Élmény

Széchenyi István egyszer sem kelt át rajta – a Lánchíd története

Fotó : Fortepan / Magyar Bálint
Széchenyi István egyszer sem kelt át rajta – a Lánchíd története

Már az építését megelőzően akadtak bonyodalmak, mert többen ellenezték Budapest első hídjának felhúzását. A munkálatok alatt Széchenyi István egyszer beleesett a Dunába, de épségben partra tudott úszni. A második világháborúban felrobbantották a németek. Budapest egyik legikonikusabb építményének emlékei.

Lánchíd
  • Budapest, Lánchíd
1821-ben masszív dunai jégzajlás borzolta a pestiek mindennapjait. Széchenyi Istvánban egy ilyen macerás átjutás során vetődött fel a gondolat egy esetleges állandó átkelő építéséről (addig ideiglenes hidakon lehetett átjutni a túlpartra). Sokat kellett várni, míg az ötletből rendelet lett: 15 évvel később mondta ki az országgyűlés az első magyarországi Duna-híd építését. A projektnek azonban szép számmal akadtak ellenzői; a magyar mérnökök ilyen kaliberű hidak építésében nem rendelkeztek kellő tapasztalattal, plusz az ellentábor az alapok kimosódásától, a híd esetleges összeomlásától, a jégfeltorlódástól, ehhez kapcsolódóan pedig árvíztől tartott.
Fotó: Fortepan / ggaabboo
Testületet alakítottak az ügyek intézésére, melynek elnöke természetesen Széchenyi lett. Több befektetővel tárgyalt, akik közül egy bécsi bankárral, bizonyos Sina Györggyel tudott megegyezni. Ő hívta Pestre a Temze folyó fölött ma is álló lánchidat tervező William Tierney Clark mérnököt. Széchenyi első teendőjeként 1832. február 10-én megalapította a Hídegyletet. Feladata a vállalkozás problémamentes véghezvitelének biztosítása volt, mind gazdasági, mind politikai értelemben. Az egyesület tagjainak nagyobb része a legtöbb adót fizető polgárok közül került ki. A “Hídember” barátjával, Andrássy Györggyel tanulmányúton vett részt Angliában saját ismereteinek bővítése érdekében, többek mellett felkereste korának legismertebb tervezőit, köztük a már említett Clarkot. Széchenyi az Országos Küldöttség nevében felkérte Sinát, hogy vállalja el az építkezés pénzügyeinek intézését, aki 1837. februárjában elfogadta a megbízást, és megalapította a Lánchíd Részvénytársaságot.
Fotó: Fortepan / Levéltár
Clark három különböző tervvel érkezett. Az első a Nákó-ház (ma a Gresham-palota áll a helyén) vonalában, a második a Belvárosi plébániatemplom építendő háromnyílású függőhíd, a harmadik az Irányi utcai angolkisasszonyok zárdájának vonalában felhúzandó gyalogos híd volt. A három terv közül az elsőre szavazott a Hídegylet, így William Tierney Clark névrokonának, Adam Clarknak vezetésével elkezdődhetett az építkezés. Érdekesség, hogy szerződés mondta ki: 87 éven keresztül a hídtól egy-egy mérföld távolságon belül nem építhető újabb átkelő, valamint hogy a hídon áthaladóknak vámot kell fizetniük.
Fotó: Fortepan / Schmidt Albin
Az első cölöpöt 1840. július 28-án verték le a budai mederpillérnél. Csak a cölöpök leverése két évig tartott, pedig előfordult, hogy egyszerre nyolcszázan dolgoztak rajta. Az alapkövet nagyszabású ünnepség keretében 1842 augusztusában több száz meghívott vendég előtt az V. Ferdinánd királyt képviselő József nádor tette le.
Fotó: Fortepan / Schoch Frigyes
A grandiózus munka érthetően lassan haladt, ráadásul az 1848-as forradalom és szabadságharc eseményei is “elvonták a figyelmet”, nem beszélve egy balesetről, melynek következtében Széchenyi a Dunában kötött ki. Történt, hogy 1848 nyarán leszakadt az utolsó, még beemelés előtt álló elemet tartó csigasor vonólánca, amely elragadta a hidat és a rajta álló Széchenyit. Szerencsére épségben ki tudott úszni a partra.
Fotó: Fortepan / Kiss László
Korlátozott áthaladásra már a hivatalos átadás előtt lehetőség volt (így vitték a Szent Koronát a Debrecenbe induló vonathoz), ami formálisan 1849. november 20-án történt meg. Megfélemlített légkörben, ünnepi beszédek hiányában az a Haynau osztrák főparancsnok vezette a ceremóniát, aki pár héttel korábban kivégeztette az aradi vértanúkat. A gyalogosoknak 1, a teherrel közlekedőknek 2, a tehenet kísérőknek 3, a kis szekérrel áthaladóknak 5, a nagy szekérrel érkezőknek 10 krajcár volt a hídpénz. Széchenyi István amúgy nem volt jelen az átadáson ás soha nem ment át az elkészült hídon, mert még előtte elmegyógyintézetbe került.
Fotó: Fortepan / Levéltár
A híd megépítésének teljes költsége 6, 575 millió forintot tett ki, 380 méter hosszú, 14.5 méter széles és 2146 tonna súlyú lett, építése idején a világ egyik legkorszerűbb függőhídja volt. A felhajtóknál 1850 óta Marschalkó János négy híres kőoroszlánja őrködik – melyeknek a legendával ellentétben van nyelvük, csak alulról, a járda szintjéről nem látszódnak – a Széchenyi lánchíd elnevezést 1899 novemberében, az átadás 50. évfordulóján tartott ünnepség óta viseli.
Fotó: Fortepan / Ted Grauthoff
Éveken át húzódott a híd megerősítése, melyet 1914 telén kezdtek el és nagyjából másfél évvel később fejeztek be. Az első világháború utáni javítások következtében 1919 októberében újfent lezárták a hidat, hogy felszedjék a fakockáit, melyeket a Margit híd burkolására használtak fel. A Lánchíd is új burkolatot kapott ekkor, úgyhogy 1924-ben áthaladhatott rajta az első budapesti autóbuszvonalak egyike.
Fotó: Fortepan / Schoch Frigyes
Az 1930-as években jelentősen megnövekedett a forgalom a hídon, villamosok, és lóvontatású kocsik nehezítették a haladást, a forgalmat rendőrök irányították. A közlekedés megkönnyítése érdekében jelzőlámpát szereltek fel, illetve megkezdődött az aluljáró építése a pesti hídfő alatt. Utóbbi munkálatait csak a második világháborút követő újjáépítések alatt tudták befejezni.
Fotó: Fortepan / Major György
A háború – ahogyan az várható volt – szinte végzetes következményekkel járt. 1945. január 18-át mutatott a naptár, amikor a visszavonuló német hadsereg az Erzsébet híddal együtt utolsóként a Lánchidat is felrobbantotta. A függesztőrudak közül elsőként a pesti oldalon lévő, aztán a középső zuhant a Dunába, a budai “csak” kettétört. A pesti horgonykamra teljesen megsemmisült, a budai épségben megúszta a detonációt.
Fotó: Fortepan
A helyreállítási munkálatok a világháború befejeztével szinte azon nyomban megkezdődtek. Az eredeti terveken csupán kis mértékben változtattak: szélesebb lett az útszakasz, mindkét hídfő új gyalogátkelőhelyet kapott, és a korábban már megkezdett alagút megnyílt a gyalogosok és a közúti forgalom számára. A felújított Lánchíd ünnepélyes átadása napra pontosan száz évvel az első hídavatás után, 1949. november 20-ára datálódott.
Fotó: Fortepan / Kurutz Márton
Újabb komoly felújítása a hetvenes évek elejéig kellett várni. Újraaszfaltozták az útburkolatot és mintegy 60 tonnányi festéket felhasználva újra mázolták az egész hidat. 1975-ben avatták fel Borsos Miklós alkotását, a három méter magas „0” kilométerkő szobrot – innen számítják a magyarországi egyszámjegyű főútvonalak kilométereit. A híd, no meg a Váralagút teljes felújítására 1986-ban érkezett el az idő, és mivel a híd valamennyi részét érintették, csak a gyalogosok és a közforgalmi autóbuszok haladhattak át rajta.

Fotó: Fortepan / UVATERV
Fotó: Az esemény Facebook-oldala
A Széchenyi lánchíd százötvenedik születésnapját 1999-ben nagyszabású bulival ünnepelték: a hidat feldíszítették, a jubileum tiszteletére nagygyűlést szerveztek a Magyar Tudományos Akadémián, ahol felidézték a híd történetének lényeges eseményeit, maga a híd pedig új világítási rendszert kapott ajándékba. Jó ideje időszerűvé vált a szigetelés és a burkolatok, valamint a vasbeton pályalemez cseréje, ennek következtében úgy tűnik, idén nyáron fogják ismét lezárni Budapest legrégebbi hídját, meghatározó jelképét.