pedig elkészül egy újabb – 2018-as – naptár. A tavalyi megmérettetés óta eltelt egy év, mi pedig utánajártunk, mi történt azóta a résztvevőkkel.

 

Ha a hajléktalanságról reálisan szeretnénk értekezni, először is muszáj eloszlatni a leggyakoribb sztereotípiát, miszerint a hajléktalanok az utcán élnek. Az aluljárókban fekvő, ittas személyek csak az átlagember szemével jól látható kisebbség, a többség átmeneti otthonokban él és dolgozik. Többfajta szálló létezik ugyanis, nagy részük fizetős, és a különböző szolgáltatásokért, például a mosásért is fizetni kell. A MyBudapest Photo Project fotópályázat tavalyi győztese – akinek piros esernyős fotója a címlapra került – el sem árulta a munkahelyén, hogy egy szállón él, mert nem akarta, hogy elítéljék. Az, hogy élethelyzetét titokban tudta tartani, arról is árulkodik, hogy a lakhatási gondokkal küzdők többsége ránézésre nem sokban különbözik tőlünk. A címlapfotó alkotója azóta is dolgozik, sőt, egy számítógépes tanfolyamot is elkezdett, hogy gyarapítsa a CV-jét.

 

Fotó: Szabó Gábor / We Love Budapest

A BBM szerint körülbelül 50 ezer hajléktalan él Magyarországon. A civil szervezet munkájának különböző projektek is a részét képezik, de ezek között egyetlen, konkrét anyagi támogatást nyújtó van, a MyBudapest Photo Project, aminek során tavaly és idén 100 eldobható kamerát osztottak szét Budapesten a Menhely Alapítvány, a Vöröskereszt, a Budapesti Módszertani Szociális Központ segítségével, illetve az általuk ismert közösségekben, hogy a saját szemszögükön keresztül bemutassák a várost. Tavaly 87-et, idén 93-at kaptak vissza; mindenkinek, aki visszavitte a gépet, 2000 Ft-ot adtak utazási hozzájárulás címen. Tavaly a 2000 képből 62-t állítottak ki a Budapest Pontban, és aki a közönségszavazás eredményeképp bekerült a naptárba, 20 ezer Ft-os díjazásban részesült. Ezenfelül a nyereséget is szétosztották közöttük: az 1000 kinyomtatott példányból 600-at adtak el, és fejenként 85 ezer Ft jutott a nyerteseknek – mindez három részletben. Fekete Bernadett, a MyBudapest Photo Project projektfelelőse szerint mindennel együtt 1 millió forintot osztottak szét a résztvevők között.

Fotó: Szabó Gábor / We Love Budapest

A kérdésre, hogy történt-e radikális fordulat a résztvevők életében a projekt hatására, úgy válaszolt, ezeket nem kötné egy az egyben a pályázathoz. Több pozitív változás már a kezdeményezés alatt és előtt is elindult: van olyan résztvevő, aki Szeged mellé költözött egy kis házba, és a karácsonykor utcára került házaspárnak is sikerült albérletet és munkát találnia.

 

Egy-két kivétellel mindenkinek az életét sikerült követni: Istvánról tudják, hogy a belvárosban lakik, de helyzetét most nehezíti, hogy a házat le fogják bontani. Lóli Attila a börtönből szabadulva került az utcára, vele viszont elvesztették a kapcsolatot, és bár a képét beválogatták tavaly, ő már a kiállításmegnyitóra se jött el. Egy tavalyi pályázó, Hajni története horrorfilmbe illő: egész egyszerűen eltűnt. A BMM Alföldi utcai szállón található kontaktja értesítette őket, hogy előkerült; mint kiderült, emberkereskedők tartották fogva vidéken.

The calendar made last year.Fotó: Gábor Szabó / We Love Budapest

Sokan a tavalyiak közül idén is pályáztak, például Micskei Gyula, aki bohócként keresi kenyerét. Egy tavalyi résztvevő, Gede Márton a Fedél nélkül szerkesztőségének tagja lett, nemrég Csuja Imrével interjúzott. Sokáig egy könyvkiadónál dolgozott hirdetésszervezőként, ami a rendszerváltás után tönkrement, utána hol volt állása, hol nem. A válása után kezdődtek a lakhatási problémái, és testvére lakásában élt, amit a 2008-as válság után elárvereztek. Így lett hajléktalan. A Vöröskereszt ingyenkonyháján hallotta, hogy lehet jelentkezni a Fedél nélkül újsághoz – így jutott megélhetéshez, közfoglalkoztatott lett, ma már albérletben él. Részt vesz az Első kézből a hajléktalanságról nevet viselő, középiskolásoknak szóló érzékenyítő programban is.

Márton GedeFotó: Gábor Szabó / We Love Budapest

A visszatérők között van Selmeci Tibor László, aki leginkább az újlipótvárosiak körében ismert. Ő azóta annyira belejött a fotózásba, hogy saját fényképezőgépe is lett egy barátjának köszönhetően. Lapunknak elárulta, hogy a hajléktalanság problémájával már születésekor találkozott, Siófokon a párttitkár kitette őket a házukból, kuláknak minősítette állapotos édesanyját, ő pedig egy udvari mosókonyhában jött világra. Sosem volt egyszerű a sorsa, de a többséggel ellentétben kvázi önszántából mondott le a kényelmes életről. 2000-ben döntött úgy, hogy mindenét eladja, és bejárja Európát. Tíz évig járta a világot, és ma is egy budapesti szállón él. Nem érzi magát szerencsétlennek: nincsenek nagy igényei, helyzetét elfogadta.

Tibor László SelmeciFotó: Gábor Szabó / We Love Budapest

Tibor idén kettő, Márton pedig három képpel szerepel a pályázaton. Fekete Bernadett szerint tavaly plusz nehézséget jelentett, hogy a külföldön – Londonban, Sydney-ben, New Orleansban – elterjedt kezdeményezés idehaza még teljesen ismeretlen volt. Idén viszont már sokan várták a következő megmérettetést, és izgultak, hogy bekerül-e a válogatásba a fotójuk. „Nagyon jó érzés volt hallani, hogy >>Jaj, Bernadett, már annyira vártuk, hogy jöjjenek!<<. És sokan alig hiszik el, hogy tényleg csak annyit kérünk tőlük, hogy fotózgassanak, ráadásul minket érdekel, hogy mit fényképeznek le.

Fotó: Mayer Györgyné / MyBudapest Photo Project
Fotó: László Gyúró / MyBudapest Photo Project
Fotó: György Mayer / MyBudapest Photo Project
Fotó: Antal Varga / MyBudapest Photo Project
Fotó: József Nagy / MyBudapest Photo Project
Fotó: Tibor Selmeci / MyBudapest Photo Project
Fotó: Márton Gede / MyBudapest Photo Project

A MyBudapest Photo Projectnek ugyanakkor nem az a célja, hogy kirántsa a résztvevőket a hajléktalanságból, vagy mindenképp pozitív irányba befolyásolja a résztvevők életét, sokkal inkább az érzékenyítés. Csoszó Gabriella fotós, aki A Város Mindenkié hajléktalan aktivistáinak tart fotós workshopokat, szintén így gondolja; szerinte fontos, hogy közelebb hozzák a hajléktalan embereket a többségi társadalomhoz; hogy lássák, milyen sorshelyzetek vannak a valóságban, milyen az élet a szállón, milyenek a boldog pillanataik. „Ha megismered egy ember életét, az segít a sztereotípiák lebontásában” – vélekedik. Emellett hisz abban, hogy a képeknek ereje van, és a nyilvánosság képes beavatkozni az egyén életébe. Az Indexen bemutatott Csizi Zsolt története például úgy folytatódott, hogy be tudott csatlakozni egy szociális bérlakásprogramba. Akinek Gabi nagyszabású változást lát az életében, ők a mozgalomban is aktívak. „Van olyan tanítványom, aki a My Budapest projektben is benne volt, és ma már fotósként dolgozik – igaz, a megrendelések zöme még az ismeretségi köréből jön” – mondta.

 

Hajléktalannak lenni nem olyan bonyolult” – jelentette ki, szerinte a többség szállókon élő, dolgozó ember, aki a hazai bérviszonyok között nem tud olyan keresetre szert tenni, hogy albérletet fizessen. „Nagyon fontos, hogy maguk az érintettek beszélhetnek a sorsukról, nem pedig szociológusok és művészek” – tette hozzá.

Fotó: Bódi Jánosné / MyBudapest Photo Project

A 2017-es MyBudapest Photo Project kiállítás Az utca más képen. Az utcán másképpen. címet viseli, és szeptember 28-ig ingyenesen megtekinthető a FUGÁ-ban. A projekt Facebook-oldalán az összes képet végig lehet nézni, és az közönség szavazatai alapján áll össze a 2018-as naptár anyaga, ami Londonban, New Yorkban, New Orleansban és itthon egy időben, október 10-én, a Hajléktalanság Világnapján jelenik meg. Megvásárlásával a kezdeményezésben résztvevő hajléktalan embereket támogathatjuk.