A Síp utca Hotsy Totsyjában koktélokon át vezet az út a megfelelő férfi haj- és szakállviseletig. A '20-as, '30-as évek Amerikáját idéző "férfibarlang" egyik bugyrát már megjártuk. Most a hátsó részen található barber shopon volt a sor. Blues, hajvágógép, borotva.

A Síp utcai Hotsy Totsy egy férfiasan összekapaszkodó borbély- és koktélrészlegből álló föld alatti barlang. A négy fiatal ital-, haj- és arcszőrzetszakértő alapító arra szövetkezett, hogy egy felső kategóriás szolgáltatásokat nyújtó underground törzshelyet hozzanak létre az erősebb nem képviselőinek. Míg a közelmúltbéli koktél  csak a speakeasy bárok világát idéző italozó helyiségig jutottunk, most megcéloztuk a barlang legmélyebb bugyrát, a barber shopot. Belépve a tolóajtón pepita padló, a 20. század első felét életre keltő fodrászszékek és -kellékek, valamint két fiatal tökéletes szakállú fodrász fogadott minket munka közben – háttérben szigorúan korai blues zenék szóltak. A munkaruha kötelező elemei: fehér ing, csokornyakkendő és tetoválás. Miközben hajvágógépeik nyomán fejlődtek a precíz frizurák, egyiküktől a Hotsy Totsy borbélyság világát, másikuktól a klasszikus borotválás folyamatát ismertük meg.

A nemrég nyílt Hotsy Totsyban egyelőre ketten nyírnak és borotválnak. A tervek szerint hat fő fogja két műszakban alkotni a törzsvendégek frizuráját és szakállát. A hely ugyanis "membership"-alapú fodrászattá szeretne válni, ahol kizárólag állandó ügyfelek látnák el munkával az itt dolgozó borbélyokat. Az egyik csokornyakkendős fiatalember már két hétre előre foglalt, így csak kollégája vállal egyelőre betérő vendégeket – de ez sem lesz így sokáig. Ha feltöltik a klubtagságot, bezár a bazár, és már csak a kieső tagok helyére pályázhatunk. Marketingeszközeik a személyes ajánlás, a névjegykártya, a telefonszámcsere és a suttogó propaganda. A férfiakra specializálódott közösségszerűen működő prémium borbélyságok nem ismeretlenek az angolszász kultúrában. A kliensek számára fontos a tervezhetőség és a megbízhatóság. A fiúk kreatív, pontos és sablonmentes hajvágást ígérnek. És bár megvan hozzá a tudásuk, hölgyfrizurát nem vállalnak. A férfiak egy vágásra 3800 forintért ülhetnek a Hotsy Totsy székébe, ha a szakállat is rendbe kell tenni, 5600 forint a fizetség. A tíz napig igazításra érvényes "Ten day return cut" ára 2800 forint.

A srácok nagy hangsúlyt fektetnek a higiéniára, ami nélkülözhetetlen a borbélyszakmában. Minden eszköznek makulátlannak kell lennie. Nem is távozhattunk anélkül, hogy meg ne tudjuk a klasszikus forró törölközős borotválás menetét. Minden a bőrvizsgálattal kezdődik, nehogy megsértsék az anyajegyeket vagy egyéb képződményeket a bőrön. Aztán jöhet az arcszőrzet levágása géppel, ha túl hosszú. Felviszik az arcra az előpuhító krémet, majd jöhet kétszer a forró törölköző. Ezt követően habkeverés és felkenés. Általában kétszer borotválják meg a kuncsaftot, majd pihentető fázis a dupla hideg törölközős pakolással. Ha kipattanás történik, timsóval kezelik. A mai shavette-ek, azaz borotvakések pengéi cserélhetők: a fertőzések elkerülése érdekében minden újabb borotválás előtt kicserélik az ügyfél szeme láttára egy érintetlenre. Borbélynak lenni bizalmi pozíció: létezik is egy mondás, miszerint bármennyire fontos személy is a kliens, borotválás közben az élete nem Isten, hanem a borbély kezében van.