A szigetes bébiszitter nem mesét olvas fel esténként a gyerkőcnek, tisztába sem teszi a rábízottat, és kihagyja az izgalmas nagyszobai bújócskázást is, ellenben bármikor előfordulhat, hogy bringaalkatrészt kell kerítenie a semmiből, vagy egy fárasztó nap végén elkísérnie a művészeket az éjszakába. A Sziget Fesztiválon a fellépőket kísérő bébiszitterekkel beszélgettünk.
Panna és Tekla nagyjából hasonló körben mozgó előadókat kaptak maguk mellé, és mindketten több éves Sziget-rutinnal bírnak. Egyetértenek abban, hogy csak akkor „közelednek” a rájuk bízott fellépőkhöz, ha azok igénylik a társaságukat, illetve szerintük abban az esetben lesz valakiből jó bébiszitter, ha nyitott és rugalmas, megbízható és talpraesett, nem utolsósorban pedig türelmes.
A civilben szabadúszóként színházban dolgozó Pannára a Sziget színház-éstáncsátorába leigazolt két csoport van bízva, melyek közül egy már el is hagyta a Hajógyárit, a másik a fesztivál vége felé prezentálja műsorát. A többi helyszín nevében nem tud nyilatkozni, de az ő főnöke olyan embereket válogatott maga mellé, akivel korábban dolgozott már együtt és a munkája valamilyen szinten kapcsolódik a színházhoz meg a tánchoz, továbbá tisztában van vele, mit jelent egy fesztiválon dolgozni. Egy átlagos napja ugyanolyan, mint a rá bízott fellépőké: követi őket mindenhová, segít a színpadépítésben, jelen van a technikai próbán, hogy teljesítse a felmerülő kéréseket, és bizony előfordul, hogy hajnalban kerül csak ágyba.
Mivel óhatatlanul is rengeteg időt tölt együtt velük, megpróbál három lépés távolságot tartva barátilag közeledni hozzájuk, bár értelemszerűen a másik fél habitusától is függ, hogyan alakul a munkakapcsolat. „A bébiszitterként eltöltött 3 évem egyik legfontosabb tapasztalata az, hogy nem feltétlenül azt igénylik a fellépők, hogy összeszedjem őket, hanem inkább szükségük van valakire, akin keresztül megismerhetik a várost vagy a fesztivált. Előfordult már, hogy bandáztam a rám bízott csapattal, de ilyenkor nagyon résen kell lenni, és felmérni, mikor igényli mindkét fél a közös plusz időtöltést, vagy mikor szükséges csak szellemként igazgatnom őket.”
Természetesen ilyenkor leginkább arra kíváncsi az ember, milyen eszement kérésekkel zaklatják a művészek. Panna esetében visszatérő kérdés a „Mit nézzünk Budapesten azon pár óra alatt, amíg itt vagyunk?”, amely általában a legváratlanabb pillanatban érkezik. Történt azonban vicces eset is: „Pár évvel ezelőtt egy három fős fiútársaság melegbárba szeretett volna menni Budapesten. Mivel akkoriban nem nagyon ismertem ezt a kört, felhívtam pár ismerősömet. Elmentünk végül egy helyre, ahová engem nem engedtek be, mondván csak férfiak bulizhatnak itt, így hát elváltak útjaink. Másnap reggeli találkozásunk során igen furcsa ábrázattal jelent meg a trió, ugyanis sikerült őket egy swinger klubba küldenem, és hát finoman szólva nem erre számítottak...”
A melót érintő stresszről annyi a véleménye, hogy bizony könnyű hibázni, ám a művészvilágban gyakran előforduló „hisztik” megfelelő hozzáállással kezelhetőek. „A színház- és táncsátorban fellépők úgymond emberi léptékben mozognak, tehát nincsenek elszállós kéréseik. Akad néha ugyan egy-két díva, akik a profizmust, a pontosságot és a szigort kérik számon, de hát egy fesztiválon vagyunk, amely nem összehasonlítható mondjuk egy egész estés színházas fellépéssel.”
Tekla a mozgó utcaszínházas „vonuló őrülteket” koordinálja, munkájában önkéntesek segítik. „Az én művészeim speciális esetek, hiszen színpaddal nem rendelkező fellépőkről van szó, ami megnehezíti a dolgunkat. Állandó backstage helyet biztosítunk nekik, ahol például át tudnak öltözni, de azt közösen találjuk ki, hogy a sziget mely pontjain lépjenek fel. Együtt járjuk be a helyszínt és együtt keressük a megfelelő helyet, ami legtöbbször nem árt, ha csendes, csak hát ugye az utóbbi években egyre nehezebb ilyet találni” – mondja a Sziget egy hete előtt és után kommunikációs vonalon dolgozó Tekla.
A rábízott társulatok minimum három napra, esetenként egy hétre jönnek, tehát olykor egy teljes heti programot kell összeállítani nekik. Tíz-tizenöt ilyen csapat van, melyekről a látogatók nem feltétlenül tudják megállapítani, hogy fizetett fellépőként, vagy kissé pityókás, bolondjelmezes társaságként improvizálnak a járókelők között.
Teklának hat évvel ezelőtt szólt egy barátnője, hogy nincs-e kedve ilyen jellegű munkához a Szigeten. Volt, aztán sikeresen teljesített egy afféle próbanapot, azóta pedig kialakult a hobbinak tekinthető foglalatosság napi rutinja: segít a fellépőknek eltalálni a Hajógyárira, hogy aztán nagyjából az adott nap delétől számítva késő estig velük legyen.
„A munka legstresszesebb része az érkezés, mert egyrészt eleve ide kell találniuk, másrészt előfordul, hogy több csapat egyszerre köt ki. Intézzük a lehetőleg problémamentes bejutást, aztán próbálunk eleget tenni a kéréseknek.” Azok pedig jönnek. Tekla elbeszéléseiből kiderül, hogy a művészek szeretik feszegetni a határaikat, tesztelik, meddig mehetnek el: „Mivel a legtöbb előadó produkciójához tartoznak ilyen-olyan segédeszközök, díszletek, ezért megesik, hogy nehezen beszerezhető valamit kérnek. Egyszer például az egyik csapatom járgányaihoz egy olyan alkatrészre volt szükség, amit egy hagyományos bringaboltban nem lehetett kapni. Nagy nehezen találtunk egyet, majd felhívtuk az üzletet, ami zárva volt. Miután kiderült, hogy szigetes fellépőknek kellene, az ő kedvükért nyomban kinyitottak, így odataxiztattuk a művészt. Aztán történt olyan, hogy hajnali 3-as ágyba kerülésemet követőn reggel hétkor arra az SMS-re ébredtem, hogy kellene 40 liter benzin. Felkeltem és szereztem.”
Tekla tapasztalatai szerint a szigetes bébiszittereknek kiváló hírük van a nemzetközi fesztiválvilágban. „Mivel az utcaszínházasok nem nagy nevű fellépők, ezért sokkal emberközelibbek, és nagyon hálásak tudnak lenni egy-egy segítségért. Nemrég mesélte valamelyikük, hogy az egyik ismert európai fesztiválon hogy bántak velük; hozzájuk vágtak pár kajakupont, majd szóltak nekik, hogy pár nap múlva újra találkozunk, amikor hozzátok a számlát. Találkoztam olyan Sziget-fellépővel, aki annyira csodálatosnak tartotta, amit itt átélt, hogy plusz fellépéseket szervezett magának csak úgy.”
Szintén pozitív része a munkának, hogy a bébiszitter megismerhet a világ másik feléből érkező olyan embereket, akikkel a hétköznapokban esélye sem lenne találkozni. „Korábban járt itt egy társaság egy Salamon-szigeteki faluból. A teljes keresetüket hazaadták, mert a szigetes fellépésük gázsija egy évre biztosította a falujuk megélhetését. Aztán egyszer egy új-zélandi vendégelőadó saját tetoválóművésszel érkezett, így abban az évben a tetoválószakmát tanultam ki, ugyanis minden nap szaladgáltunk a Sziget orvosaihoz az egészségügyi előírások miatt.”
Az ilyen különleges élmények mellé néha izgalom is társul, mert alkalomadtán biztonsági feladatok ellátására is szükség van olyan esetekben, ha a jelmezben kószáló vagy épp előadó művészbe beleköt egy-egy ittasabb szigetlakó.
A cikk megjelenését a Sziget Kft. támogatta.
