Ugrálj a trambulinon, skerázz a segway-jel, mássz fel a mászófalra, menj végig a kalandpályán vagy csak üldögélj egy kislabdákkal teli medencében – a Játszóparty programsorozat leírása nem egy gyereknapi zsúr meghívójában olvasható, hanem ellenkezőleg: felnőtteket vár az Újbuda Centerbe.

Magyarország legnagyobb játszóparkja, a 4000 négyzetméteres Elevenpark elsősorban a gyerkőcök fölös energiáinak lekötésére lett kitalálva, ám néhány kósza céges csapatépítőn annyira jól érezték magukat ott a felnőttek is, hogy a stáb úgy gondolta, itt az ideje megnyitni a kapukat a nagyobbak számára. Persze szigorúan csak azután, hogy a kisebbek már elfáradtak, és otthon alszanak.

"Az ötletet az adta, hogy játszani ugye mindenki szeret, továbbá kevés egyedi randiprogram található Budapesten, ami nem a szórakozóhely, állatkert, mozi, stb. vonalhoz tartozik. Az Elevenpark csapatával találtuk ki a felnőtt játszóházat, amelyen DJ-vel, házi hamburgerrel és pizzával tartjuk meg a szigorúan alkoholmentes ropipartyt" – mondja PelyheÁdám, aki egyben a játszóházzal összeköttetésben lévő lézerpark vezetője.

Május végén rendezték meg először az eseményt, mindjárt telt házzal. A háromórás játék során a népszerűségi versenyt a kalandpálya, a mászófal, a trambulin és a segway nyerte, de sokan futballoztak a ketrecfocipályán, illetve egy társaság jacuzziként vette birtokba a kislabdákkal telepakolt medencét, és egész este abban ülve dobálták egymást. Ebből is kivehető, hogy a játékok ugyanazok, amelyeket a gyerekek használnak, azzal a különbséggel, hogy ahol szükséges, méretre igazítják az eszközöket az animátorok.

A park alatt egy másik park is található azoknak, akik szívesen lövöldöznek fájdalommentesen egymásra infratechnológiával működő lézerfegyverekkel, így akár a kettőt összekapcsoló kombinált jegyet is lehet váltani a tervek szerint kéthetente jelentkező Játszópartyra.Legközelebb június 23-ára, július 7-ére és július 21-ére lehet jelentkezni, legyen az randi, szimpla baráti összejövetel, szülinapi zsúr (amihez tortát, szörpöt szolgálnak fel), vagy esetleg céges csapatépítő móka.