A Tanti séfje és az étteremvezető Heiszler-Haris Eszter közös nászútja után már nem tér vissza az étterembe.

A Tantit augusztusban felújítják, augusztus 28-a után várja majd újra vendégeit. De nem csak ez az egy változás lesz a Michelin-csillagos étterem életében, eddigi séfjük, Heiszler Olivér és Heiszler-Haris Eszter étteremvezető ugyanis esküvőjük és nászútjuk után – ahogy azt az étterem Facebook-oldalán is megosztották – már nem térnek vissza a Tantiba, hanem új vizekre eveznek. Heiszler Olivér Pesti István távozásakor vette át a Tanti konyháját, tavaly áprilisában, Eszter, a felesége pedig januártól erősítette a csapatot.

Heiszler Olivér elmondta, szakmai kiteljesedése érdekében néz új kihívások elé. "Nagyon sokat köszönhetek a Tantinak és a tulajdonosoknak, akik lehetőséget adtak, azonban a körülmények nem megfelelőek ahhoz, hogy tovább fejlődjek, és a maximumot hozzam ki magamból." – nyilatkozta megkeresésünkre a séf. "A tervünk egy régóta halogatott nászút és egy kis pihenés. Elég nehéz volt ezt a döntést meghozni és nagyon sokat dolgoztunk az utóbbi időben, egy kis pihenés nagyon jól fog esni." – folytatta Olivér, akinek jelenlegi célja, hogy egy szinttel feljebb lépjen, és reméli, hogy ehhez Magyarországon fogja majd megtalálni a megfelelő feltételeket és partnereket.

A felkérések és az ajánlatok mindenesetre folyamatosan érkeznek, de ők szeretnének olyan döntést hozni, ami a partnereknek és nekik is egyaránt hosszútávú elköteleződést és kölcsönösen gyümölcsöző kapcsolatot jelent majd a későbbiekben. A Tanti (most már) egykori séfje hozzátette, a legjobban egyértelműen kollégái fognak neki hiányozni, hiszen nagyszerű csapat jött össze, és ezúton is sok sikert kívánnak a többieknek.