A kortárs képzőművészet sokaknak nehezen követhető, éppen ezért kissé riasztó terep. Számukra az Art Market igazi gyorstalpaló lehet, hiszen egy helyszínen összegyűjti az összes fontos galériát, projektet és művészt, akinek a neve számít Budapesten, a közép-kelet-európai régióban vagy akár távolabbi kontinenseken is. Pár óra alatt bepótolhatjuk, amit év közben elmulasztottunk, mindezt méghozzá ingyen, magyar és angol tárlatvezetésekkel.

Már kint, a Millenáris parkjában bele lehet botlani kiállítási darabokba, itt található ugyanis a szoborszekció, amelynek összes alkotása a Lengyel Szobrászati Központ gyűjteményéből érkezett. A belebotlást szó szerint is lehet érteni, a fűben ugyanis cementnyulak lapulnak, az egyik bokorban pedig egy fekete ruhás (burkás?) nő guggol meditáló pózban; a szobor a Buddapest címet kapta.

Jó pár látványos, interaktív monstrum is a szoborkiállítás részét képezi, amelyeket könnyen össze lehet téveszteni a parkban éppen zajló építkezés elemeivel, mindenesetre komoly műalkotásokról van szó. A Mutáns című, ránézésre bádogtapírokból álló kompozíció például a leghíresebb lengyel szobrász, Magdalena Abakanowicz munkája, aki Lengyelországgal együtt az Art Market díszvendége idén.

A Millenáris épületébe belépve már jóval „konzervatívabb” képzőművészeti alkotások fogadnak minket abban az értelemben, hogy javarészt falra akasztható képeket, lakásban elhelyezhető szobrokat látunk mindenhol. Csaknem száz galéria, intézmény, művészeti projekt mutatja be 500 művész munkáját. Húsz ország állít ki, köztük számos európai mellett az USA, az Egyesült Arab Emírségek, első alkalommal pedig a Koreai Köztársaság és Namíbia is.

Az összes fontos budapesti galéria, többek közt az acb, a Várfok, Molnár Ani, NextArt, Inda, Artphoto, Deák Erika, Viltin, Neon (plusz egy vidéki, a debreceni Hal Köz) megtalálható a vásárban, a feljebb tett megjegyzést, miszerint tényleg képbe lehet kerülni a magyar művészeti szcéna megkerülhetetlen résztvevőivel, szó szerint kell érteni. Mi több, 2014 óta óriási fotóművészeti szekciója is van az Art Marketnek a Millenáris B épületében: az Art Photo Budapest Közép- és Kelet-Európa egyetlen nemzetközi fotóművészeti vására, amely megmutatja, mennyire sokrétű és változatos lehet a műfaj.A lengyeldíszvendégségből kifolyólag hat stand is lengyel művészekkel foglalkozik, de több kapcsolódó program is zajlik városszerte. Nagyon sok berlini galériát láthatunk, hiszen Szöul, Isztambul és Miami után Budapestre érkezett a német főváros galériáit bemutató Art From Berlin elnevezésű program. Az egyre jobban felkapottá váló kelet-európai régió mellett az Art Market így a német kortárs művészet legjelentősebb kelet-európai platformja is egyben.

Mindeközben az Art Market egy „piactér”, ahol meg is lehet venni a kiállított műveket. Az árak viszont szigorúan titkosak, ahogy egy galériában, úgy itt is személyesen kell érdeklődni. Amelyik alkotásra felkerül a piros pötty, az már elkelt, vasárnap estig ez simán megtörténhet a műalkotások nagy részével. Kereskedelmi szempontból az Art Market a profi műgyűjtők terepe – van, aki előre kinézi a katalógusból a képet, és elküldi a követét megvenni.De ez ne riasszon el senkit. Számos szakmai kísérőprogram, szolgáltatás és művészeti szempontból érdekes projekt bemutatkozik még a Millenárison, például az Autistic Art Alapítványaukciós kiállítása, amelyen autisták művei által ihletett dizájner munkákat lehet megvásárolni. Iskolás csoportokba is belefuthatunk, hiszen díjmentes művészeti foglalkozásokat tartanak majd a jövő műkedvelőinek „kiképzésére”, amelyre közel 1000 diákot várnak majd.