Egyre kevesebb könyvet olvasunk: helyette a telefont nyomkodjuk aktuális információkat keresve, vagy inkább letöltünk egy filmet. Pedig az olvasás élménye, az írott szavak és a fantázia ereje örök. Egy jópofa, ösztönzőleg ható kezdeményezés népszerűsíti az olvasást, közelebb hozhat egymáshoz embereket, és szórakoztató új élmény lehet mindenkinek, aki részt vesz benne.

Biztosan előfordult már veletek, hogy teljesen véletlenül elhagytatok egy könyvet, amit éppen olvastatok. Metrón, vendégségben, parkban, moziban, vagy bármilyen közterületen. Egy ilyen olvasmány útja legtöbbször eleve az lesz, hogy megtalálója könyvespolcán köt ki, ám a legtöbbször itt meg is áll a folyamat. 2001-ben egy amerikai oldal fejlesztésével indult útjára egy mozgalom, mely arról szól, hogy direkt veszíts el egy számodra kedves könyvet, valamit, amiből kettő van, már számtalanszor olvastad, esetleg eleve találtad/kaptad, és nem szakítanád meg ezt a láncot. A mozgalom kapcsán biztosan érkeztek könyvek Magyarországra is, ám nálunk egy külön vonalon is elindult a „Veszíts el!”, méghozzá 2008. március 25-én, Orosházáról, a Justh Zsigmond Városi Könyvtár szervezésében. Annak idején is lendületes volt a kezdés, számos kortárs írót, közéleti személyiséget kértek fel arra, hogy dedikálva „veszítsék el” könyveiket: Vámos Miklós, Závada Pál, Kiss Ottó, Mácsai Pál, Vitray Tamás, Karinthy Márton, Grecsó Krisztián is szívesen csatlakozott, sőt, később nagy könyvkiadók is beszálltak a játékba.

A metódus a következő: vedd magadhoz a kinézett könyvet, nyomtasd ki az adatlapot (vagy írj egyet kézzel), s ragaszd be a könyv hátuljába. Ezen a lapon tüntesd fel a könyv szerzőjét, hogy hol hagytad el, valamint személyes gondolatot, véleményt, kérdést és megjegyzést is fűzhetsz hozzá, ha szeretnél. A könyvtár.hu "Veszíts el!" aloldalán tudod regisztrálni az elhagyandó könyvet, amibe bele kell írnod a generált kódot, mely segítségével követheted majd a könyvet. Hiszen ha valaki megtalálja, s a kódot regisztrálja, máris megvan a kapcsolódási pont extulajdonos és megtaláló között.

Vicces, figyelmes, kedves szituációk is adódhatnak egy-egy elhagyás kapcsán, hiszen sokan nem tudják csak úgy otthagyni valahol a könyvet, mert azonnal utánuk viszik a megtalálók. Egyébként viccesek ezek a küldetések: elindulunk munkába, hónunk alatt a könyvvel és mondjuk a trolin hagyjuk – de hiányérzet helyett valami nagyon furcsa izgalom fog el. Ki talál majd rá? Ugye észre fogja venni, hogy benne van a könyvben az „Elveszítési nyilatkozat”?

Számos ilyen hozzáfűzést találni a játékleírás oldalán, melyek közül nekünk ezek a kedvenceink:

"Ma, mint egy eszeveszett gyerek, izgalommal telve, érdekes félmosollyal az arcomon, elhagytam életem első könyvét. Én nem nyomtattam az oldalt, hanem kézzel írtam, nekem így jobban tetszik, valahogy személyesebb a személytelenségben... CSODÁLATOS érzés volt! Mikor leszálltam a Hévről egy srác megkérdezte, hogy nem az enyém-e a könyv. Én csak annyit tudtam mondani, hogy most már nem :). Milyen érdekes, hogy ez is mekkora örömöt okozott." – Gabi "Március 31-én a Nagykanizsai vonaton hagytam a könyvet, miután Székesfehérvárnál leszálltam. Valaki az utasok közül észre vette és kidobta utánam a vonat ablakon. Ezek szerint a könyvet Fehérvárra szánta a sors, ezért ott hagytam a peronon." – Duhajné Kiss Ilona "Furcsa módon a könyvet itthon találtam, a nappaliban. Mint kiderült, a lányom találta a 2-es metrón, május 26-án, hazahozta, elolvasta, majd vizsgalázban égve megfeledkezett róla. Én is elolvastam (Gyerekkoromban sok-sok Bálint Ágnes könyvet olvastam, ezt valamiképpen pont nem.) Ma megyek beteget látogatni a Baleseti Központba, ott tervezem elveszíteni..." – Sugár MártaArra buzdítunk hát minden olvasni szerető, vagy éppen időhiány miatt régen nem olvasó városlakót, hogy csatlakozzon ehhez a játékhoz. Olvassátok el a pontos szabályokat, válasszátok ki a könyvet, majd hagyjátok ott valahol. Nem utolsósorban pedig, ha találtok bármilyen könyvet, az első az legyen, hogy lapozzatok a végére, van-e benne kód. Jelentkeztek már könyvek Párizsból, Ausztráliából is. Minden évben nagy a zsongás a március végi évfordulókor, így mi is szeretnénk hozzátenni a játék népszerűsítéséhez. Sőt, mi is elveszítettünk már egy könyvet.