Időről időre ellátogatni egy olyan helyre, ahol folyamatos csúcsminőséggel találkozunk, mindig felemelő érzés. A Tanti étterem története ugyan még csak alig két évre nyúlik vissza, ám annál eseménydúsabb volt ez az időszak. Pesti István séf Michelin-csillagig juttatta a Hegyvidék Központ topéttermét, majd távozott a Tanti konyhájáról és Heiszler Olivér lépett helyére - aki a sok változás ellenére is megtartotta a csillagot. Nagy elismerés ez, s a címet jócskán kiérdemli a mostani stáb is. Nagyszerű ízekkel, professzionális szervizzel és nagyon jó hangulatban töltöttük vacsoránkat.
Egészen rendhagyó helyszíne miatt eleve kicsit "kilóg" a Costes-Costes Downtown-Onyx-Borkonyha csapatból, hiszen a belváros helyett a XII. kerületben, ráadásul egy bevásárlóközpont szerves részeként jegyzik a Tantit. Természetesen a pláza kifejezés erős lenne, mivel egy családiasabb komplexumról beszélünk. Belépve az étterem ajtaján feledésbe is merül a lokáció: az enteriőr továbbra is kifinomult és egyedi, nem követi a megszokott vonalat. Mikor először jártunk náluk, a teraszon foglaltunk helyet, de talán ideálisabb a klasszikus vendégtérben étkezni, mert így lesz igazán komplett a vendéglátás. Ami ráadásul nagyon kellemes lazasággal párosul. Olyannal, ami simán megengedi, hogy kicsit hangosabban nevessünk, gond nélkül megkérjük a pincérünket, hogy lőjön egy fotót rólunk, vagy akár ebédidőben előkapjuk a laptopot, és megnézzük az e-mailjeinket. Ezt itthon (mivel világszerte például street food helyet is találunk, ami csillagot kapott) kevés elegáns Michelin-csillagos étteremben tennénk meg. A szerviz nagyon olajozottan megy: gyorsak, éppen annyira odafigyelőek, ami nem tolakodó, és sokat tudnak mesélni az ételekről és borpárosításokról is. Felkészülten, de nem belemagyarázósan. Sokat dob a koncepción, hogy Haris Eszter vezeti az éttermet, aki a Tanti "karmesterének", Heiszler Olivér séfnek a kedvese.
Olivérnek tényleg nem volt könnyű dolga, hiszen egy meglévő szintet és elismerést kellett megtartania – ez sikerült is. Sőt, őszintén szólva mi mostani látogatásunkkor összességében sokkal jobb élményekkel távoztunk, mint a 2014-es nyitás környékén. A fiatal, 28 éves séf külföldi munkái (Anglia, Baszk-föld) alatt is rengeteg tapasztalatra tett szert, itthon pedig a Cyranoban, a Costesben, a Chateau Viszben, a Mák Bisztróban és az Aranyszarvasban is dolgozott. Izgalmas alapanyagokkal és párosításokkal készül, a magyaros vonalat bátran támogatja ázsiai behatásokkal, sok friss zöldséggel operál, és tányérjainkon észrevettük, hogy semmilyen fogást nem hagy "fakón", sokat alkot zöld színnel, különböző olajokkal. A Tanti tányérairól is szólnunk kell: Ruzicska Tünde készíti külön az étteremnek az egyedi kerámiatálakat, melyek méltó alapot adnak az ételeknek.
A Tantiban az ebédidő (12:00-15:00) (2 fogás 3700 forint, 3 fogás 4500 forint) és a vacsora (18:00-23:00, illetve szombaton 12:00-14:00 és 18:00-23:00) ( 3 fogás 12.000 forint, 5 fogás 17.000 forint, 7 fogás 22.000 forint) elkülönül egymástól, más-más ajánlattal készülnek. Sőt, vasárnapra egy családi menüt is bevezettek, mely 3 fogásból áll (7000 forint). Az árak Michelin-csillagos viszonylatban mérve korrektek. Nem fogjuk minden ebédünket náluk tölteni, de különleges alkalmakkor, ha valami igazán rendhagyóra vágyunk, valakit le szeretnénk nyűgözni, mutatnánk egy más jellegű gasztronómiai kínálatot egy külföldi rokonunknak – bevállalható. Ebédük ára például elmegy bármely nyugat-európai nagyvárosban egy átlagos, semmi extra étteremben. Érdemes így megközelíteni a kérdést. Tapasztalataink alapján stílusos és maradandó ízélményekért sokkal inkább jönnénk a Tantiba, mint bármely elsőre kedvezőbb árúnak tűnő, mégis végösszegben ugyanazt hozó, ám gasztronómiailag középszerű egyenbisztróba.
Étkezés előtt friss kovászos kenyér érkezik az asztalra, vajjal – nagy a kísértés, hogy ne essünk neki a langyos serclinek, hiszen egy 3 és egy 5 fogásos vacsora is komoly mennyiség. A porciók egyébként a 3 fogásosnál a legnagyobbak, a 7 fogásos verzió sok íze miatt a kisebb adagok felé tendál. A fogásokat továbbra is komponensük alapján tüntetik fel, így ezek alapján bízzuk magunkat Heiszler Olivérre és csapatára, hogy milyen formában, textúrákkal érkeznek az ételek. A kecskesajt-ravioli-zöld mártás harsány tavaszi ízt hozott, a kacsamáj-rebarbara-cékla a máj krémességére és a savanyú-édes kontrasztra épített, míg a Szent Jakab kagyló-író-ananász a lágy tengeri vonalat vitte. Egészen magyaros ihletésű előétel volt az újburgonya-tejföl-sárgája, mely szerintünk egy különleges textúrájú gurmé rakott krumplinak felelt meg. Főételeink közül a markánsabb tejes malac-endívia-retek elég rendhagyó kombinációt alkotott, az abszolút kedvenc viszont a már olvasva is merész és talán némileg extrémnek és túlzónak tűnő polip-székelykáposzta-tejföl volt. Hogy kerül a polip a leírva magyarosnak tűnő közegbe, mely a tányéron kicsit ázsiai felhanggal szerepel? Az első falatnál kiderült, hogy mi a közös nevezőjük, s mikor egy édes fehérbor párosítást is hozzákóstoltunk, végképp beleszerettünk a betyáros-ázsiai tengeri fogásba.
Desszertekben is erősek: a paszternák-marakuja-fehércsoki egy femininebb édesség, ami hol fanyar, hol édes és krémes, a nádcukor-melasz-csokoládé elegáns kinézetre és ízre is. Parfümös, már állagra is megmondható, hogy valami nagyon édes érkezik. Cukorfüggőknek igazi kedvenc. Mégis a burgonya-szilva-fahéj kombináció vitte a prímet nálunk. Nyilván kitalálható, hogy egy megreformált szilvásgombócról beszélünk – csodásra sikerült. Ahogy az egész vacsora. Bármikor visszamennénk.
