Szórakozás

Sör mellé csúszik a sajt is – megnyitott a Sörsajt a körúton

Fotó : Hartyányi Norbert - We Love Budapest
Sör mellé csúszik a sajt is – megnyitott a Sörsajt a körúton

Elsőre talán meghökkentőnek hangzik a sört a sajttal “keverni”, hiszen alapesetben bor mellé szoktuk fogyasztani ezt a tejterméket. A József körút egyik újonnan nyílt egységében azonban szembe mennek a hagyományokkal és a sörök mellé inkább sajtot kínálnak kísérőként.

Nem szükséges elméleti fizikaprofesszornak lennünk ahhoz, hogy az üzlet neve alapján kitaláljuk, mit kapunk, ha belépünk az egykori könyöklős kocsma helyén nyílt Sörsajtba. Igen. Sört és sajtot. Meg kávét és szendvicset.
Fotó: Hartyányi Norbert / We Love Budapest
“Nem olyan helyet akartunk, ahová bejönnek az emberek és a pultnál könyökölve egymás után rendelik a söröket. A főszerep ugyan valóban a söré, de igyekszünk a popcorn és a ropi helyett más jellegű korcsolyákat kínálni. Össze akarjuk hozni a sajtot és a sört” – mondja Merkl Norbert üzletvezető.
Fotó: Hartyányi Norbert / We Love Budapest
Kezdjük utóbbival, elvégre húzónévnek a kisüzemi főzdékből érkező sörök számítanak. A 20 sörcsapból majdnem mindegyik üzemel, csapolásra olyan izgalmak várnak, mint a klasszikus német búzasör, a Maisels,vagy mondjuk a Möszjő vödréből érkező egykomlós IPA, a Way to El Diablo. A forró nyári napokra a tulajdonos saját sörét, a Lados meggyest is bátran ajánljuk, pláne, hogy az ismert meggyes sörökhöz képest olcsóbban mérik korsóját (650 Ft). Ha már árak: ahhoz képest abszolút barátinak mondható a különlegességekért elkért 500 és 700 forint közötti összeg.
Bent egyébként sörfal segít a tájékozódásban azoknak, akik szeretnék megismerni a sörök családfáját. Alul az alsó erjesztésűek (lager) világában lehet eligazodni, felül pedig a felső erjesztésű (ale) sörök fajtái böngészhetők.
Fotó: Hartyányi Norbert / We Love Budapest
A sajtokat illetően egyelőre nagyrészt külföldről (Franciaországból, Spanyolországból, Olaszországból) importált termékek pihennek a pultban, de hamarosan hazai beszállítók finomságaival bővül a sajtlap – merthogy ilyen is van. Minden sajtról olvasható némi információ és hogy melyik sör mellé ajánlatos fogyasztani. 

A kínálat fondüvel, azaz olvasztott sajttal egészül ki. Érdekesség, hogy a svájciak egyik kedvencét cheddar sajttal és az ehhez passzoló barna sörrel készítik.

Fotó: Hartyányi Norbert / We Love Budapest
Lehetőség van szendvicset és kávét tartalmazó reggeli menüt kérni. Az amúgy 490 forintos szendvicsekre kéksajtot, mozzarrellát vagy kecskesajtot pakolnak és igény szerint sonkát tesznek még rá.
Mi is kóstoltunk valamit a sajtlapról, méghozzá dióval, aszalt gyümölcsökkel és sós keksszel tálalt öreg appenzellert, amely alapból elég fajsúlyos sajtnak számít, éppen ezért kínálják ezekkel a kiegészítőkkel. Az édes aszalt gyümölcsök és a sós keksz keveréke a sajtéval együtt igen ízletes kombinációt ad, hát még ha van mivel leöblíteni. És itt aztán tényleg van.

Sörsajt
1085 Budapest, József körút 35.
Facebook-oldal