Az OFF idei eseménye a Gaudioplis 2017 – Az öröm városa címet viseli, és öt hétig várja majd a közönséget.

Két éve rendezték meg először az OFF-Biennálét, amely egy alulról szerveződő, nemzetközi kortárs művészeti esemény, és akkor, 2015 tavaszán öt hét alatt több mint 100 – főleg budapesti – helyszínen közel 200 programon 22 ország több mint 350 művésze vett részt. A rendezvény művészek, alkotócsoportok, kurátorok, galériások és műgyűjtők együttműködésében valósul meg, ennek keretei között új műveket, kiállításokat, kiadványokat, eseményeket és oktatási programokat hoznak létre. A biennále különlegessége, hogy birtokba veszi szinte a város minden bugyrát, a fesztivál ideje alatt magánlakásokban, üres üzlethelyiségekben, ipari épületekben, alternatív színházakban és köztereken is berendezkedik a képzőművészet, ezzel hívja a közönséget Budapest felfedezésére. És hogy miért OFF? Mert a rendezvény célja kizökkenteni, és új megvilágításba helyezni az ismerős dolgokat, megtörni a gondolkodási és cselekvési rutinokat.

A 2017. szeptember 29. és november 5. között zajló fesztivál témája Gaudiopolis, az „öröm városa” lesz, amely egy olyan gyermekköztársaság volt, amit egy evangélikus lelkész alapított a II. világháborút követően Budapesten. Az árvaház vallásra, társadalmi hovatartozásra és nemzetiségre való tekintet nélkül adott otthont több száz olyan gyereknek, akik a háborúban elvesztették szüleiket, otthonukat. A miniváros lakói saját kormányzatot hoztak létre, képviselőket választottak maguk közül, és mindenkire vonatkozó törvényeket hoztak. Az OFF-Biennále projektjei a címadó történethez kapcsolódva különféle utakat járnak be, de mind annak időszerűségéről tanúskodnak.

„Következő lépés gyanánt az OFF-Biennále 2017 keretében előre kell mozdulnunk, és megmutatnunk a művészet társadalmi illetékességét, bátorságát és elkötelezettségét, túl a művészet bemutatásának hagyományos és udvarias keretein. Ezért egy olyan kerettémát választottunk, amely lehetővé teszi, hogy a jelent és a jövőt egyaránt meghatározó, húsbavágó és izgalmas kérdésekkel foglalkozzunk, és hogy a várost többféle módon birtokba véve felfedezzük a művészet felszabadító erejét.” – mondta el Somogyi Hajnalka kurátor, a projekt vezetője.