Elhagyja a kávéház megnevezést, és simán csak Hadik néven indul újra az élet Újbuda egyik legendás helyén. Karinthy Frigyes Bartók Béla úti egykori törzshelyén sok minden emlékeztet majd a század eleji hangulatra, ugyanakkor a mai trendekkel is igyekszik lépést tartani.

A majdnem százéves kávéházban Karinthy mellett olyan ikonikus művészek töltötték alkotói idejüket, mint Kosztolányi Dezső, Déry Tibor vagy éppen MóriczZsigmond. Fénykorában régimódi, polgári modorral, no meg pezsgő társasági élettel büszkélkedhetett, tehát nem csak a külsőségek tették naggyá, hanem a nyugatosok jóvoltából érkezett szellemi töltet is.

Olykor megesett, hogy az arra járó emberek megálltak az utcán és úgy bámultak befelé, mintha legalábbis valamilyen szervezett vitaestnek lennének szemtanúi. Szó sem volt arról, hogy a hadikos esteken karót nyelt irodalmárok értekeztek volna az időmértékes verselésről, néha mentőt is kellett hívni egy-egy elfajult nézeteltéréshez. Ha a botrányokat nem is, de az akkori bohém életet mindenképp szeretnék visszahozni ide a szeptember nyitással.

Mint ismeretes, a második világháború után megszűnt a kávéház, helyére a SzivárványÁruház költözött (mármint ilyen névvel, nem ezzel a termékkel), aztán a ’90-es években cipőboltot üzemeltettek benne. A kerületi önkormányzat a 2000-es évek elején vásárolta meg, és döntött úgy, hogy visszakapcsolja a Hadikot, és ezzel együtt Újbudát is Budapest kulturális vérkeringésébe. 2010-ben nyitott újra a Szatyorral szomszédságban – utóbbi nevét egyébként maga KarinthyFrigyes ihlette.

A Hadik átalakítása jelenleg is javában zajlik, hogy elkészüljön a szeptemberi megnyitóra. Szerdán lehetőségünk volt megnézni a jelenlegi állapotokat és képet kapni a közeljövőről. Megtudtuk, hogy a dizájn egyszerre tartja a lépést az aktuális trendekkel, és őrzi meg a hely irodalmi szellemiségéhez illő környezetet. A helyiség új dekorációja reflektál a csúcskorszakra is, illetve a manapság divatos, lebontott téglafalaival igyekszik loft-vintage hangulatot árasztani.

A Hadik nemcsak külsőben, étel- és itallapjában, hanem programkínálatában is megújul majd. Előbbihez a Gundelből igazolt séf, AporBálint járul hozzá, akinek alkotásait a koncertekkel, sörcsapolással és grillpartival kísért szeptember 9-ei megnyitó bulin lehet először megkóstolni. Az Apor Bálint által újraálmodott konyha értelemszerűen odafigyel a vegetáriánusokra és a gluténérzékenyekre is, kínálatát tekintve pedig a „mindenből egy kicsi” elv mentén halad, azaz snackektől kezdve a hamburgeren át, a klasszikus egytálételekig lefedi az étlapot. A söröket illetően Bajorországból és Csehországból importált italok mellett a hazai kézműves remekek folynak majd a csapból és természetesen fő csapásirányként megmaradnak a kedvelt kávék is, no meg az egyik specialitás, a csokimániás Karinthy Frigyes kedvence, a Karinthy-szelet.

"A régi nagy, kultikus helyek újraélesztése mindig nagy kihívás. A Hadik kapcsán rá kellett jönnünk, hogy ha nem egy múzeumot akarunk fenntartani, vissza kell kapcsolnunk a város vérkeringésébe, ezért vált elengedhetetlenné az arculatváltás. A legendás hely szellemiségét ezentúl jazzkoncertek, slam poetry versenyek, irodalmi brunch-ok idézik majd fel és viszik tovább, miközben a bohémek kézműves söröket kérnek, és egy-egy láger után ételszaftos kézzel írják le a legütősebb soraikat." – mondta BosznaiTibor, a Hadik alapító-ügyvezetője.

Az általa említett programokon kívül az Oscar-díjat nyert Saul fia filmje forgatókönyvének első két oldalát is meg lehet majd nézni, ugyanis kevesen tudják, hogy Nemes-Jeles László a Hadikban írta a kézirat jelentős részét.