Az applikáció megálmodóinak elsődleges célja, hogy a megrendelt étel a futárok segítségével még a csúcsidőszakban se késsen.

A 100%-ban magyar fejlesztésű alkalmazás mögött az Uber volt marketingvezetője, Szőke Gergő, Blaski Dániel Tech fejlesztés-vezető és Polgár ‘Rozmy’ Péter, designer áll. Az almalmazás mottója a szabadság, gyorsaság és megbízhatóság, lényege pedig az, hogy összekapcsolja az éttermeket és a futárokat. A Sendee mától már elérhető Budapesten, elsődleges, hosszú távú célja, hogy a mindig rendelkezésre álló futárok segítségével az étel még a legforgalmasabb időszakokban is késés nélkül jusson el az étteremtől a megrendelőig.

Futárnak lenni Magyarországon menő, de a feltételek hagynak kívánnivalót maguk után. Éppen ezért állt össze a Sendee csapata, hogy megmutassák, lehet máshogyan is. Emberbarát módon, mégis hatékonyan, precízen és magas szakmaisággal.” – olvasható a célkitűzések között. A Sendee futárok maguk oszthatják be munkaidejüket, a ledolgozott órákat pedig nyomon tudják követni. Az app segítségével egyértelműen látják, hogy a teljesített megrendelések után mennyi tiszta bevétellel számolhatnak.

Nekünk pedig nem kell mást tenni, csak letölteni az applikációt, és regisztráció után „élesre” állítanunk azt. „A Sendee nagyon kényelmes és egyszerű alkalmazás. Amikor egy étterem lead egy házhozszállítási rendelést, a rendszer felajánlja azt a földrajzilag legközelebbi futárnak. A futár azt egy kattintással elfogadhatja, és már mehet is az ételért.” – magyarázza a Sendee működését Szőke Gergő operációs igazgató.

A Sendee-t itt lehet letölteni, az oldal pedig itt érhető el (az iOS- verzió fejlesztés alatt áll).