Egy golfklub nem az a hely, ahol szikkadt párizsis zsömlét enne az ember, így teljesen helyénvaló volt az elgondolás, hogy a 9 szakaszos golfpálya méltó vendéglátással egészüljön ki. Megnyílt a Pázsit Étterem, ahová mind a megfáradt sportolók, mind azok is betérhetnek, akik a közelben járna/laknak és ennének valami finomat. Akár ebédidőben menüzős rendszerben, magyarosabb vonalon mozogva vagy à la carte, különlegesebb fogásokkal. Elégedetten, kellemes természtetközelben, zöld panorámával fogyasztottuk el vacsoránkat.

A sok felesleges nyüzsgés helyett csupán egy sajtóvacsoráról kaptunk meghívót egy igen különleges lokációval bíró étteremből. Akik jól informáltak golfos berkekben, biztosan nem újdonság nekik az Academy Golf Budapest, ám előrebocsátjuk, hogy bár tudtunk róla, mint sportlétesítmény, de sosem jártunk a helyen. A Perényi út lejtőjén balkézre esik a komplexum, gyalog sem kell sokat caplatni, a kilátás viszont megér minden hegymenetet. Az óbudai hegyek, a Kiscelli Múzeum látványa is olyan érzettel tölt el, mintha kiszakadtunk volna a fővárosból. A levegő is másképp jár arra, egyszerűen percekig lehet álmélkodni a panorámán és a hegyvidéki feelingen is. Pedig van még egyéb izgalom is a Pázsit háza táján.

Eleve jó ötlet volt éttermet nyitni ide, ebbe a környezetbe, illetve szorosan kapcsolódva egy sportklubhoz. A golf tényleg nem az a műfaj, ami mellé el tudjuk képzelni, hogy játékosai a fehér piképólót edzést követően jól leeszik a kenőmájasos kifliből kicsöppenő piros arannyal. Ide valami szofisztikáltabb, elegánsabb koncepció dukál.
Itt most kitérnénk arra, hogy biztos mindenki arra asszociál, hogy a lokációból fakadóan az eget verik a Pázsit Étterem árai, de jó hír, hogy nem sokban tér el egy belvárosi bisztró árszabásától. Sőt: a legkarcosabb fogás az Omaha Flank steak, mely 5300 forintba kerül. Láttunk már ennél sokkal húzósabbakat is, ugye.

A belső tér fiatalos stílusú, mi viszont azt választottuk, hogy a teraszra érkezzenek a fogások. A konyhafőnök Fábián Richárd, aki olyan helyeken dolgozott az elmúlt években, mint például a Callas, a St. Andrea Borbár, vagy a Riso. Túldimenzionálás helyett csak annyit mondott nekünk, hogy ő szeret jót adni, szereti, mikor  a vendégeket arcon csapják az ízek, és a tányérok üresen térnek vissza a konyhába.

Előételképp egy gazdag illatú és ízű, borostyános színű kacsaerőleves érkezett rizstésztával, füstölt fürjtojással (1150 Ft), majd libamáj céklapürével, aszalt barackkal és pörkölt mogyoróval (2650 Ft), illetve füstölt pisztráng kaviárjával, pikáns citrusokkal (2900 Ft). Jellemző, hogy sok íz keveredik egy tányéron, de nagyon jól harmonizálnak, nincs "bőség zavara" érzetünk, mert ettől még érthetőek és élvezhetőek maradnak. Régen ettünk olyan jól elkészített lazacot (4200 Ft), mint a Pázsitban: a hal bőre ropogott, a hús szaftos maradt és a parmezános gerslirizottó gombákkal szórva nagyon jól állt neki. A kacsapecsenye (3700 Ft) klasszikusan párolt lila káposztával és egy kevésbé régi iskolás áfonyás burgonyafánkkal érkezett – hagyományos és mégse. A már említett Omaha Flank steakbe (5300 Ft) senki sem tudott volna belekötni: ilyen egy kiválóan elkészített steak, nagy húsevőknek bátran ajánljuk a próbát. Desszertek közül pedig a ragacsos fekete rizs sós karamellel és fehér csokival (990 Ft), valamint a belga csokimousse málna velővel (990 Ft) is jó választás lehet.

Az ízek valóban arcon csaptak, ahogy azt a séf garantálta, a helyszín nagyon kellemes, Óbuda gasztronómiai felhozatala pedig bőven elbír egy ilyen színvonalas és remek ízeket felvonultató éttermet, mint a Pázsit. Jó lesz odafigyelni, hogy mi történik a hegyen!