Vállalkozó szellemű, ismeretlen civilek álltak ki egy térre, hogy kipróbálják, mi történik, míg csukva van a szemük. A hatás nem maradt el.

Igazán kedves és barátságos gesztussal és kísérlettel éltek a belvárosban nemrég középiskolás diákok. Egyszer csak ismeretlenül elkezdtek járókelőket dicsérni, és egy projekt keretében videót is készítettek róla. Ez a videó az ”Így dolgozunk mi” nyári tábor során készült, ahol 16 lelkes fiatal dolgozott együtt egy új projekten. A projekthét témája ezúttal a szürke hétköznapok színesebbé tétele, a mindennapos pozitív emberi értékek kiemelése volt. Ennek érdekében azon dolgoztak, hogy idegen embereknek néhány boldog pillanatot szerezzenek. A JoyHunters csapata kreatív megoldást dolgozott ki a vállalkozó szellemű járókelők felvidítására.

A Vörösmarty téren az emberek maguk vállalkoztak arra, hogy anélkül, hogy tudnák, mi fog velük történni, becsukják egy percre a szemüket, és ki sem nyitják, amíg véget nem ér az „akció”. Mikor valaki odaállt, és behunyta a szemét, a körülötte állók elkezdtek ismeretlenül bókolni, és folyamatosan dicsérő szavak hagyták el a szájukat. Érdemes figyelni, hogy változik az alanyok arca a bókok hatására. A megmozdulás célja, hogy minél több emberhez eljusson az az üzenet, hogy ne szégyelljük rendszeresen dicsérni egymást, és kiemelni a másokban rejtőző értékeket. A fiatalok egy ismeretlenben is felfedezték a jó tulajdonságokat, értékelték az egyszerű, hétköznapi nagyszerűséget. Több turista is részese lett a kísérletnek, akik Budapestet – főleg ezek után – fantasztikus városnak tartották.