Egyre-másra nyitják a hoteleket fővárosunkban, ráadásul egyre inkább a négycsillagos vagy afölötti kategóriában. Úgy tűnik, az igény megvan a prémium szállások iránt, ezt igazolja a közelmúltban épült és a közeljövőben épülő, elsősorban belvárosi elhelyezkedésű szállodák hivatalos listája is.

Budapest 2015-ben és 2016-ban is stabilan hozta a négy új szálloda/év eredményt. Úgy tűnik, idén rátesz a főváros még néhány lapáttal, hisz még csak április van, de máris túl vagyunk három avatón. A New Yorkban megrendezett TripAdvisor Travelers’ Choice Awardson ráadásul a másfél éve nyílt, rooftopjáról elhíresült Aria Hotel Budapest elhozta a Világ Legjobb Szállodája díjat. Budapest tovább tudja fokozni a turisztikai tempót: 2017 és 2018 is a hotelnyitások éve lesz!

A Madách tér és a Gozsdu Udvar szomszédságában, az Asbóth utca 9-ben található négycsillagos 101 szobás Exe Danube Budapest megnyitásával startolt az idei szállodafejlesztési láz. A Small Grand Hotel Budapest néven induló projekt időközben gazdát cserélt és végül a spanyol Hotusa-csoport Eurostars Hotel Company Budapest nevű magyar láncának második, a teljes nemzetközinek pedig a 167. szemeként kezdte működését. (Első magyar hoteljük 2010 óta működik, a Kossuth Lajos utca 7-9-ben, az egykori Úttörő Áruház épületében.). A két év alatt irodaházból átalakított épület „a grand hotelek mesés világát” ígéri, ötvözve a „kis szállodák szívélyességével és családiasságával”.

Az Exe Danube vonzerejének a 20. század aranykora ('20-as, '30-as évek) előtt tisztelgő elegáns lakberendezési megoldásait, art deco stílusát, 21. századi zöld – és energiatakarékos – építészeti megoldásait és a zsidónegyed közelségét tekinti. A belső dizájnt erősíti a szolid, világos környezetébe simuló homlokzat. A trendi „smart” megoldásokból is kijut a vendégeknek: az alapokosságnak számító szélessávú netet és okostévét okosszobánkban használhatjuk, mely figyeli az ott tartózkodó személyek számát, mozgását, alvását, éberségét és eszerint szabályozza például a fűtés-hűtést. Az egyedi zöld és intelligens szolgáltatások csúcsa a kölcsönzési lehetőség a szálloda e-autóparkjából.

A ma már nem működő helikopterleszállójáról híres Hold utcai President Hotel, ha nem is új szálloda, de teljes ráncfelvarrást és új épületrészt kapott. A tulajdonosváltáson is átesett President a meglévő 102 szobája mellé kapott még 48-at az új ukrán tulajdonosoktól, ami felér legalább egy fél új szállodával. A Mozart Hotel Group a Vadász utca 14-ben álló egykori klasszicista irodaházat formálta új hotelszárnnyá. Bár helikopterünket már nem tehetjük le az „elnökön”, kárpótolhat a tízemeletes ház tetejének panorámaterasza, mely továbbra is az egyik legmenőbb belvárosi kilátást kínálja a várra, a Parlamentre, a Bazilikára, a Magyar Államkincstár Zsolnay-majolikájára vagy akár a Gellért-hegyre. A fogyasztás nem kötelező, a telefonos bejelentkezés igen.

A Hotel Di Verdi 73 szobával várja a vendégeket év eleje óta a ferencvárosi Klinikák metrómegálló közelében. A fiatalos stílusú, hostel jellegű négycsillagost a Tripadvisor népe Budapest egyik legjobb ár-érték arányú szállásának tartja. A városrész egyébként több fronton is sokat fejlődött az utóbbi években: egyre-másra nyílnak a gasztrohelyek, pörög az albérlet piac a SOTE-re érkező számtalan külföldi és hazai egyetemistának köszönhetően. Itt kell megemlítenünk, hogy a közeljövőben elkészül egy 418 szobás magánkollégium az egykori Tűzraktár épületében. A barnamezős ingatlanfejlesztés a tanulók kritikus szálláshelyzetét is enyhítheti.

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének éveleji Trend Riportja szerint még legalább 3 pesti szállodával gazdagodunk ebben az esztendőben. A 2018-as évben viszont egyenesen megsokszorozódik a hotelboom ereje: 16 szállodát terveznek átadni. Alapvetően három trend olvasható ki: a fővárosi szálláspiac tovább pörög, amit a közeledő úszó-vb csak tovább fokozott és egyre inkább a felső kategóriásoké a terep. Íme, a 2017-ben nyíló hotelek: a Three Corners Lifestyle Hotel a Hőgyes Endre utcában nyílik az Iparművészeti Múzeum közelében, a Three Corners Hotelt a Palotanegyed-béliGyulai Pál utcában avatják, és egy egyelőre ismeretlen nevű négycsillagos is megnyitja kapuit az Akadémia utcában. Néhány érdekesség 2018-ból: átadják többek között a Parisi Udvart, a Csarnok téri Meininger Hotelt, a Clark Ádám téri Hotel Clarkot, a Déli Klotild Palotát és a Belgrád rakparton a 18 Boutique Hotelt.