We Love Budapest: Márkanévként az Odüsszeiában szereplő Kirké lakhelyéül szolgáló sziget, AIAIÉ nevét választottad. Hogyan találtál rá?
Hegedűs Zsanett:
Körülbelül tizenkét éves lehettem, amikor eldöntöttem, hogy, ha valaha saját márkát alapítok, annak ez lesz a neve. Gyönyörű hangzású szó, nincs benne mássalhangzó, kiejtve és leírva egyaránt szép. Az eposzban a bőség szigetét hívták így, szóval egy jó kis sztori is van mögötte.

WLB: Egyedi darabokat készítesz megrendelésre és rendszeresen jelentkezel önálló kollekciókkal is. Melyik vonalat miért érzed közel magadhoz?


H. Zs.:
Én a bespoke-ban, vagyis az egyedi, személyre szabott ruhákban hiszek. Még tanultam, amikor elkezdtem ezzel foglalkozni, s villámgyorsan tudatosodott bennem, hogy ez az, ami igazán passzol hozzám. A konceptuális kollekcióim a művészi önkifejezésről szólnak. Ilyenkor a tervezéskor maximálisan ki tudom élni a kreativitásomat, reflektálok az engem aktuálisan foglalkoztató dolgokra. Nem kell megfelelnem a piaci igényeknek, hiszen nem akarom feltétlenül eladni az egyes darabokat.

WLB:

Egy kollekció remek kommunikációs eszközként is felfogható.

H. Zs.:
Pontosan. Ezen keresztül tudom megmutatni egy kiállításon vagy egy bemutatón a divathoz, a művészethez kapcsolódó gondolataimat, és nem utolsósorban kampányt is remekül lehet rá építeni. A bespoke vonal nagyon diszkrét, és erre egyáltalán nem alkalmas, hiszen azok a ruhák nem egy perszónára, hanem adott emberekre készülnek. Ettől függetlenül mindkét vonal közel áll hozzám, és bármit is csinálok, annak átgondolt helye és szerepe van a pályámon.

WLB:

A bespoke tervezés egy sok összetevős tevékenység, amely nem követi feltétlenül a trendeket. Mennyire figyeled a divatipar újdonságait?


H. Zs.:

Több mint húsz éve figyelem az iparágban zajló folyamatokat. Nem csupán a trendek változnak, de a vásárlói magatartás is átalakul. Új eladási és marketing eszközök jelennek meg, és persze újabb és újabb technikákkal rukkol elő a ruhaipar. Érdekes például a fast fashion fejlődését figyelni. Fontos felismerésekhez vezet az, amit a trendelőrejelzésekből beépítenek, amit az hatue couture-ből vesznek át.

WLB:

Mi van most a levegőben?
H. Zs.:

Egyre jellemzőbb az izgalmas anyagválasztás és felületképzés. A popkultúra és a vagányság is egyre nagyobb teret kap a mindennapi viseletben. És persze ott kavarog szinte minden, ami az elmúlt tíz évben jellemezte a divatot. Olyan, mintha egyfajta irányjelzőt kapnánk csupán, arra buzdítva, hogy vegyünk fel bátran bármit, mutassuk meg egyéniségünket! Most éppen a kétezres évek minimalizmusa felé haladunk, és úgy látom, hogy komoly paradigmaváltás előtt állunk.
WLB:

Honnan ered ez a különleges vonzódás az alapanyagokhoz, különösen a textilekhez?

H. Zs.:
Hatéves koromban döntöttem el, hogy divattervező leszek. Néhány évvel később jelenetek meg itthon a műholdas csatornák, ahol vasárnaponként divattémájú műsorok futottak. Ez volt az a pillanat, amikor rájöttem, hogy a divat nem csupán formáról, de az alapanyagról is szól, s ez az a terület, amivel igazán foglalkozni szeretnék. Amikor egy kis pénzt kaptam a családtól, elrohantam a ma már cipőboltként működő patinás textilüzletbe a Petőfi Sándor utcában, ahol azonnal anyagokat vettem.

WLB:

Nemrégiben elkezdtél anyagismereti kurzusokat is tartani. Honnan ered az ötlet?


H. Zs.:

Az alapanyag-ismeret sokkal fontosabb, mint azt első hallásra gondoljuk. Nem csupán a laikusok életét könnyíti meg ez a fajta tudás, de a szakmabeliek számára is elengedhetetlen. Egy tervezőnek tudnia kell, hogy milyen anyag mire való, hogyan viselkedik, hogyan kell vele dolgozni. Az én olvasatomban egy kollekció tervezése az anyagválasztással kezdődik, ez mindennek az alapja. A kurzusokat kicsiben kezdtem, és amikor eldöntöttem, hogy nagyobb léptékben is belevágok, egy kezdő, egy haladó és egy professzionális tech-textilworkshop-tematikát dolgoztam ki.

WLB:

Mire számíthatnak a résztvevők?


H. Zs.:

A kezdő kurzus, amellett hogy megismertet a leggyakrabban használt alapanyagokkal, segít egy tudatosabb vásárlói attitűd kialakításában. Aki elvégzi, részletekbe menően is értelmezni tudja majd a ruhacímkén olvasható információkat, tisztában lesz azzal, hogy adott anyagtól, anyagösszetételtől milyen tartósságot várhat el. Praktikus tanácsokat, tippeket, ötleteket is kap, így egy csomó bosszúságtól megkímélheti magát a vásárlás során. Biztos kézzel választ majd minőségi termékeket, sőt a ruhatárát is tudatosabban, értékállóbb alapokra építheti.

WLB:

A boltok tele vannak már télikabátokkal, pulóverekkel. Ezeknek a vásárlásakor mire figyeljünk?
H. Zs.:
A télikabát viszonylag nagy befektetés, ezért fontos, hogy jó alapanyagból készüljön. Inkább költsünk egy picit többet, hiszen a kabát meghatározza a teljes öltözéket. Ezért különösen fontos, hogy minőségi darab legyen, ami több szezonra szól. A gyapjúpulcsikat célszerű kézzel és – bármily meglepő – samponban mosni. A speciálisan gyapjú számára ajánlott mosószerekbe ugyanis sokszor pici lúgot is kevernek, ami egy idő után elindítja a nemezelődést. A sampon ph-semleges, sőt az izzadtságot is hatékonyabban távolítja el.
AIAIÉ - Hegedűs Zsanett

Weboldal

Material Love regisztráció: az aiaie.press@gmail.com címen vagy itt.

Címkék