Élmény

Sarkából kifordított világ – Látszatélet (Proton Színház)

Fotó : Juhász Norbert / We Love Budapest
Sarkából kifordított világ – Látszatélet (Proton Színház)

Mundruczó Kornél mindig erős képeket, szimbólumokat használ, filmjeiben és színházi előadásaiban egyaránt. Sokszor vizsgálja nagyító alatt az embert, a társadalom perifériájára szorult rétegeit. A Proton Színház mérföldkőként jegyzi az új előadást, és a Trafóban bemutatott Látszatélet valóban más, mint az eddigi alkotásaik. Központi témája a kilakoltatás, persze számos ehhez tapadt asszociációval együtt. Most megmutatunk egy különleges fotógalériát is, fotósunk, Juhász Norbert az előadás előtt rendhagyó módon befotózhatta a különleges díszletet. Cikkünk spoilert tartalmaz!

Elsőként egy vászonnal találjuk magunkat szembe, egy vetítést látunk – Ruszó Lőrincné (Monori Lili) arcát premier plánban a színpad elé felhúzott kivetítőn. Sudár Mihály a kilakoltató cég képviseletében végrehajtani jön. A Sudárt alakító Rába Roland összegyűjti magában külső közönyünket és belső, érzékeny emberi vívódásunkat. A “film a színházban” percei alatt rövid időn belül akaratlanul részeseivé válunk az asszony életének.
Fotó: Juhász Norbert / We Love Budapest
Megismerjük Ruszó Lőrincnét, a 60 év körüli roma asszonyt, és azt az életformát, ahogyan ő élt egykori férjével és gyerekükkel, akit az asszony csak egy “kis majom”-ként definiál, és aki már két éves korábban tudta, hogy más a bőrszíne, mint a többieké. Temperával kente be, majd hipóval akarta kifehéríteni az arcát. A vetítés színházba csúszik át, felhúzzák a vásznat, és élőben folytatódik a dialógus. Puritán kis lakást látunk a Trafó színpadán, a háttérben mosógéppel és vasalóval. Bal oldalt régi, kopott kanapé, a falon több helyen feszület, összematricázott hűtő és a későbbiekben több szerepet kapó tévé.
Az idős korban megmutatkozó elmozdíthatatlanság tragédiája itt is megjelenik, az asszony inkább meghal, mint hogy elhagyja otthonát. Monori Lili finom arcjátéka, nem elnagyolt monológja, nosztalgiája és fájdalmai az előadás gerincét adják. Elmeséli életét, és egy ilyen tragédiára a kilakoltató Rába Roland sem lehet már immunis és közönyös. Széttépi a kilakoltató, végrehajtó papírt, és otthagyja a rosszul lett nőt. A mentős sztereotípiákkal tele, unalomig fásult közönnyel viselkedik, akár Sudár az elején. A cigányéletnek vége szakad, Sudár elhagyja a helyszínt. Az elmúlt évtizedek leggrandiózusabb díszlettrükkje következik ezután. Az alábbi sorokat csak az olvassa el, aki már látta az előadást, vagy nem zavarja a  S P O I L E R ! Ellenkező esetben ugorja át a következő, dőlt betűs bekezdést, és a képgaléria alatt folytassa az olvasást.
Fotó: Juhász Norbert / We Love Budapest
Miután szereplőink élete felfordult, felfordul az a doboz is, amely a lakásbelsőt rejti. Először csak meginog, mint egy kép a falon a huzatban, majd elindul, lassan, körbe, 360 fokot megtesz, hatást keltően és drámaian. Egy széthullott élet darabjai is széthullanak. Szinte a díszletre fixált szemekkel nézzük, ahogy szépen lassan minden megváltoztatja a helyét vagy helyzetét, potyognak ki a szerkényekből az apró tárgyak, a háztartási gépek már csak a vezetékeken függnek, a kanapéból halomban ömlenek ki a dolgok, mintha egy űrhajós film antigravitációs szimulátorát néznénk. Lassan és kimérten válnak el eredeti helyüktől a tárgyak, és mi csak próbáljuk felfogni, hogy mi hogyan és hol volt eredetileg. Közben némán ülünk feszültségben, miközben az első sorban ülők lábaihoz hangos robajjal gurulnak a műanyag ételtároló dobozok. Szinte személyiséget kapnak a tárgyak, fittyet hányva arra, hogy mi ott ülünk, ők zubognak, zajonganak forognak, táncolnak a végsőkig. Mintha valami nagyobb hatalom rázná meg  lakást, mint a rajzfilmekben az óriások a rajzfilmhős házát.
Ezután a fordulat után megjelenik az új lakó, egy fiatal nő (Láng Annamária). Veronika sírva fakad a szemétdomb – és elszúrt élete – láttán, és már első éjszaka magára hagyja kisfiát, hogy visszalopózzon ahhoz az emberhez, aki elől elmenekült. Láng Annamária vívódó, tipródó, tanácstalan alak, aki nem tud szabadulni múltjától. Fia pedig egy látomásfüggöny-szerű kivetítőn egy tévé segítségével különös kapcsolatba kerül Ruszóné rég eltűnt fiával, akit Jéger Zsombor alakít, és bár keveset van a színen, játéka átütő és erős. Érezzük, mennyi erő, düh és keserűség lehet egy elfojtásokkal teli lélekben. A romaságát el nem fogadó és ebbe szinte belebetegedő fiú hazajön, így Jéger érzékeny alakítása megelevenedik a valós térben is. És itt szakad el valami az előadásban. Halmozódnak az érzetek, keverednek, összemosódnak  a sorsok, életek, a kis komód egy telepatikus meccs helyszíne lesz, előkerül egy szamurájkard, majd egy gorillacsalád bújik ki a konyhaszekrényből.
A lassan, szisztematikusan hömpölygő előadás vége darabokban, akárcsak a díszlet, különálló, sarkos elemek váltják egymást. A Kubrick-filmeket idéző jelenetekben (Ragyogás, 2001 – Űrodusszeia) összemosódnak idő- és filmsíkok. A tévé, mint különböző világok összekötője a végén egy realista híradássá válik, ekkor tesszük össze a puzzle darabkáit. Ez a ritmus, ezek a képek, hangok még napokig dolgoznak bennünk.

Az előadást májusban Bécsben mutatják be, majd decemberben ismét a műsorára tűzi a Trafó.