„Este fess a pesti nő / ha kicsike száját festi ő / csak érte remeg a férfisereg / nappal stoppol, port töröl / de este fél kilenc körül / már dáma megint, taxinak int” – énekli Kazal László a híres slágerben, ami több feldolgozást is megért már. Ez inspirálta a címadásban a szerzőpárost, igaz, azt kezdettől fogva tudták, hogy nem lokálpatriótákat és jellegzetes budapesti arcokat fognak megszólaltatni. „A sztereotípiák sok szemszögből megdőlnek a könyvben, sokkal szélesebb körből merítettünk, és többfajta nőtípust akartunk bemutatni. Közben a mi városképünk is színesedett” – mondta a költőként és újságíróként dolgozó Izsó Zita, utalva arra a fordulatos életű szempillastylistra, akinek műhelyébe ellátogatva egészen megváltozott a véleményük a VIII. kerületről.
Bach Máté fotóriporternek először hét évvel ezelőtt, egy Helsinkiben látott utcai kiállításon jutott eszébe, hogy Budapestet is „meg kellene fogalmazni” portrékon keresztül. Méghozzá nőkön keresztül. „A történelem során sok traumán keresztülment a város, és hogy ebből felépüljön, kitisztuljon, szüksége van a női energiákra” – osztotta meg lapunkkal elképzelését. Elindították a Pesti Nő nevű blogot, ahol interjúkat és portréképeket tettek közzé. Ez szolgált a könyv gerincéül, amely másfél évig készült; az interjúztatás oroszlánrésze fél évig tartott.
A 27 megszólaló között találunk híres és teljesen ismeretlen nőket, és bár Törőcsik Mari, Fahidi Éva, Kozák Danuta, Péterfy Bori, Juhász Anna és Al Ghaui Hesna izgalmas személyiségek, a hétköznapi alanyokkal készült interjúkat találtuk a legizgalmasabbaknak. Ők azok, akik a mainstream média ingerküszöbét nem ütik meg, pedig bőven van mesélnivalójuk, és történeteik tele vannak fordulatokkal és tanulságokkal. Nem tősgyökeres budapestiek, nem feltétlenül magyarok, és nem is feltétlenül biológiai nők: a kötet Kiss Tibor Noé transznemű íróval, egykori labdarúgóval zárul, aki ad egy leheletnyi fricskát a nőiességről alkotott konzervatív elképzeléseknek.
Szerepel a könyvben pályaelhagyó színésznő, ’56-os forradalmár, egykori hajléktalan, Down-szindrómás gyerekeket örökbefogadó nagycsaládos; életük páratlan bátorságról és életszeretetről tanúskodik. Zárug Zita a nászútján körbebiciklizte a Földet, Szabóné Bán Ágnes aluljárókat takarít, Kovács Brigitta szempillastylist a férjén kísérletez, a tradicionális roma családból származó Sztojka Szabina református lelkésznek készül; Polonkai Éva több mint 30 éve a főváros kevés női taxisainak egyike, Jóba Katalin pedig a Budakeszi Vadaspark egyetlen női gondozója. A kötet legmegrendítőbb mondatát Vanessa Loureiro brazil katolikus misszionárius mondja ki: „a biológiai anyám háromszor akart elvetetni” – ennek ellenére rendíthetetlen életöröm és optimizmus árad soraiból.
A kötet szereplőiben közös, hogy minden nehézség ellenére sikerült talpra állniuk, és megtalálni saját útjukat, boldogulásokhoz pedig Budapest szolgáltatta a díszletet. Bach Máté mindenkiről csak egy darab portréfotót készített egy általuk kiválasztott helyszínen, amiről sok esetben beazonosítható a főváros: Sebestyénné Földes Ilona, aka Cica néni, a Róma ételbár vezetője éttermében látható, Sztojka Szabina a mozgólépcsőknél, Kadi Fatiha magyar-marokkói cukrászlány a Lánchíd előtt, Terék Anna vajdasági iskolapszichológus-költő-drámaíró a kék alkonyba vesző Keleti pályaudvarnál.
Nem a főváros áll a pesti nők elbeszéléseinek középpontjában, mégis képet kapunk arról, milyenek vagyunk mi, pestiek, hogy viszonyulunk az idegenekhez, milyen a lelkiállapotunk – hiszen ki ismerné jobban a várost egy taxisnál? Vanessa Loureirónak pedig meggyőződése, hogy a magyarok végtelenül kedvesek. 2009-ben egy néni odament hozzá megsimogatni az arcát azzal, hogy „Nahát, te igazi vagy?” A kötetből tehát nem tudjuk meg, milyen is a pesti nő. Szerencsére. Egyre azonban rávilágít: sokfélék vagyunk, a legkülönbözőbb háttérrel és nemzetiségként tartozhatunk Budapesthez.
Izsó Zita – Bach Máté: Pesti nő Athenaeum Kiadó, 2017 4999 Ft A portréfotókból nyílt kiállítás június 16-ig megtekinthető a Moha Caféban
