Élmény

Interaktív tanösvényt adtak át a környezetvédelem jegyében – Érzékek ösvénye

Fotó : Hartyányi Norbert / We Love Budapest
Interaktív tanösvényt adtak át a környezetvédelem jegyében – Érzékek ösvénye

Május 30-án adták át a Ferenc-hegyen található „Érzékek ösvénye” elnevezésű tanösvényt, melynek célja, hogy az óvodásokat és kisiskolásokat interaktív, élményszerű természetjárás közben nevelje környezettudatosságra. A védett területen található rövid útvonal a természeti jelenségeket, a természet körforgását, illetve a környéken található élőlényeket mutatja be az állomásokon elhelyezett, érzékszervekhez kötődő installációkon keresztül.

A május 30-án átadott “Érzékek ösvénye” egy, a Ferenc-hegy területén található tanösvény, amelynek célja, hogy az ottani élővilágot újszerű, játékos módon mutassa be, annak reményében, hogy már egészen kis korukban ránevelje a gyerekeket a környezettudatosságra.
Fotó: Hartyányi Norbert / We Love Budapest
A nemes feladatot a gyerekek két rajzolt, és talán ezért beazonosíthatatlan eredetű figura, Mimó és Csipek segítségével oldják meg, akik történetei összefűzik az egyes, különböző érzékekhez kapcsolódó helyszíneket, itt kiegészítésként plusz információkat és QR-kódokat is elhelyeztek.
Fotó: Hartyányi Norbert / We Love Budapest
Az állomások fokozatosan vezetik be a gyerekeket a természetvédelembe: az út az alapvető erdei etikánál kezdődik, majd bemutatja az erdei állatokat, kitér a különböző növényekre, illetve az ehető bogyókra, és azok felhasználására is, miközben elmagyarázza, hogy hogyan működik a természet körforgása.
Fotó: Hartyányi Norbert / We Love Budapest
A 400 méteres, nagyjából 20 perc alatt végigjárható erdei úton kialakított információs pontok mindegyike egy-egy interaktív játékkal lett összekapcsolva, így a kicsiket könnyedén sikerül rábírni, hogy figyeljenek; bevalljuk, még nekünk is tartogatott egy-két új információt az átadás napján megrendezett kirándulás, amelyre egy képzett túravezető is elkísérte a részt vevő kisiskolásokat.
Fotó: Hartyányi Norbert / We Love Budapest
A Ferenc-hegyre nem csak a tanösvény miatt érdemes látogatni: a 265 méter magas keskeny gerinc a Hármashatár-hegy csoportjába tartozik, és igen kellemes kiránduló-, piknikezőhely, valamint madármegfigyelésre tökéletesen alkalmas. Ezenkívül itt húzódik a kevéssé ismert Ferenc-hegyi-barlang, amely Magyarország eddig ismert barlangjai közül jelenleg a nyolcadik leghosszabb.