Elkészültek a képek, augusztus 30-ától megnézhetjük azokat a fotókat, melyeket 100 hajléktalan készített Budapestről egy-egy eldobható géppel.

Korábban már írtunk a My Budapest kampányról, a projektben 100 eldobható Fuji fényképezőgépet osztottak ki hajlék nélkülieknek, hogy saját szemszögükből fotózzák le és láttassák Budapestet. A képek a támogatásoknak köszönhetően elkészültek, és augusztus 30-ától egy kiállítás keretében nézhetjük meg ezeket.

A My Budapest Photo Project a Budapest Bike Maffia és a Cafe Art közös kezdeményezése volt, céljuk a szociális érzékenyítés: felhívni a hajléktalanságra, mint szociális problémára a társadalom figyelmét. A támogatások összegéből mindent fedezni tudtak a szervezők, így a szakmai zsűri által leválogatott 50 darab fényképből álló kiállítás augusztus 30-tól szeptember 18-ig megtekinthető a Budapest Pontban (1053 Budapest, Királyi Pál utca 18.).

A kiállított fényképeket egy nyolctagú zsűri válogatta ki a közül a 2000 fotó közül, amit közel 100 eldobható Fuji fényképezőgéppel készítettek az alkalmi művészek. A látogatók szavazhatnak majd a legjobb 12+1 fényképre, amelyekből létrejön a My Budapest Photo Project 2017-es naptára, amely megvásárlásából befolyt teljes összeget a részt vevő hajléktalan emberek támogatására fordítják majd.

A belépés ingyenes, további információ a My Budapest Photo Project Facebook-oldalán található.