A legelső Auguszt Cukrászda a Tabán egy kis földszintes házában nyílt meg, 1870-ben, Auguszt Elek jóvoltából, azóta pedig összesen 3 üzletet tudhat magáénak a család. A Fény utcai éppen idén töltötte be a 60. évét, ami tökéletes okot szolgált egy édességben és nosztalgiában gazdag ünneplésre. A hatalmas szülinapi torta sem maradt el, melyet Auguszt József szervírozott, de persze a kultikus Sacher és Indiána is felkerült az ünnepi asztalra. Szerdáig az cukrászdában kedvezményes ajánlatokra és '60-as islerekre is lecsaphatunk.

Volt egyszer egy kis tabáni, földszintes ház, ahol 1870-ben Auguszt Elek megnyitotta a cukrászatát – ezt a történetet talán jól ismerjük már, és talán azt is tudjuk, hogy azóta több generáció, több üzletben folytatta a mesterséget. Ennek eredményeként ma három helyen szerezhetjük be azokat a bizonyos Auguszt-süteményeket, amik között klasszikus Dobos-torta és Eszterházy-szeletek, gyerekkori kedvencek és modernebb változatok is elférnek.

Idén a Fény utcai üzlet életében történt nagy esemény: 60 éves lett. Ennek apropóján jöttünk el mi is a budai cukrászdába, aminek az árnyas kertjében közelebbi és távolabbi barátok, ismerősök körében gyűlt össze a család: Auguszt József, Auguszt Ibolya és a gyerekek. Az eseményen volt pezsgőbontás, süteménykóstoló és persze szülinapi torta is: József maga vágta fel a marcipánkéregbe csomagolt, rétegezett csokikrémes piskótát.

Természetesen nem maradtak el közben a régi történetek: József elmesélte, hogy amikor megnyitott a Fény utcai cukrászda, ő éppen mandulaműtéten esett át, és csak hűs fagylaltra vágyott. Innen, az 1957. május 10-én már nyitva lévő cukrászdából teljesítették a kívánságát. Visszaemlékezett édesanyjára is, aki önerőből vágott bele az itteni, akkor még csak 30 négyzetméteres üzlet üzemeltetésébe. Azóta változtak a paraméterek: a cukrászda 300 négyzetméteresre nőtt, és egy csinos terasszal is bővült.Ibolya felidézte az időket, amikor még csak süteményért és fagylaltért járt a Fény utcába, "mint vendég, az apósom, mint feleség, a fia nyert meg" – mesélte. Azóta pedig szerves része a cukrászda életének: ő is remekül süt, olykor pedig kertet tervez, aminek itt látható az eredménye. Kíváncsiskodó kérdések merültek fel arról, hogy mint egy neves cukrászcsalád tagjai, a gyerekek hogyan viszonyulnak a mesterséghez. Mint kiderült, a lányok azok, akik kacsintgatnak a sütemények felé, de míg az egyikük inkább készíti, a másikuk inkább eszi.Akárhogy is, az Auguszt nagy és nagyra becsült név a budapestiek múltjában és jelenében. Elismeri a vendéglátószakma, imádják a vendégek, a család pedig cserébe határozottan törekszik arra, hogy a jövőben is sok örömöt szerezzen, rizsfagyival, islerrel, haséval, krémessel. Ha valaki ellátogat mostanában (05.31-ig) a cukrászdába, a 60-assal díszített süteményeket is beszerezheti.