Mint ismeretes, december elejétől mintegy három hónapig az MTESZ-székház bontási munkái miatt az M2-es metró mindkét irányban megállás nélkül halad át a Kossuth Lajos tér állomáson. Ebben az időszakban egy metrópótló hajójárattal is meg lehet tenni a Batthyány tér és a Kossuth tér közötti távolságot.

Az adventi időszakra fényfüzérrel feldíszített D2-es hajójárat mindennap reggeltől kora estig szállítja az utasokat. A BKK normál díjszabása szerint vehető igénybe, azaz nem jár semmilyen pluszköltséggel.

Menetjegy a fedélzeten is kapható, illetve a metróval ellentétben a hajón büfé is működik, azaz egy esetleges várakozással együtt kellemesen el lehet tölteni az időt a Dunán ringatózással. Ebből következik, hogy azoknak érdemes igénybe venni a vízi átkelést, akiknek nincs sürgős dolguk a túlparton.

Amennyiben az időjárás úgy gondolja, a hajó tetején utazva is meg lehet tenni a 4-5 perces távot. A járat nagyjából 15 percenként közlekedik a két állomás között.