Híres budapesti rejtélyek – a kofferes gyilkos

1931. március 11-én reggel negyed 7-kor futott be a Hatvan felől érkező személyvonat Szolnokra. Miután az utasok szétszéledtek, a személyzet végigsétált, hogy ellenőrizze a vagonokat. Az egyik harmadosztályú fülkében egy nagy, úgynevezett vulkán koffert találtak. Jelentették az állomásfőnöknek, aki két vasúti munkást küldött érte. Leemelték az elhagyott tárgyat a poggyásztartóról és bevitték a ruhatárba. A munkások úgy döntöttek, felkeresik a főnököt, hogy közöljék, ez az egész nagyon gyanús. Szerintük egy koffernek sem kellene ennyire nehéznek lennie. A pályaudvar vezetője azonnal telefonált a rendőröknek, akik nem sokkal később már a poggyász felé hajoltak. Amikor kinyitották, megdöbbentek. Egy gúzsba kötött nő holttestét rejtette a csomag.
Hajnali 5-kor futott be a Keletibe a Hatvanból érkező vonat. A férfi leszállt és betért egy kocsmába a Baross téren, majd a Nefelejts utcába indult, ahol még két ivót meglátogatott. Italra vágyott. 10 óra volt, mire hazaért a Hernád utcai albérletbe, hogy összecsomagoljon és elégessen mindent, ami a lány után megmaradt. A kályhába dobta a leveleit, képeit és az emlékbe kapott selyem zsebkendőjét is. Azt akarta, hogy többé semmi se emlékeztesse rá. Mikor ezzel végzett, elindult, hogy találkozzon az alvilág egyik tagjával. El kellett intézniük valamit.

Az első néhány óra azzal telt a szolnoki pályaudvaron, hogy rendőrorvost és nyomozókat hívtak. Ezzel hivatalosan kezdetét vette a hajsza a kofferes gyilkos után. A korabeli leírások alapján a halott látványa mindenkiben óriási izgalmat keltett. Még Keresztfalvy Gyula rendőrkapitány is megjelent, hogy a helyszínen tájékozódjon. Az orvos megállapította, hogy a kofferben talált lány 16-20 év közötti, 156 centi méter magas, nem fizikai munkás és „jobb nő lehetett", mert a testalkatából, meg „egyéb körülményekből” arra következtettek, hogy intenzív szerelmi életet élt, emellett feltehetően kéjgyilkosság áldozata. A nyomozók pedig kihallgatták a vonat személyzetét. Az egyik kalauz azt mondta, emlékszik rá, hogy egy jól öltözött férfi megpróbálta feltenni a vonatra, de mivel egyedül nem tudta, megkérte az egyik pályamunkást. Kiderült, hogy ketten emelték a poggyásztartóra. Mivel felhívta magára a figyelmet, a kalauz később megpróbálta megtalálni a kofferes férfit, de nem volt a vonaton. Akkor jöttek rá, hogy csak a csomagot tette fel, ő maga Hatvanban maradt.
Ebben az időszakban a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályát Dorning Henrik tiszt, rendőrségi szakíró és egyben ornitológus vezette. Egy széles látókörű ember, aki több tudományterületen is otthonosan mozgott. „Az ő osztályán belül működött az úgynevezett sérülési csoport, amelynek feladata volt, hogy eljárjon a gyilkossági ügyekben és balesetekben. A bűnügyit szervezték át a háború után életvédelmi osztályokra. Ekkoriban már létezett rablási, lopási és intellektuális ügyekre szakosodott csoport is, ez utóbbi a mai gazdaságvédelemnek felel meg” – mondja Bezsenyi Tamás kriminológus, az ELTE doktorandusza.

A férfi az alvilág intézőjével – ahogy akkoriban mondták – prókátorával együtt az Izabella utca 33. számhoz sétált. Arra kérték a házmestert, hadd tegye le nála a holmiját a dr. Kiss néven bemutatkozó férfi. Miután az beleegyezett, elköszöntek egymástól. A férfi elindult a belváros felé. Délután négykor a Kecskeméti utcában összefutott az egyik ismerősével. A nevére ugyan nem emlékezett, de azt tudta, hogy ő is „haknis” volt és egyszer egy „jótékonysági akció” keretében együtt dolgoztak. Támadt egy ötlete. Megkérte, hogy adja ki magát a sógorának és segítsen neki bőröndöket cipelni. Az ismerős belement. Első útjuk a Murányi és a Dembinszky utcán lévő kocsmába vezetett, ahol fröccsöt rendeltek. A férfi közölte, azért szeretné, ha helyette ő menne az albérletbe, mert nem fizetett lakbért és el akar költözni abban az esetben, ha nincs otthon a főbérlő. Valójában azt akarta kideríteni, kiderült-e már valami és kereste-e már valaki.
Nem sokkal dél előtt csörgött a szolnoki rendőrség telefonja. A budapesti nyomozók érdeklődtek az ügy részleteiről, mert a szálak a fővárosba vezettek. Eközben a helyszínen még mindig dolgoztak a rendőrök. Első ránézésre csak a hullafoltokat vették észre, de amikor lefényképezték, a lány nyakán fojtogatás nyomaira bukkantak. A kalauzok után a vonaton utazókat is felkeresték és kikérdezték. Többen is látták a 30-35 éves fiatal, „munkáskülsejű” férfit a nagy poggyásszal a hatvani peronon. Szolnokon és Hatvanban is razziák indultak a gyilkos után.

Az álsógor felmérte a terepet, majd visszament érte a kocsmába. Az Izabella utcai házmesterhez már egyedül cipelte be a csomagjait, amíg ismerőse a ház előtt várt. Beesteledett. Megvacsoráztak egy Wesselényi utcai tejivóban, majd szétváltak. A férfi az egész éjszakát az egyik reggelig nyitva tartó Nefelejts utcai kocsmában töltötte, aztán még délig itt marad. Akkor viszont átgyalogolt Budára és Jankovics Jenő álnéven kivett egy Szász Károly utcai albérleti szobát, ahová átvitt egy bőröndöt az Izabella utcából.
Délben jelent meg a korabeli bulvársajtó legjelentősebb kiadványa, Miklós Andor lapja: Az Est. Hatalmas szalagcímmel közölték, hogy kofferbe gyömöszölt meztelen női holttestet találtak a szolnoki vonaton. Két oldalt szenteltek a gyanús csomagnak. Olyan részletesen írtak a hajszáról, amennyire csak lehetett. Ebben az időben a bűnügyi riporterek is aktívan nyomozhattak a friss, nagy nyilvánosságra számot tartó ügyekben, ez a történet pedig az első pillanattól kezdve ilyennek ígérkezett. Valóságos szenzáció lett a kofferes, amit a rendőrök is támogattak. Mivel 1931-ben nem volt fejlett a bűnügyi technika, nem volt DNS-elemzés és ultramodern helyszínelő autó csúcstechnológiával, sokkal jobban támaszkodtak az ország lakosságára. A legtöbb embert pedig egyszerre az újságokon keresztül lehetett a leggyorsabban elérni.

„A rendőrségi sajtóiroda már a dualista Magyarországon létezett, de a Horthy-korban élte a virágkorát. A bűnügyi rovatvezetők együtt voltak, egy helyiségben, a rendőrök pedig fejtágítót tartottak nekik. Ez nem a mai értelemben vett sajtótájékoztató volt, sokkal inkább egy informális csevej, amin sokszor több információt kaptak, mint amit megírhattak” – teszi hozzá Bezsenyi Tamás.
Az Est megírta, hogy előbb az áldozatot kell azonosítani, mert csak az ő segítségével lehet eljutni a gyilkosához. Közölte, hogy nézhetett ki, amíg élt, bemutatta a kofferről készített fotót és elárulta, hogy ujjlenyomatot vettek a kezéről. Daktiloszkópia 1904-től létezik, az ujjlenyomatokat tehát 1931-ben már meg tudták vizsgálni. Ebben az időszakban kezdtek egy országos adatbázis kialakításához, így volt mivel összehasonlítani a fiatal nő mintáját. Amíg az eredményre vártak, az utcai informátoroktól származó adatok alapján (ebben az időben ezek prostituáltak voltak) az erkölcsrendészeti osztály is bekapcsolódott a nyomozásba, ugyanis felmerült a gyanú, hogy az áldozat pénzért árulta a bájait. A boncolást végző orvos is megpróbált többet elárulni a lányról. A jegyzőkönyv szerint megfojtották. „A halált rövid küzdelem előzte meg” – olvasható az újságban, amely azt is közölte, hogy hajában fagyapotszilánkokat találtak, a körmét pedig rágta, ami arra utal, hogy „ideges természetű volt”.

Miközben a nyomozók arra keresték a választ, ki lehetett a lány, a férfi a Nefelejts utca 50. szám alatt lévő tömegszálláshoz sétált. Elfoglalta az egyik emeleti szobát és felhozatta magának Az Estet. Elolvasta a gyilkosságról szóló tudósítást és hátradőlt. Nyugodtan aludt aznap éjszaka. Másnap hajnalban ébredt és csendben kisétált az épületből, anélkül, hogy kifizette volna a másfél pengős bért a szállásért. Útja a Jósika utcába vezetett, ahol egy kocsmában kolbászt és kenyeret rendelt, amihez pálinkát és fröccsöt ivott. Elsétált az Izabella utcába, elhozott két bőröndöt, meg egy fehér papírba burkolt csomagot és visszament a kocsmába. A hátsó helyiségben átöltözött. Kivette zöld lódenkabátját a bőröndből és prémgalléros, fekete télikabátját a karjára vetve ismét útnak indult. A Szív utcai zálogházba sétált, ahol hat pengőért beadta télikabátját, majd átgyalogolt Budára. Tíz pengőt fizetett a Szász Károly utcai szobáért. Március 13-án itt aludt.
Amíg Az Est tudósítója bejárta a pesti utcákat, hogy kiderítse, ki lehetett az áldozat és leírta, hogy többen egy Klári nevű lányra gyanakodnak, a budapesti nyomozók megállapították, hogy a 23 éves Nagy Mária holttestét rejtette a koffer. Az Est március 14-i számából kiderül, hogy a masamód, vagyis kalapos lány, egy bizonyos Schreiber Tamás József nevű 31 éves magántisztviselővel élt vad házasságban. Azt írták, a férfinak az egyik ujja nyomorék. Közben másodjára is felboncolták az áldozatot. Megállapították, hogy előbb leütötték és csak utána fojtották meg. Ekkor már a gyilkosság idejét is pontosabban meg tudták határozni. Azt mondták, egy vagy két nappal a koffer megtalálása előtt végezhetett vele a támadó.

A férfi levágta a bajszát és alaposan megborotválkozott, majd elsétált egy közeli borbélyhoz, hogy a hajától is megszabaduljon. A kopasz férfi estig a szobában pihent, aztán lement kenyérért, mert megéhezett. Újságot is vásárolt. Másra viszont nem maradt pénze. Vasárnap este tízig ki sem mozdult a lakásból. Az Est cikkeit olvasgatta. Amikor leszállt az éj elsétált a Salétrom utcába, hogy felkeresse Hajnalnét, akiről úgy gondolta, 12 pengővel tartozik neki azokért a parfümökért, amiket korábban szállított neki. Szüksége volt pénzre. Amikor a házban közölték vele, hogy az asszony Budafokra költözött, elindult hozzá.
Pár nappal a holttest megtalálása után szabályos hajtóvadászat indult a kofferes gyilkos után. A rendőrök 171 embert vettek őrizetbe azon a környéken, ahol a pár lakott, de mindegyiket el kellett engedniük. Schreiberről egyre többet tudtak. Kiderült, hogy több helyen éltek már együtt álnéven és nem házasok, valamint a férfi nem büntetlen előéletű. Többször állt bíróság előtt pitiáner csalás miatt, gyilkosságot viszont nem követett el. Vajon ő ölte meg a barátnőjét?

Hétfőn is korán reggel kelt. Már egyáltalán nem volt pénze, ezért úgy döntött, eladja néhány régi ruháját. Magához vett négy inget és egy alsónadrágot, majd elindult a Teleki térre, de a zsibvásárra nem jutott el. Egy ószeres már a Népszínház utcában megállította és megvette a holmikat. Ebből a pénzből utazott vicinálissal, a korabeli elővárosi kisvasúttal Budafokra, ahol a helyi hentesnél töpörtyűt és kenyeret vett, majd leült a töltésre és megreggelizett. Az Estet is átlapozta.

Az Est tudósítása szerint a nyomozók rájöttek, hogy Nagy Mária Zvaratkó Julia néven jelentkezett be egy Hernád utca 50. alatti albérletbe, Schreiber pedig Hubai Henriknek adta ki magát. Az egyik lakó azt mondta az riporternek, ő látta, hogy kedden a férfi két kézzel cipelt egy súlyos bőröndöt. Amikor rájöttek, hogy ez volt a gyilkosság helyszíne, azonnal hívták a „halálautót”, hátha találnak valamit.
„A mordautó német találmány, egy utazó bűnügyi labor volt, amit a magyar rendőrök 1929-ben kezdtek használni. A Hernád utcába is ezzel vonultak ki. Az autóban található nagy teljesítményű reflektorokkal bevilágították a szobát. Akkoriban még nem volt luminolos vagy bluestaros vizsgálat, a feltörölt vért nem tudták kimutatni kémiai eljárással. Akkoriban úgy képzelték, hogy az erős fényben a miniatűr cseppmaradványok beazonosíthatóak és ezekből információhoz juthatnak” – magyarázza Bezsenyi Tamás.

A budafoki eredménytelen kísérlet után a férfi felült a Budapestre tartó vicinálisra és a Gellérthegyig meg sem állt. Egészen estig itt maradt. Pihent. Csak akkor indult haza, amikor besötétedett. Kezdett nagyon elege lenne abból, hogy egy hete már kenyéren és vízen él. Március 18-án arról cikkezett a sajtó, hogy a kofferes gyilkos pénz nélkül bujkál és állandóan változtatja külsejét, a zöld lódenkabát is mindegyik írásban szerepelt. Látták Budafokon, Pesten, és máshol, még egy felsőgallai ügyvédi irodában is megjelent, ahol dr. Fekete Ernő ügyvédet kereste és mivel nem találta, levelet hagyott neki arról, hogy tulajdonképpen a szerelem áldozata. Hamar kiderült, hogy ez nem igaz. Az ügyvéd mellett egy ismert humorista, Feld Mátyás is a saját népszerűségére használta a kofferes gyilkost, amikor kiadta magát Schreibernek. Az egész ország „kofferes gyilkos-lázban” égett, de a Schreiber-őrület akkor hágott igazán a tetőfokára, amikor Az Est bejelentette, hogy 1000 pengős jutalmat ad a nyomravezetőnek. Mindenki arra várt, hogy felbukkanjon valahol.
„Az 1000 pengős jutalommal Miklós Andor azt segítette elő, hogy halála után még több pénze legyen özvegyének, Gombaszögi Fridának, hiszen ez megtérült, többen vették a lapot, vagyis a felajánlással a saját példányszámát növelte. Ez egy lottó volt és mindenkinél volt egy szelvény, aki olvasta az újságot” – magyarázza a kriminológus.

Március 24-én a férfi már annyira éhes volt, hogy korán reggel lement az utcára, hogy valami ennivaló után nézzen. Mindössze négy fillérje maradt, ezért úgy döntött, pénzzé teszi egyetlen pulóverét, négy nyakkendőjét, egy lepedőt és a télikabátról szóló zálogcédulát. Végigment a Margit hídon, a nagykörúton, a Dohány, majd a Szövetség utcán keresztül a Rákóczi úton át a Luther utcába, onnan pedig a Tisza Kálmán térre, aztán átvágott a Kun utcán a zsúfolt Teleki térre, ahol negyed 10-kor három kereskedő ráugrott. Felismerték és elfogták, amiért aztán megosztva meg is kapták az újság jutalmát.

„Schreibert megrohanta a tömeg és majdnem meglincselte, úgy, hogy csak a detektívek közbelépése mentette meg a nép dühe elől” – közölte Az Est. A férfit a leírásból ismert zöld lódenkabát buktatta le és az a fekete csontkeretes szemüveg, amit a közzétett fotókon viselt. A kofferes gyilkos, akinek nem volt csonka az ujja, előbb idegesen kapkodta a fejét, majd amikor megnyugodott, lassan beszélni kezdett és mindent elmondott a gyilkosságról.

Egyvalamiben változtatta meg a meséjét. Előbb azt mondta, nem tudta lerázni magáról a lányt, akit ő tartott el, aztán már arról beszélt, féltékeny lett Máriára. Vallomása szerint a gyilkosság napján, március 10-én barátnője „az ágyban ült és egy idegen férfi fényképét csókolgatta”. Állítólag ettől vesztette el a fejét. Rátámadt, aztán jobb kézzel megszorította a torkát. Mária arca elsápadt, majd visszazuhant az ágyra. „Nagyon megijedtem. Most már a hideg futott végig a hátamon, hiszen én nem vagyok gyilkos, én csak csaló vagyok és szélhámos, aki irtózik az ilyen dolgoktól” – mondta Schreiber.

Arról beszélt, hogy megpróbálta magához téríteni. Arra gondolt, egy benzingőzzel menni fog, de ez nem segített. Aztán a benzint a holttestre borította és meggyújtotta, de gyorsan el is oltotta, majd lement a Ligetbe és bort rendelt egy kocsmában. Eközben jutott eszébe a kofferes megoldás. Leszaladt az utcára, vett egy bőröndöt, hogy belegyömöszölje „szerelme” testét. Elmondta, hogy rá kellett térdelnie, mert nem tudta bezárni, aztán taxival a Keletibe utazott a kofferrel. Az ügyész szerint végig Othellóként adta elő magát, színészkedett.

Ahogy Az Est fogalmaz, a bíróság nem hitte el a „féltékenységi mesét”. Schreiberről a grafológus megállapította, hogy hiú, heves vérmérsékletű és ingerlékeny, féktelensége könnyen átcsap brutalitásba, majd több tanú azt állította, hogy meg akart szabadulni a barátnőjétől, és többször meg is ütötte. Több napig tartó, izgalmas kihallgatás után végül megfontolt szándékkal elkövetett emberölés miatt 15 évnyi fegyházra ítélték. Szabadulását követően még egyszer rendőrök üldözték. A II. világháborúban ismét okirat-hamisítás miatt került a nyomozók látóterébe.