Az Egyetem tér egészen érdekes úton halad: a kampusz miatt leginkább olcsó kocsmák és franchise kávézók, street foodosok költöztek a hangulatos, V. kerületi térre. Szerencsére azért a „slow” étkezés és vendéglátás sem marad el, a grillkonyhával és borokkal operáló Code Zero mellé most egy délkelet-ázsiai ízekre alapozó, s ezt nagyon profi bárral megtámogató hely nyílt. Soft opening időszakban próbáltuk ki az Urban Tigert.

Szép csendben, visszafogottan, óriási közösségi hálós propaganda nélkül március elején ismét élettel telt meg az az üzlethelyiség, mely annyi mindent látott már az elmúlt években, de valahogy sosem találta meg igazi profilját, célközönségét. Volt már Közhely, Atelier, innen másztunk fel a Tip Top Barba, és egy időben lazacos bagelért is mehettünk a Kecskeméti utca 3-ba. Most viszont új szelek fújnak, melyek ráadásul egészen izgalmasnak tűnnek: az év első felében még biztosan megnyit a Hotel Rum, melynek épületében az ázsiai topbisztró és bár soft openinggel ugyan, de már márciusban üzemel. Nyilván időben szerettük volna letesztelni, és megnézni magunknak, mert tényleg szeretjük az Egyetem teret és környékét, az ázsiai vonal pedig szintén nagy kedvenc.

Már az utcáról kellemes látvány a bár, belépve egy bisztrónál elegánsabb stílusú, inkább speakeasy koktélozók hangulatát idéző enteriőr fogad. Van benne valami titokzatos, sok a rézfelület, a vörös anyagok, és jól eltalálták a világítást is. A hosszú bárpult elegáns, valamiért a ’20-as évek Amerikájára hajaz, a formák, anyagok viszont ugyanígy a ’70-es éveket is eszünkbe juttatták. Ez a stílus Budapesten még nem terjedt el, erős a nyugati hatás, nagystílű a kivitelezés, és ezért nyugodtan kijelenthetjük, hogy elég innovatív az Urban Tiger enteriőrje – vannak olyan szeretett elemek, melyek itt is visszaköszönnek, de erős hangsúlyt kapott a tigris. Erősebb büdzséből tovább nyújtózkodhattak, s ezt meg is tették. A bár szorosan együttműködik majd a hotellel: reggeliztetéstől az esti koktélozásig mindent itt bonyolítanak majd.

A konyha gyakorlatilag teljesen belátható, Berényi András vezetésével készülnek a délkelet-ázsiai különlegességek. András Londonban, a Spice Marketben és saját utazásai tapasztalatain keresztül került közel a thai és maláj konyhához. Az együtt étkezés örömére erősítettek rá az Urban Tigerben, az ételek azonnal elkészülés után kerülnek az asztalra, az adagok kisebbek, így a körasztalok közepéről érdemes csipegetni, többen, élményszerűen.

Fontos, hogy az Urban Tiger a jól definiált konyha mellett hangsúlyos bárként is funkcionál: nagyon profi csapattal, széles szortimenttel dolgoznak. Röviditalokból típusonként 30-40 vagy akár 50 márka is felsorakozik, követik a trendeket, és igazodnak az ázsiai vonalhoz is. Sok maracuját, kókuszt, fűszert használnak, és a koktélok könnyen igazíthatóak a felszolgált fogásokhoz, de persze önmagukban is szuperek. Aki evés helyett a koktélozást választaná, nos, a bárpult és az egyik ablakba illesztett, magasított asztal ideális lehet.

Jelenleg a soft opening időszakban az ételek -50%-os áron kaphatóak, ami elég jó ajánlat, viszont épp ezért érdemes asztalt foglalni. Az elő- és főételeket gyakorlatilag nem kell elkülöníteni, úgy járunk a legjobban, ha néhány tételt megrendelünk, és tényleg megosztjuk egymással, hogy minél több ízzel találkozzunk. Ami az egész Urban Tigerre jellemző, az az, hogy izzasztó, tüzet okádóan csípős tételekkel nemigen találkozunk, minden finoman pikáns, és még azok is bátran kísérletezhetnek, akik annyira nem szeretnének elmélyülni a Scoville-skála tanulmányozásában. Fűszeres tehát, de nem erős a kínálat.

Kis ízelítő falatkának szezámos ropogós szirmokat és pácolt uborkát illetve retket kaptunk, majd felmértük a kínálatot, és a salátáktól indultunk. A lazactatár (2790 forint) avokádóval, gyömbérrel és retekkel érkezett, ennél még izgalmasabb volt a miso tonhal cézár (3190 forint), ami bébi rómaisaláta-levelekbe ültetett tonhal volt, lazackaviárral, roppanós zöldségekkel, fürjtojással és remekül eltalált dresszinggel. Az étkezés kedvence lett, a crispy wontonnal (2290 forint) együtt, mely csirkével és fafülgombával töltött sült batyu volt, édes chiliszósszal szervírozva. Nem hiányozhat a satay (2290 forint) sem, karakteres mogyorós szószával. Izgalmas fogás volt a marhapofa és nyelv curry kesudióval és ananásszal (3690 forint), melyben a sous vide-olt hús igazán omlós volt, de a gőzölt buciban érkező malaccsászár kanapéra (990 forint/db) sem volt panaszunk, jól működött a császárhús a sriracha-szósszal és a mustárlevelekkel.


Kár volna kihagyni a desszertet, mely egy ázsiai panna cotta pasion fruittal, karakteres gyömbéres ízzel (990 forint), de a sűrített tejjel készülő thai tea (990 forint) is igazi különlegesség. Bár a shotos pohárnyi helyett szívesebben szürcsöltünk volna fél liternyit, akár a teh tarik anyaföldjén.

Még egy kis ideig finomhangolás alatt lesz az Urban Tiger, és érvényes a -50%-os díjszabás, (az általunk feltüntetett árak fele!) de első benyomásunk alapján jól éreztük magunkat, finomakat ettünk-ittunk, és látjuk a potenciált az Egyetem tér új helyében.