Tudtad, hogy Budapesten áll egy Michael Jackson-fa? Hogy 1988-ban a magyarországi "Meki" nyitásakor mennyibe került egy Big Mac szendvics? Budapest látható és láthatatlan nyomait jártuk végig a Brandlépések névre keresztelt, reklámközpontú városi sétán a DOUPLA és a KommPakk jóvoltából, melyen többek között a fenti kérdésekre is megkaptuk a választ.

A Dobozy Rózsa, Kertész Jennifer és Lőrincz Attila vezette több állomásos belvárosi túra start mezője a Szent István téren lett kijelölve. Nem véletlenül: a hely kommunikációs szempontból fontos stratégiai pontként működik. Itt épült fel 2014-ben a világ legmagasabb legótornya és szintén a előtt tartották hazánk egyik első flashmobját. Utóbbi közösségi esemény honnan máshonnan, mint az Egyesült Államokból ered, ahol debütálásként egy vérfagyasztóan izgalmas, közös perzsaszőnyegnézés szerepelt a programban. Nálunk anno szerencsére megcsapolták a kreatív vénájukat a szervezők: a magyar vívószövetség jóvoltából 400-an népszerűsítették a sportágat.

Michael Jackson háromszor járt hazánkban, ilyenkor minden egyes alkalommal a foglalták le neki a királyi lakosztályt, melynek ablaka az játszótérre néz. Rendre errefelé táboroztak le Jacko rajongói, hogy legalább egy integetést elcsípjenek a szupersztártól. Az ún. illegális gerillakertészkedés (mely a környezettudatosságra nevel) példájaként itt álló bizonyos fa tele van aggatva a 7 esztendeje elhunyt énekes fotóival. Jackson halálának évfordulója (június 25.) alkalmával évente egyszer benépesül a környék a rá emlékezőkkel – derült ki a második állomáson.

Reklámszempontból a közeli Váci utca – meglepő módon – rengeteg érdekességet rejt. 1986 óta Budapest első hivatalos sétálóutcája a múlt század elején-közepén a mainál jóval több reklámtáblával volt felcicomázva, hiszen a digitális térhódításig kevesebb megjelenési lehetőség jutott egy-egy üzletnek, terméknek vagy szolgáltatásnak.

Aligha lett volna erre szüksége a néhány méterrel odébb, a Régi posta utcában berendezett első magyarországi McDonald’s-nak. 1988-ban az új szelek Budapestig is elfújták a dupla hamburger illatát, mely akkoriban 43 forintért lakatta jól azt a 10 ezer (!) magyar állampolgárt, akik a 14 órás (!) első napi nyitvatartáskor "Egy Big Mac-et kérek"-kel válaszoltak az eladók "Segíthetek?" kérdésére. A sajtburger ennél kicsivel kevesebb forintot kóstált.

A kissé másfajta gasztrovonalon elindult szomszédos Százéves Étterem (ami egyébként már 185. születésnapját ünnepli, szóval érik az átnevezés) a Zwack Unicumnak hála, egy, lényegében a korát megelőző reklámmal tömte be a piaci rést. Történt, hogy a barokk stílusú, első budapesti étterem pincérei a rendeléskor használt kis jegyzetük hátuljára – mely ugye végig a vendég szeme előtt lebegett – a keserű ital emblémáját mázolták fel, hogy annak eszébe ne jusson más kísérőt rendelnie.

Ha már a hosszú esztendőknél tartunk, a Kossuth Lajos utcában található divatáru üzlet, az Aranypók évtizedek óta változatlan színnel, dizájnnal és logóval működik. A főként az idősebb korosztály körében kedvelt márka remek példa arra, hogy ha egy szolgáltatás ismeri és megtalálja a célcsoportját, nem feltétlenül kell a megjelenésen változtatnia.

A Tisza cipő sem sokat variált a rendszerváltás előtt, hiszen a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának fénykorában a "környék" leghíresebb márkáinak egyike volt. 1989 után, a sorompó felengedését követően az országba beáramló külföldi márkák miatt aztán szép fokozatosan háttérbe szorult, mígnem 2003-ban egy magyar vállalkozó gerillamarketingjének köszönhetően újra visszatért a piacra: ismert és népszerű emberek hordták a termékeiket, amelyek így hamar eljutottak a rajongókhoz. A cég egyik reklámarca Szabó Kimmel Tamás, akibe a túra sokadik állomásán – véletlen vagy szándékos dramaturgiai fordulatként – éppen belebotlottunk a Belvárosi Színház előtt.

A sétálgatva két érdekes helyen is megálltunk. A 21-es szám alatt, a a világháború utáni időszak neonfényes Budapestjének mementóit láthattuk. Abban az időben ezek a vöröses fényű neonreklámok uralták az utcaképet, melyek napjainkra kissé elavultak lettek, így megmaradtak múzeumi látványosságnak.

Biztosan kevesen tudják, hogy a Kazinczy utca felőli végénél lévő egyik ház miféle titkot rejt. Eláruljuk: egy pesti kártyafestő mester, bizonyos Schneider József készítette itt a híres és közkedvelt magyar kártyákat. 1973-ig abban a tudatban játszottak vele világszerte, hogy a bécsi Ferdinand Piatnik nevű céghez köthető a gyártási folyamat, ám akkor kiderült, hogy valójában Schneider már megelőzte őket. Munkásságának emlékét az épület falán márványtábla őrzi. Az utolsó etap végállomása a Nagysándor József utca2-ben volt, pontosabban előtte: hazánk első reklámügynökségének, a Triumph Reclame Sociétének néhai irodájánál. Azt pontosan nem tudjuk, milyen ügyfelek keresték meg őket, és milyen kampányokat vittek, de annyi ismeretes, hogy reklámszöveges megrendeléseket egészen biztosan kaptak.