Az igazán vagány antropológusok inkognitóban, a vizsgált csoportba beépülve derítik fel annak szokásait, ezt résztvevő megfigyelő módszert alkalmazva töltött el például két hónapot 2009-ben a Moszkva téri hajléktalanokkal Pőcze Flóra szociológus, akinek élményeiből könyv is született. Most Szalai Kriszta vágott bele hasonló projektbe: a színésznő a 26 éve utcán élő Lakatosné Jutka életét szeretné színre vinni decemberben, és hogy inspirációt merítsen történetéhez, 4 napra hajléktalanná vált maga is. A végén a Blaha Lujza téri szökőkútnál osztotta meg velünk a tapasztalatait.

Szalai Kriszta október 24-én, hétfőn vágott neki a városnak egy frissen utcára került nő bőrébe bújva. Négy nap alatt csak egy „turbó hajléktalan” életvitelbe lehet betekintést nyerni, ráadásul Kriszta „csalt” is kicsit. Miután egyáltalán nem jutott be a hajléktalanszállókra, az első éjszaka után hazament, és csak reggel kezdte újra a projektet. Így is teljesítette viszont az eredeti küldetést, miszerint megpróbálja bevenni az akadályokat, amelyekkel a munkát kereső és kétségbeejtő helyzetükből kitörni próbáló hajléktalanok szembesülnek.A színésznőnek meglepő élményei lettek arról, milyen a többségi társadalom és a hajléktalantársak hozzáállása egy új jövevényhez, és ez a négy nap is elég volt ahhoz, hogy levonja a tanulságot: egy otthon nélküli ember hétköznapjaikban már az is óriási segítség lenne, ha nyilvános WC állna rendelkezésre az utcákon, és lennének olyan tárolók, ahol csomagjaikat, bőröndjeiket tárolhatnák; egy hajléktalan ugyanis az egész életét magánál hordja, gyakran egy gurulós bőröndben.Utcaseprői állásra fényképes önéletrajzŐ maga minimális felszereléssel, lestrapált ruhákban, pár száz forinttal és a Centrál Színház jelmeztárából kölcsönzött parókában indult neki a küldetésnek. Az álöltözet annyira jól sikerült, hogy senki, közvetlen ismerősei és tanítványai sem ismerték meg az utcán – kivéve Szirtes Tamás színházigazgatót, aki köszönt neki, majd szó nélkül továbbment. Kriszta sehol nem fedte fel magát, és nem készült fedősztorival – de nem is kérdezte senki, hogy került az utcára.

A munkakeresés közben belevetette magát az adminisztráció útvesztőjébe. A legabszurdabb tapasztalat akkor érte, mikor megpróbálkozott utcaseprőnek állni, de ez a terv annál a pontnál elhasalt, hogy a jelentkezést e-mailen kellett beküldeni fényképes önéletrajzzal. Ezt érthető módon egy hajléktalan ember nehezen teljesíti. Kőbányára is elment a kínai piacra, hátha talál ott alkalmi munkát – végül csütörtökön ígértek is neki egy megbízást.

Leginkább az lepte meg a „túra” során mennyire segítőkészen viszonyultak hozzá sorstársai. Rögtön az első nap délelőttjén felkarolta egy férfi a Blaha Lujza téren, és elvitte magával a Keleti pályaudvarhoz ételosztásra. A harmadik napon épp hogy letelepedett a Kálvin téren, mikor odament hozzá egy fiatal hajléktalan srác, és megkérdezte, új-e; rögtön felajánlotta, hogy vigyáznak rá, onnantól fogva az ő közösségük tagja lett.

Az utca világa persze nem csupa kedvesség és felebaráti szeretet, Kriszta látott sok kilátástalan helyzetben lévő, alkoholista embert is. „Amikor italosak, elborulnak az indulatok” – mondta, de ő nem ment bele a vitákba, nem is esett baja.


Öregnénis tekintetek A hétfő mégis leginkább a szorongás, a sokk és a kitaszítottság érzésének jegyében telt. Aznap még a Deák Ferenc térre is elnézett, hátha alhat ott, de a drogproblémákkal küzdők helyzetével szembesülve rájött, hogy mindent azért nem kell bevállalnia. Aznap helyhiány miatt nem sikerült bejutnia a Podmaniczky utcai szállóra, ezért a férje (Cserna Antal színész) autójában aludt.Kedden még mindig feltette magának a kérdést, hogy mégis miért vágott ebbe bele, de szerdán már egyfajta meditatív állapotba került, vagyis eljutott odáig, hogy mindegy, majd csak lesz valahogy. Az utolsó napon már azt érezte, hogy nincsenek gátlásai; ha leül az utcán enni, úgysem látja senki, pontosabban nem érdekli a járókelőket.

„Ennek ellenére kaptam öregnénis tekinteteket, hogy >>lettél volna szorgalmasabb, dolgoztál volna, nem ülnél itt!<<” – tette hozzá.Ahová a király is gyalog járKriszta elmondása szerint iszonyatosan sokat gyalogolt, a megtett táv „akár az El Caminónak is beillett volna”. Főleg a VIII.- IX. kerület utcáit rótta, de az álláskeresés során küldözgették a város egyik pontjáról a másikra. Volt, hogy lógott a buszon és a villamoson, és amikor jött ellenőr, leszállt. Az első nap kivételével nem fogadott el ennivalót az ételosztásokon, otthonról hozott almát, zabpelyhet. A négy nap során körülbelül 500 forintot költött összesen, az első kritikus napon muszáj volt vennie egy kaszinótojást.Az időjárás október utolsó hetében különösen kegyes volt hozzá, ennek ellenére míg a Deákon rövidujjúban ücsörögtek az emberek, ő fázott. „Egész nap mentem, járt az agyam, nem volt hova leülnöm, lefeküdnöm. Ez az életmód és a fáradtság fázóssá teszi az embert” – indokolta Kriszta. Hiába volt tiszta a ruhája, koszosnak érezte magát a várostól.

A legégetőbb problémát a mosdókérdés jelentette, ami még egy átlagos járókelőnek is nagy kihívás Budapesten. Kriszta egyszer egy nyugdíjas otthonba is bekéredzkedett pisilni, de elküldték.

Érték viszont pozitív tapasztalatok ezen a téren is, például benzinkúton, török étteremben is szó nélkül beengedték a mosdóba.Félelemre semmi okA lesújtó pillantásokat leszámítva nem érte inzultus a járókelők részéről; sőt, mikor kitelepedett a Kálvinra egy „beszélgetnél velem?” feliratú táblával, egy lány leült mellé, később kaját is vett neki. Volt, aki meg akarta menteni, és pénzt adott neki, annyira szimpatikusnak találta, más imádkozott érte. A többségen nem is a közöny, inkább a félelem tükröződött.

Mikor a villamoson elsétált egy fiú mellett, az óvatosan megfogta a táskáját, és odébb rakta. „Pedig a hajléktalanok nem lopnak másoktól, csak egymástól – tőlem mondjuk nem volt mit. Első este kérdezte egy nő, hogy nincs-e meleg ruhám, odaadtam neki az egyik meleg pulóveremet – így kezdtek el fogyni a cuccaim” – mondta.

Érdekes módon Kriszta egyáltalán nem rettegett az utcán; volt, hogy húszezreseket számláló maffiózók mellett haladt el a kínai piacon, akik közelében vörös hajú színésznőként egészen biztosan nem érezte volna magát biztonságban. Így viszont még oda is ment hozzájuk, nem tudnak-e munkát ajánlani. „Megvéd ez az állapot” – vonta le a tanulságot.Hozzátartozik a pozitív tapasztalatokhoz, hogy a színésznő alapból elég kommunikatív természet, könnyű kapcsolatot teremtenie; szerinte egy depresszív, problémásabb alkat négy nap alatt nem talált volna ekkora befogadásra, pláne munkára. Szerinte ő „jó” hajléktalan lenne abban az értelemben, hogy „utcaképes”, vagyis bárhol boldogul.

„Sokan viszont nem ilyenek, ezért is kerülnek az utcára” - vélekedett.

A színésznő a One homeless woman show-nak elnevezett projekt eredményeit decemberben tervezi bemutatni Maradjunk annyiban címmel.