Élmény

Mindjárt itt a nyár utolsó nagy hajós bulija – Cruisin

Fotó : Cruisin
Mindjárt itt a nyár utolsó nagy hajós bulija - Cruisin

Idén már kétszer szállhattunk fel az Európa Hajóra, hogy aztán a tetőteraszon, hidak alatt átsuhanva, naplementét, majd csillagokat nézve táncolhassuk át a napot és az estét. A Cruisin csapata pedig nem lassít: július 23-án jön a következő buli. Ez alkalommal Renatoo, Snilloc, Yvel & Tristan és James Grow érkezik a fedélzetre, hogy ellássa a társaságot elektronikus ütemekkel. A jegyek vészesen fogynak, érdemes mielőbb bevásárolni.

Aki volt már, pontosan tudja, mit jelent egy mozgó hajó tetején, hidak alatt, Budapest legszebb épületei között átúszva bulizni ismert DJ-k mixeire, több száz emberrel együtt. Van egy hangulata annak, hogy innen nézzük a naplementét, és innentől csak még izgalmasabb lesz a történet. A budapesti éjszakai égbolt alatt ugyanis tovább folytatódik a megőrülés. Mert a Cruisin ilyen: az ereszdelahajam egy menő, elektronikus lüktetéssel töltött változata. Olyan, mintha egy külön szigeten lennénk – és részben ez így is van – ahol mindenki boldog, és szégyenérzet nélkül elengedheti magát és akár táncolhat már délután 4 órától. 
Idén nyáron utoljára tapasztalhatjuk meg ezt a bizonyos atmoszférát, DJ fronton Yvel & TristanSnillocJames Grow és Renatoo érkezik majd, addig is zeneügyileg ITT lehet hangolódni. A gyülekező 14:00 és 16:00 között lesz a Batthyány térhez közeli kikötőben, és ezután 16:00-kor hajózik ki az összegyűlt társaság. Visszaérkezésre 22:00-kor számíthatunk, a kettő közötti időszakot pedig mindenkinek a fantáziájára bízzuk.
Annyit elöljáróban azért elárulunk, hogy két tombolás között az oldalról nyitott, egyébként fedett kerengőkön kényelmes babzsákokon lehet pihenni, sörözni, de lesz külön chillszoba is nyugágyakkal. A bárpultok alaposan fel lesznek töltve italokkal, e mellé érkeznek a TöLTő kolbászokkal és mindenféle jóval megpakolt bucijai. A hajón most is kártyás rendszer fog működni: ehhez a bejáratnál juthatunk hozzá, majd készpénzzel vagy bankkártyával tölthetjük fel az egyenlegét. Aztán pedig később visszaválthatjuk, vagy megtarthatjuk későbbi felhasználásra. A belépőket az Akvárium Klubban vagy online tudjátok beszerezni, érdemes sietni a vásárlással.
Fotó: Juhász Norbert - We Love Budapest