Bár elvileg a város legelegánsabb sugárútja, még bőven akad felújítandó ingatlan az Andrássy úton. A 66-os számú épület felújítása kívülről a történelmi környezetbe illeszkedik, de mégis egy kreatív, inspiráló környezet jött létre az ott dolgozók számára.
Az Andrássy út középső szakaszának egyik szép épülete a közvetlenül a földalatti Vörösmarty utcai megállójánál álló palota. Sorsa szinte tipikusnak tekinthető, utolsó bérlője a MÁV volt és egy évtizede nagyjából egy utasellátó dizájnjával, üresen várta a hasznosítást. Az egyik vezető magyar ingatlanfejlesztő cég Szalay Tihamér építészt (MD Stúdió) és William Clothier belsőépítészt (Brody House Group) bízta meg a tervezéssel, amelynek eredménye egy kívülről palotának látszó, romkocsmadizájnnal megálmodott A66 irodaépület lett.
Az 1890-es évekből származó, háromemeletes, műemléki védettséget élvező saroképületen kívülről semmi „kortárs különcködés” nem tűnik fel, hacsak azt nem számítjuk ide, hogy a belső kialakításért felelős cég csapata maga is beköltözött az egyik földszinti helyiségbe és az egy légterű irodájukhoz egy galéria is tartozik, ami az Andrássy útról is jól látszik.
A kapualjon belépve már látszik, hogy milyen filozófia szerint nyúltak az épülethez. A főszerepet az eredeti boltozat kapja, több reflektor teszi világossá, de itt-ott már feltűnik egy-egy kortárs megoldás.
Az udvar egyelőre üres, a vörös márvány kút az egyetlen fontosabb látnivaló.
A lépcsőház vaskorlátos lépcsőkarjai közé egy modern, üvegezett felvonó került.
Az első emeleten egy médiacég talált otthont, a másik két emeletet is bérlők foglalják el. A recepciónál betonból készült a padló, míg az irodákban parkettát találunk a lábunk alatt.
A recepciós pultnál kötelező „kellékként” egy fekete kutya, a falakon plakátok, a konyhában egy olyan craftbeer-gyűjtemény, hogy az Élesztőházban is megirigyelnék.
A homlokzat, néhány mennyezeti freskó, valamint a lépcsőház és az udvari folyosó gyönyörű vaskorlátai megmaradtak, de a belső tér mégis mai és friss. A co-working irodák kifejezetten napfényesek és – legalábbis az első szinten, ahol alaposabban bejártuk az épületet – tágas belső terekkel rendelkeznek, sok hely maradt még a terjeszkedésre.Az angol építész ahol lehetett, megtartotta az eredeti nyílászárókat. A helyiségek falait sehol sem festették le, a mintázatot az adja, hogy különböző mértékben vakarták vissza a vakolatot és a korábbi korok festékrétegeit. Azt vallja, hogy ez is a ház történetéhez tartozik, tehát meg kell mutatni. Az ilyen falaknál csak arra kell figyelni, hogy a nyers téglafelületeket megfelelően kezeljék, mert hajlamos a porosodásra, ebből itt is volt eleinte probléma.
Az egész épület – bár jóval nagyobb és a funkciója is teljesen más – hangulatában mégis hasonlít az innen pár háztömbnyire található Brody Studios-ra. Nem egy másolatról van szó, de egy felismerhető, egyedi kézjegyről, ami egyben lassan már Budapest védjegyévé is válik.
