Fekete humorral átitatott címmel, erős szereposztással, ígéretes sztorival érkezik december elején a mozikba Kamondi Zoltán filmje, mely egyértelműen több akciót foglal magába, mint ez éppen aktuális idegenekkel foglalkozó amerikai szuperprodukció. De vajon mitől lehet ennyire titokzatos és eseménydús egy középkorú mozdonyvezető halála utáni időszak? Vaj volt a füle mögött? Nem varrta el a szálakat és csupa balhés emberrel vetette körbe magát? Szerető volt a történetben? Pócs Gábor kettős életet élt. Akik utána maradtak, azok pedig rövid idő alatt túl sokat éltek meg.

A magyar kispolgár, amíg világ a világ, valamiben mindig élen jár majd, ez pedig nem más, mint az okoskodás. Úgy keveri a kártyalapokat, hogy ő jól jöjjön ki mindenből. A ravaszkodásnak azonban a legtöbbször sírás a vége, mert a nagy titkolózásban sok hiba kerülhet a gépezetbe és annyira már nincs sok furfang, hogy ezt helyre tudja hozni. Pláne, ha a szóban forgó "okoskodó" már távozott az élők sorából. Ez történt Pócs Gáborral (Cserhalmi György) is, aki egy szép napon éppen uzsonnáját költötte el Pozsonyi úti lakásának kedvenc foteljében, mikor elvitte a szívroham. Utána maradt gyászoló felesége (Kováts Adél) és gyászoló... szeretője, Marcsi (Ónodi Eszter), aki nagy fényűzésben élte meg szerelmük 20 évét. Ezzel szemben Pócsnénak csak a szürke hétköznapok, egy szörnyű anyós és egy múltbéli titokzatos esemény maradt.

Valós drámának és könnyeknek azonban nincs helye a filmben, meghatódni maximum a megtört özvegyen lehet(ne), ha a szatirikus ábrázolás és a folyamatos helyzetkomikum nem írná felül mindezt. Ónodi nagyon jól hozza a kissé ízléstelen, pezsgőfürdőben krémlikőrt kortyolgató butácska szeretőt, Kováts pedig a gondoskodó és aggódó feleséget, aki nem érti, hogy férje hogyan tudott hűtlen lenni hozzá és a közös múltjukhoz. Pócsné karaktere azért egy jó adag öniróniával is meg lett támogatva – ezzel tud felülkerekedni a lehetetlenebbnél lehetetlenebb helyzeteken, amikbe férje sodorta őt, később pedig őket. A két nő ugyanis a 120 percben többször kénytelen bajtársiasságot vállalni.

A múltbéli visszaemlékezések és "jelenések" egyik kedvenc alakja Erzsi néni, az anyós (Csákányi Eszter), aki képtelen volt felfogni, hogy 1989-ben egy új időszámítás kezdődött Magyarországon és a Köztársaság kikiáltásakor írógépével együtt a flaszteren végezte, leugorván az ablakból. Azóta kísérti Pócsnét a kellemetlenkedő anyós, akinek beszélő portréja a film végén matrjoska babáival és Mao Ce-tung könyvekkel együtt egy kukás zsákban végzi.

Szerintünk a Halj már meg!-ben van egy leheletnyi Guy Richie. Lehetetlen, mégis valós alakokat figuráz ki és magát sem veszi feltétlenül komolyan. Ami különösen egyedi benne, az viszont a képi világ komolysága és komplexitása szemben a téma szatirikus kibontásával. Akció van, csavarokat kapunk bőven – érdemes hát az év végén még egy magyar filmre beülni.