Élmény

Egy fotós, aki a boldogságot kutatja – Szombat Éva-interjú

Fotó : Juhász Norbert / We Love Budapest
Egy fotós, aki a boldogságot kutatja – Szombat Éva-interjú

A boldogság mindenki számára fontos, valaki a műanyag békákban, valaki a biciklizésben, más pedig egy buliban bukkan rá. Szombat Éva fotóművész a furcsa tárgyak gyűjtésén és a munkáján keresztül szeretne fényt deríteni az emberiség e nagy rejtélyére, és gyakran giccscentrikus képeken keresztül mutatja meg nekünk azokat a dolgokat, illetve pillanatokat, amelyek boldogságot okoznak az életben. Vele beszélgettünk az életről, és arról, hogy a pesti éjszakában bizony bármi megtörténhet. 

We Love Budapest: Hogyan magyaráznád el, hogy mit csinálsz?  

Szombat Éva: Ez a kérdés nem fair, de megróbálom! Nagyon szeretem az abszurd dolgokat, amik elsőre ugyan furcsának és ízléstelennek tűnnek, de engem valamiért nagyon inspirálnak. Ez az egésznek az alapja, és mivel Abraham A. Moles-tól tudjuk, hogy “a giccs a boldogság művészete”, ezért elhatároztam, hogy a boldogságot fogom kutatni. Ezt persze nem könnyű megfogni, de tény, hogy a giccses tárgyak csakis azért léteznek, hogy valaki örüljön nekik, és én szeretném ezeket megtalálni, ahogy azokat a helyzeteket is, amelyek boldogságot okoznak.

Fotó: Juhász Norbert / We Love Budapest
WLB: Mit értesz giccs alatt? Mert ez azért mindenkinek mást jelent.   

Éva: Igen, nagyon. Szerintem nem is lehet igazából megfogalmazni, az ember ezt érzi. Ott van például a delfin alakú lámpa, ami már kiégett, de még így is jól néz ki. Amúgy szerintem van jó giccs és rossz giccs is. Rossz az, ami nagyon komolyan gondolja magát, és nem veszi észre, hogy az, ami pedig naiv és egy kicsit elrontott, az szerintem jó giccs.   

WLB: Ismeretes, hogy a boldogság kutatását egy ösztöndíj miatt kezdted el. Mesélsz erről egy kicsit?  

Éva: Igen, volt egy lehetőség egy ösztöndíjra, ez volt a Pécsi József ösztöndíj, amire ezt a projektet adtam le az egyetem után. Akkoriban ez foglalkoztatott, mert éreztem az ismerőseimen, illetve magamon is az állandó panaszkodási vágyat. Amit egyébként nem értek, mert szerintem Budapest nagyon szép és élhető város. Aztán egyszer csak elegem lett. Rengeteg könyv van, ami ezzel foglalkozik, és arra gondoltam, hogy a bennük leírtaknak igen is van valóságalapja, és ezt jó lenne megmutatni, miközben az egészet egy kicsit ki is figurázom. Leadtam az ötletet, meg is kaptam az ösztöndíjat, és ezután bevontam Vida Verát, aki megírta a projekthez a szövegeket. Ez 2014-ben volt, utána pedig elkezdtem emberekkel is mélyebben foglalkozni, pontosabban azzal, hogy hogyan élik, illetve találják meg a boldogságot, akár egy tragédia után is.

Fotó: Juhász Norbert / We Love Budapest
WLB: Mi alapján választod ki a témáidat?  

Éva: Valamikor tök spontán jön: így jártam például Erikával, aki lufihajtogatóként dolgozott egy macskakiállításon. Megkérdeztem, hogy nem akar-e részt venni a projektben, és utána derült ki, hogy elvesztette a kisfiát, és azért kezdett el ezzel foglalkozni, mert fel akarta vidítani a kislányát; a véletlen műve volt, hogy rájött, hogy ez kikapcsolja. Hasonló véletlen a békagyűjtő hölgy is, akiről kiderült, hogy egy betegség miatt gyűjti a békákat. De persze vannak olyanok, akiknek ismerem a történeteit.

Fotó: Szombat Éva
Fotó: Szombat Éva

WLB: Neked mi okoz boldogságot?  

Éva: A biciklizés, amikor éppen jó a biciklim. De már annak is örülök, amikor süt a nap, vagy ha veszek valami apróságot vagy egy “új” ruhát a turiban. Nekem nem kellenek nagy dolgok, néha elég a családom, a barátaim és a barátom is. Csupa közhely.   

WLB: Nemrég kint voltál New Yorkban. Mi járatban voltál?  

Éva: New York egy másik ösztöndíj volt. Tagja vagyok a Fiatal Fotográfusok Szövetségének, amely nyert egy kiutazási lehetőséget azzal a feladattal, hogy felkutassa a kint élő magyarokat. Ez most aktuális dolog, és persze ez is összefügg a boldogság keresésével: azt vettem észre, hogy a kint élő emberek mind úgy mentek ki, hogy volt egy álmuk, és soha nem panaszkodtak, annak ellenére, hogy nagyon nehéz New Yorkban élni. Kint jöttem rá arra is, hogy én innen soha nem költöznék el. Nincs annál jobb, mint Budapesten elmenni bulizni a barátaiddal.

Fotó: Juhász Norbert / We Love Budapest
WLB: Sokat jársz el az éjszakába?  

Éva: Mostanában egy kicsit ritkábban jutok el bárhová, mert rengeteg a munkám, meg ott van a pasim, akivel néha inkább otthon maradok. De régen nagyon sokat jártam el, ami nyáron még talán mindig alap. A legszebb a budapesti éjszakában, hogy bármi megtörténhet az emberrel, soha nem tudod, hogy hol fogsz kilyukadni és kivel.   

WLB: Ez úgy hangzik, mint egy megtörtént sztori. Elmeséled?  

Éva: Hát, előfordult, hogy voltunk valahol – nem tudom, hogy hol – de arra emlékszem, hogy elkezdtünk énekelgetni, és az egyik barátunknál volt egy furulya… hiszen miért ne lett volna… Ennek láttán odajött egy vadidegen, akinek pedig “véletlenül” volt egy stúdiója a lakásában, és meghívott minket magához, hogy vegyünk fel egy dalt. Megtörtént. Egyébként nagyon sok ilyen sztorim van.

Fotó: Szombat Éva
WLB: A bulizás sokak szerint a boldogságról szól. Hogy lehet, hogy e témában nem fotózol bulit?  

Éva: Régen sokat fotóztam bulikon, és a maga abszurditásával együtt szerintem nem feltélenül azért csapják szét magukat az emberek, mert boldogok. Meg az ünneplés-koncepció egyébként is túl kézenfekvő. De tény, hogy jó dolog a buli, és kell is, mert az ember máskülönben beleőrülne a dolgokba, emellett pedig meg lehet ismerni számos izgalmas embert. De egyébként nem rossz ez a felvetés, elgondolkodom majd rajta.  

WLB: Kedvenc helyeid?  

Éva: Szórakozóhelyek közül nagyon bejön a Beat on The Brat, a LÄRM, és imádom a Vittulát is. Perverz vonzódást érzek az iránt, hogy egy-egy hely előtt álldogáljak, mert ugyebár tudjuk, hogy vannak azok a helyek, amik előtt álldogálni kell: ilyen például a Központ, meg a Toldi. Ha kávézni szeretnék, akkor a Madalba megyek.

Fotó: Juhász Norbert / We Love Budapest
WLB: Az esti bulit leszámítva hogy néz ki egy napod?  

Éva: Egyfolytában rohangálok, mert mindig fotóznom kell valamit: fixen dolgozom egy kiadónak, emellett pedig sok más projektem van. Ha pedig nem ez, akkor retusálok. Mindeközben sokat uberezem, mert a cuccaimmal máshogy nem jutnék el egyik helyről a másikra, a BKV-t pedig a korábban már kitárgyalt panaszkodó emberek miatt nem szeretem.   

WLB: Pihenni szoktál?  

Éva: Néha. Sorozatokra szoktam rákattanni, illetve szeretek a Duna-parton ücsörögni. Jó, ha süt a nap, és van pad.

Fotó: Szombat Éva
WLB: Jövőbeli tervek?  

Éva: Előbb éljem túl ezt az időszakot. Lassan megyek egyébként megint New Yorkba, ahol egy csoportos kiállításon szerepelnek a munkáim, mely a pesti bulinegyedről szól, ami régen a gettó volt. Kilenc házat választottak ki ezzel a témával kapcsolatban, és engem kértek fel, hogy ezeket fotózzam le. Ez nem volt könnyű, mert egy csomó épület nem látványos, de megoldottam. Ezen kívül pedig az új könyvemet szeretném nagyobb példányszámban kinyomtatni. Ja, és jogsit is kell szereznem.