A budai oldal eddig nem dúskált BBQ-s helyekben – valahogy inkább Pesten füstölögnek a szmókerek. A Retek utcában most új dimenziók nyíltak és kézműves sörözős múltból és jelenből kifolyólag egy sörözővel fuzionáló teraszos-BBQ-s gasztrokocsmát nyitottak, Hunyadi Gasztroműhely néven. A konyhafőnök Lehel Márk (Mike) aki nem fél a rockos megoldásoktól sem: ha kell, fekete bucit fest tintahal tintájával, vagy éppen tépett marhanyakkal tuningolja a gulyás levest.

Ha elnézzük a mostani gasztrofelhozatalt a városban, akkor egyértelművé válik, hogy a borkultúra mellet valódi térhódításra indultak a kisüzemi sörök, sőt a koktélokra is egyre több hangsúlyt fektetnek. A Hunyadi Lakásbisztró és Kézműves Söröző története 2014-ben kezdődött: a Vár alatti utca családias hangulatú sörözőjében azóta már számos magyar kézműves sör debütált, jó barátságok születtek és a műfaj kedvelői gyakran járnak hozzájuk a sokszor tömött VII. kerületi sörbárok helyett.

Mindig tartottak sörkorcsolyákat, de a komolyabb konyha hiányzott és tényleg inkább kiegészítőként jelentek meg az ételek. Egy vadabb ötlettől vezérelve és néhány véletlen tényezőt belekalkulálva Boros Gáborék úgy döntöttek, Buda megérdemli a jó sörök mellett a megfizethető és izgalmas húsos ételeket, a BBQ-t és egy olyan teraszt is elbír a Széll Kálmán tér környéke, ahol a villamos zaja helyett az öreg gesztenyefák énekes lakói szolgáltatják a "háttérzajt". Kipofozták a Retek utcai pincehelyiséget, otthonos vendégteret tettek össze és a sör szeretetét és tiszteletét jó arányban vegyítették a BBQ-technológiával. Ehhez társul majd a heteken belül elkészülő belső terasz is, amely tényleg a környék favoritjává válhat.

A sörkínálatot tekintve továbbra is túlnyomórészt magyar tételekkel találkozunk, úgy, mint például a Rothbeer, a Mad Scientist, a Balkezes vagy a Hedon italai, de a Gasztroműhely repertoárját képezi néhány ismert nemzetközi kisüzemi sörfőzde pár itala is. Nagy örömünkre például a skót Brew Dog és a Frederick Hekkelberg is képviselteti magát.

A Gasztroműhely kínálata többnyire a sörökhöz passzoló BBQ-ételekből áll – vagy inkább úgy mondjuk, hogy a BBQ-ételekhez passzintották a söröket. A helyzet az, hogy a kis testvérhez képest tényleg erősen ételhangsúlyosak, vagyis inkább az ebédünkhöz/vacsoránkhoz kérjük az italt, mint fordítva.

Lehel Márk (Mike) is egy véletlen kapcsán került ide, de azonnal megtalálták a közös hangot és BBQ-s múltja miatt hamar nekifogott az alkotásnak.

Nincs az a fogás, mely valamilyen módon ne kapcsolódna a szmókerhez, hiszen még a céklaleves zöldségeit, a padlizsánkrém padlizsánját (950 forint) is így hőkezelik. A padlizsánkrém éppen ezért kellőképpen füstös és például a velős csonttal (1190 forint) együtt is nagyon jól működik. Egyébként teljesen egyet tudunk érteni Krúdyval, a velős csont pirítósra kenegetése és fogyasztása remek program. Ezt megtapasztalhattuk már a Házi/Állatban, a Beszállóban és a Bestiában is, de most a Hunyadi Gasztroműhely sem tétlenkedett.

Gulyáslevesük (1350 forint) egészen egyedi: a zöldségben gazdag leves pár mozdulat után "húsfőzelékké" lényegül, hiszen a ráhalmozott csaknem 20 deka tépett marhanyak hanyagul omlik a levesbe. Megkóstoltuk a pulled beef szendvicset (2590 forint), mely tépett BBQ-marhanyakkal és lila coleslaw salátával érkezik, saját buciban. Felüdülés az egyforma, édeskés, vagy néha túl tolakodó bucik mellett egy ilyen változatba beleharapni. Továbbá egy fekete zsömlében érkező igazán szaftos házi burgert is megízleltünk, mely igazi kétkezes, szaftos kreáció. Legközelebb a BBQ-oldalas változatokra leszünk kíváncsiak.

Mivel a Hunyadi Gasztroműhely helyén egykor egy menüzős egység üzemelt, így nem tértek le az útról és náluk is lehet ebédidőben étkezni. Persze ekkor nem a BBQ-kínálatból, hanem a hagyományosabb vonalon.
Végre Buda is kapott egy sörözős-BBQ-s helyet, ahol hamarosan a teraszon nyalhatjuk le a szánk széléről a Gingermeister habját és a marhaborda karamellizált szószát.