Az AGNESKOVACS intelligens és kifinomult, nemzetközi összehasonlításban is izgalmas táskákat kínál. Inspirációs forrásai között ott találjuk a redukált formákkal hódító skandináv esztétikát, a tradicionális japán facsapolási technikákat, a budapesti hidakat, s a saját farkába harapó kígyót, az uroboroszt is. A táskákat tervezőjük jellemzően egyetlen darabból alakítja ki, a lendületesen hajtogatott formákból feszesen szerkesztett szép arányú és intelligens részletmegoldásokkal teli különleges modellek készülnek, amelyeknél a forma-, anyag- vagy éppen színválasztás egyformán fontos. A brand prémium kínálatát kiegészítve nemrég új márkát is bevezetett, amelynek debütáló sorozata már elérhető Budapesten.

A családodban több generációra visszanyúló hagyománya van a bőrművességnek. Mennyire befolyásolta ez a pályaválasztásod?

Kovács Ágnes: A helyzet az, hogy ez inkább ösztönös, mintsem tudatos döntés volt. A Pécsi Művészeti Szakközépiskola textil szakára jártam, ahol a vizsgamunkám egy formára alakított nemeztáska sorozat volt. Itt használtam először bőr rátéteket, s rettenetesen élveztem a munkát. Később a MOME-n Bráda Judit óráin kreatív formatan-feladatokat kaptunk, s akkor vált nyilvánvalóvá, hogy jó a formaérzékem. Onnantól egyértelmű volt, hogy bőrszakon szeretném folytatni.

Hogyan telik egy napod?
Kovács Ágnes: Reggel viszonylag korán kelek, és az elmaradhatatlan kávéval indítok. Elég feszes tempóban dolgozunk, temérdek feladat jut egy napra, így igyekszem előre tervezni, jól beosztani az időmet. Alapvetően jó vagyok ebben, de az utóbbi időben azért néha felborul az eredeti menetrend. Az új kollekcióik és az egyedi darabok tervezése mellett én gondozom a social média felületek képi világát, és én tartom a kapcsolatot a két gyártónkkal is. Ez sok szervezést és komoly odafigyelést igényel, hiszen minden új modellnél több körös egyeztetés zajlik, mire minden apró részlet a helyére kerül. Egy ideje már társam is van, ő felel a márka stratégiájának megalkotásáért és az üzleti háttér biztosításáért. Vele szinte folyamatos a kapcsolattartás, s szerencsére nagyon jól, egymást kiegészítve, erősítve tudunk együtt dolgozni.Táskáid nem csupán divatkiegészítőként, de tárgyként is remekül mutatnak. Mennyire figyeled más kreatív szakmák újdonságait?
Kovács Ágnes: Az építészetet nagyon szeretem, számomra a leginspirálóbb terület, de inkább csak laikusként követem az aktualitásokat. Szerencsére az építészek szeretik a táskáimat, s ez nekem komoly elismerés. Ami talán közös bennünk, hogy engem legalább annyira izgatnak az anyagtalálkozások, kapcsolódások és különféle csomópontok, mint őket. Az kollekcióimnál is rendszerint az a kiindulópont, hogy ezeket mindig másképp oldjam meg. A Pons sorozatnál a fafogó és a bőr igényes találkozásán volt a hangsúly, a Lié esetében pedig az egymásba forduló hajtásokra, bújtatásokra fókuszáltam.

Minden kollekciód esetében egyetlen lapból hozod létre a kívánt formát különféle technikákkal. Miért ragaszkodsz ehhez a metódushoz?
Kovács Ágnes: Az egyszerűségre törekszem, még akkor is, hogy az egyszerűnek tűnő dolgok a legnehezebbek. Szeretem, ha az anyag, amivel dolgozom, megtartja a saját karakterét. Fontos hogy hagyjam élni, érvényesülni a nagy felületeket.

Ezért csupán hajtással és minimális szabással alakítom ki a kívánt formát. Ez egy izgalmas folyamat, úgy is mondhatjuk kísérlet, amiben végtelen lehetőség rejlik. Fontos, hogy az egymást követő sorozatok kapcsolódjanak egymáshoz, s a tárgyakban is megjelenjen a folytonosság.Hogyan lesz egy-egy ötletből kollekció?
Kovács Ágnes: Amikor leülök tervezni, képek és gondolatok vannak a fejemben, amiket tárgyakban szeretnék megfogalmazni. Makettezéssel kezdek, mert szeretem rögtön térben látni a dolgokat. Amikor az anyaggal dolgozom, akkor alakulnak ki a formák, s rendszerint persze másképp, mint ahogyan azt előre elterveztem. Legalább négy-öt variáció készül a végleges modell megszületése előtt. Változó, hogy a forma vagy az alapanyag indítja be a fantáziámat. Nagyon sok függ attól, mit enged a választott matéria. A bőrt imádom, de a filcet is nagyon szeretem, s az utóbbi időben a high-tech anyagok is nagyon megmozgatnak. A táskáim technikailag egyre bonyolultabbak, s minden apró részletre ügyelek, hisz az összképnek harmonikusnak és magától értetődőnek kell lennie.A legújabb, Quadra névre keresztelt táskáidat új márkanév alatt mutattátok be. Miért éreztétek úgy, hogy az AGNESKOVACS mellett szükség van egy másik brandre is?
Kovács Ágnes: Az új vonal nem válik el élesen. Mi úgy fogalmaztuk meg, hogy az az AGNESKOVACS egy rejtett rétege. Az AGATE sok szempontból rokon. Az alapok, tehát a minőségre, az igényességre való törekvés ugyanaz, de a tervezési attitűd könnyedebb, játékosabb, az anyaghasználat alternatívabb, ami kedvezőbb árazást is lehetővé tesz. A tervünk az, hogy a két márka egymással párhuzamosan jelentet meg kollekciókat. Engem ez kifejezetten inspirál, nagyon élvezem, hogy picit más fejjel gondolkodom.Szerinted mennyire befolyásolja a megjelenést egy jól megválasztott táska? Te hogyan választasz?

Kovács Ágnes: Egy jól megválasztott kiegészítő, abszolút meghatározza az öltözéket. Ha van egy basic szetted, amihez egy karakteres táskát viselsz, az az egész megjelenésed karakteressé teszi. A színek és sziluettek harmóniája, a megfelelő arányok eltalálása a kulcs a jólöltözöttséghez. A táskáimat folyamatosan tesztelem, így derülnek ki az esetleges hiányosságok. Ha választásra kerül a sor, nálam a fekete, a szürke és a fehér a nyerő, fazonok közül pedig a hátitáskák a befutók.

AGNESKOVACS és AGATE Üzletek AGNESKOVACS weboldala AGATE weboldala Facebook-oldal

Címkék