A 19. századi palota igencsak leromlott állapotba került az elmúlt években, míg – hosszú előkészületek és alapos tervezés után – megindulhatott Budapest egyik legnagyobb hotelberuházása. A műemlékvédelem alatt álló egykori Schossberger-palota hagyománytisztelő módon, de modern építészeti megoldásokkal újult meg, így Budapest történelmi belvárosa és az Andrássy út ezzel egy újabb fényponttal, a Hotel Moments-cel gazdagodott.

Az egykori Sugárúton álló épület 1880 és 1882 között épült fel Schossberger Henrik megbízásából, Feszty Adolf építész tervei alapján – a tervezőről egyébként a főbejárat előtti területen elhelyezett kis fémtábla emlékezik meg.

Az elmúlt több mint egy évszázadban itt működött többek között Kino Plasticon néven egy mozi – a város egyik első mozgóképszínháza –, Geittner József és Rausch Ferenc vaskereskedése, egy bank és több szórakozóhely is.

Az építkezés hosszas előkészítés után indulhatott meg az ARCHI-KON és Nagy Csaba vezető tervező építészeti tervei szerint, a Market Építő Zrt. kivitelezésében, a beruházó a CD Hungary Zrt., az üzemeltető pedig a Continental Group. A hotelként újranyíló épület néhány hete, 2016 tavaszára készült el. A feladat bonyolultságát jól jellemzi, hogy a belső udvarra egy toronydarut állítottak, ennek segítségével tonnás súlyokat mozgattak – eközben az egyik utcafronti üzletben zavartalanul működhetett az ottani optika.

A megújult homlokzat mögött találjuk az igazán izgalmas részeket: az épületbe belépve elsőként a boltozatok lenyűgöző festése ragadja meg a figyelmünket, majd a felülről fedést kapott egykori belső udvarban találjuk magunkat.

Itt az udvari rész vasoszlopos loggiája és a földszinti boltozat Lotz Károly által készített sgrafittó díszítései jelentik a legfőbb látnivalót – mindez hagyománytisztelő módon, valóban igényesen felújítva. Természetesen sok modern elemet is találunk az épületben, ezek visszafogottak, kifejezetten hagyják érvényesülni a történelmi részeket.

A 99 szobás, négycsillagos Hotel Moments helyiségei leginkább az art deco stílus jegyeit hordozzák magukon, az emeleti Andrássy névre keresztelt lakosztályból pedig egyedülálló panoráma nyílik a Bazilika kupolájára. A földszinten már üzemel az új, színvonalas étterem, az Andrássy út felé eső részen pedig hamarosan megnyílik az ehhez csatlakozó terasz is.
Forrás: Hotel Moments - Molnár Péter