Már befordulni látszik a sarkon az ősz, ami egyet jelent a „kiülős” helyek szép lassú visszavonulásával. A közelgő hűvösebb estéken újra felfedezzük a kocsmasportokat, azaz a sör meg a fröccs mellett darts-cal, biliárddal vagy csocsóval pörgetjük fel a napot. Vagy minigolffal. Az eddig jobbára a szabadban játszható sportot ugyanis a Jászai Mari térnél bevitték egy szórakozóhelyre.

Méghozzá szó szerint, merthogy az Ütős otthonául szolgáló pincehelyiség korábban hiphop zenei klubként működött, június közepétől pedig itt találjuk a régió egyetlen, kocsmába költöztetett minigolfpályáját. „Nagyon régen még a Balatonon találkoztam vele először, de az ott látott minigolfpályák nehezítését maximum egy malomkerék jelentette. Nemrég Berlinben láttam, ahol bevitték a játékot egy hangárba, ami nagy sikert aratott. Valami hasonlót próbáltunk meghonosítani a menyasszonyommal, de akkor már úgy gondoltuk, csavarunk egyet a történeten. Kezdetben nagyon vad ötletek jutottak eszünkbe a pályákat illetően, végül abban maradtunk, hogy legyenek érdekesek, és kerüljenek minél messzebb a megszokottól” – mondja GyermanZsolt, a tulajdonosok egyike.

Annyit elárulhatunk, hogy utóbbi feltételek maximálisan teljesültek, mert a hat pályából álló játék mindegyike rendkívül fantáziadúsra és nehézre sikeredett. Elvégre nem nagyon látni olyat, hogy betonkeverőn át kell célba juttatnunk a labdát, vagy egy nappalit másoló pálya végén mosógépbe célozni, esetleg Manhattant idéző díszletek között gurítani, a neonfényben pompázó sötét szobáról már nem is beszélve.

Mindjárt az első pályán megszenvedhet egy totálisan kezdő játékos mellett olyan is, aki fogott már ütőt a kezébe és valaha hallott a PAR-számról. Utóbbi ugye azt jelenti, hogy az adott pályát hány ütésből teljesíti egy jó játékos. Zsolt szerint valamennyi úgy van kialakítva, hogy nagyjából 5-10 ütésből végig lehessen menni a fondorlatos akadályokkal nehezített pályák mindegyikén. Nekünk – finoman fogalmazva – nem mindegyik etapon sikerült produkálni ezt a számot, mindjárt az első pálya 4 ütésből (!) álló csúcsát is értetlenkedve fogadtuk (pályacsúcs megdöntéséért egyébként ajándék sör jár).

Némely pályán különféle trükköket alkalmazhatunk a labda ide-oda mozgatásával az ütésszám csökkentése érdekében – kézzel hozzáérni persze tilos, ellenben akadnak egyéb, titkos lehetőségek... Összesen 200 négyzetméteren terül el a játéktér, egyszerre maximum harmincan tudják kényelmesen igénybe venni. Türelemtől, szerencsétől és ügyességtől függően egy pálya tíz perc alatt végigjátszható, így nagyjából egy órát tölt a golfozó a pincében.

Sörözni millió helyen lehet Budapesten, minigolfozni viszont jóval kevesebben, ezért a kocsmasportok közé a minigolffal betörni kívánó Ütős nem sörözőként hirdeti magát, ahol tudsz ilyet játszani, hanem épp fordítva: egy „minigolfozó”, ahol mellesleg iszogatni is lehet. Eszegetni viszont nem, mert konyhájuk nincs és a tervek szerint nem is lesz, ettől függetlenül baráti társaságoknak, céges csapatépítésre, illetve randira kiváló program. Apropó randevú: a hét minden napjára kitaláltak valamiféle akciót, például keddenként párokat várnak jelentős kedvezménnyel (a fejenként 1400 forintba kerülő játék árát ilyenkor csak egy személytől kérik el).

Ütős Minigolf & pub

Facebook

Cím: 1137 Budapest, Szent István körút 2.

Nyitvatartás: H–Cs: 16:00-23:00, P: 16:00-00:00, Szo: 10:00-00:00, V: 10:00-23:00.