A '90-es évek végén és a kétezres évek első felében fénykorukat élték Budapesten a zenés-táncos szórakozóhelyek. Noha nem maradtak fenn hosszú évekig, de amíg működtek, vagy nem mentek ki a divatból, addig bizonyos szubkultúrák gyűjtőhelyének számítottak. Sorozatunkban felelevenedik néhány megszűnt, lerombolt vagy átkeresztelt kultikus hely emléke; a negyedik részben a Tiszti Klub, a Tilos az Á, a Metró Klub és a Supersonic Technikum történetére tekintünk vissza.

Tiszti KlubA Stefánia Palota adott otthont a korszak egyik hírneves budapesti szórakozóhelyének, ahol headlinerként az A betűs baseballsapkájáról méterekről beazonosítható AratóAndrás cserélgette a bakeliteket. A közismert lemezlovas a kétszintes helyiség fenti részén pörgette az aktuális slágereket tartalmazó lemezeket, amikor épp nem a velencei-tavi diszkójában adta önálló műsorát, míg lent BeneGábor retró setlistjére rázhatták a partiarcok. Alkalomadtán együttesek (például a Groovehouse) is felléptek.

Maga a hely már fénykorában (’90-es évek közepe-vége) kiérdemelte a retró jelzőt, mert enteriőr tekintetében nem igazán haladt a korral; a belső teret a márvány, a klasszikus műbőr fotelek és a puffok dominálták. Ennek ellenére igen kedvelt és látogatott klubnak számított a Tiszti – elsősorban az idősebb hölgyek körében, akik nem titkoltan azért csekkoltak be esténként a Stefánia Palotába, hogy néhány pohár koktél ledöntésével később jóval fiatalabb kísérővel térjenek haza. "A ’90-es években a fiúk/férfiak kizárólag tagságival mehettek be, amit ismerős ismerősén keresztül lehetett beszerezni, persze a kiskapuk mindig megvoltak. A fiatalabb férfiak elsősorban azért szerettek oda járni, mert könnyen fel tudtak szedni idősebb nőket, ezt roncsderbizésnek hívták egymás között" – meséli a klub egyik korábbi törzsvendége, Péter.

"Hívták Elvált Nők Klubjának is a helyet. Elég könnyen ment az ismerkedés, bárki összejöhetett szinte bárkivel. Előfordult, hogy a vécésnéni megkérdezte a mosdóba valamilyen véletlen folytán egyedül érkező férfi törzsvendéget, hogy na mi történt, semmi kapás?" – ezek már egy másik egykori bulizó, Csaba emlékei a nagyrészt állandó közönséggel és színvonallal, igazi ÖtvösCsöpi-filmekből megidézett hangulattal nagyjából 2008-ig működött TisztiKlubról.Tilos az ÁA város egyik első alternatív kocsmájában, az 1989-es szilveszteri buli alkalmával megnyitott Tilos az Á-ban két esztendővel később a szovjet kivonulást ünnepelvén a debütáló BudapestiBúcsú részeként egy igazi világsztár, az akkor már súlyos beteg FrankZappa is játszott – zárt körű bulin. A kilencvenes évek elején aztán egymást érték a koncertek szinte minden este; olyan – később ismertté vált – hazai bandák koptatták a pincehelyiség színpadának deszkáit, mint a Quimby, a Kispál és a Borz vagy a KoraiÖröm, de itt indult be DJ Palotai karrierje is.

Liberális szellemiségű alternatív hely volt, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy 1991-ben a TilosRádió sunyiban innen sugározta a műsorát, valamint a Tilos az Á Performance, majd TÁP Színház néven zsebszínház is működött.

A nevét a Micimackóban szereplő jellegzetes tábla után kapó Mikszáth Kálmán téri emblematikus klub 1996-ig, tehát mindössze hét évig látta vendégül a sokszínű műfajok képviselőit és átlagnál rendezettebb közönségét. Egyik napról a másikra lett a város legnépszerűbb underground helyeinek egyike, és ahogyan a Kultiplex, lényegében a Tilos az Á is ebbe bukott bele: az egyre gyarapodó lakossági panaszok, többszöri rendőrségi razziák, valamint a jövedéki törvény értelmében borozóvá "alakulás" következményeként ’96-ban bezárták. Helyén 2003 óta a ZappaCafé működik, az aljában pedig a Trafik klub üzemel.

Metró KlubÉletkorát és csúcsidőszakát tekintve kilóg az összeállításból a több mint százéves épületben, egy játékbolt helyén 1960-ban megnyílt MetróKlub, melyet eredetileg a kettes metrót építő munkásoknak szánt szórakozóhelyként működtettek. Ha lehetne arra fogadni, hogy a Metro együttes valaha fellépett-e itt, akkor igen alacsony oddsszal adnák a mesterek, és valóban: a hatvanas évek kultikus beatzenekara konkrétan egy nagylemezt is kiadott a Dohányutcai helynek dedikálva Egy este a Metro Klubban címmel. A zenekar névválasztása sem véletlen: a Sztevanovity-testvérek, Dusán és Zorán formációja kezdetben Zenith néven tolta a beatet, majd 1961-től felvette a klub nevét.

A korszak felkapott klubjában lehetett először twistet táncolni itthon, méghozzá tánctanárok segítségével – évtizedekkel később aztán magunktól is rájöttünk, hogy a mozdulatsor mindössze annyiból áll, mintha egy cigarettacsikket taposnánk el, miközben egy frottírtörölközőt tekerünk a derekunk körül.

"Ha bementél a buli kezdése előtt és körülnéztél, akkor eszméletlen förmedvénynek tűnt az egész helyiség: csak úgy árasztotta magából a ridegséget, de amikor megtelt fiatalokkal és elkezdtünk játszani, minden megváltozott és a rideg, vacak, rossz akusztikájú teremben életünk legforróbb hangulatú, felejthetetlen emlékű bulijait játszottuk. Akkoriban olyan légkör vette körül ezt a zenét, hogy egyszerűen elképzelhetetlen volt a sikertelenség. Minden összekötött, életkorban is egyeztünk a közönségünkkel." – olvashatóak az egyik legautentikusabb személy, Zorán emlékei a csehtamasprogram.hu oldalon.

Kilenc éven át számított a hazai beatmozgalom bástyájának és egy egész generáció kultikus találkozóhelyének. Sorsa meglehetősen változatos és néha hányatott volt aztán: a hetvenes és a nyolcvanas években kulturális központként szerepelt a nyilvántartásban, a rendszerváltozást követően pedig a zene helyett a ruházat lett a fő árucikk, ugyanis különféle butikok váltották egymást a helyén, majd a Roham Bárt és a Bazar klubot/hostelt fogadta be.Supersonic TechnikumA Bernáthyék-féle Supersonic Technikum igazi kis unikum volt a budapesti éjszakában, hiszen az egyik első olyan klub volt, mely bevallottan csak és kizárólag az elektronikuszeneiszcéna bemutatására törekedett. Semmi kommersz (lehetőleg), csak a minőség: Grega, Scarface és persze az alapítók neve erre tökéletes garanciát nyújtott.

"Nem egy, nem két olyan éjszaka vagy épp after ért a Supersonicban, mikor igazán úgy gondolhattam, kis hazánk igazán büszke lehet, hogy egy ilyen "jelenség" is megtalálható itthon. Ráadásul az elektronikus zene alatt itt nem csak és kizárólag a technót kell érteni, hiszen belefért bőven a műfaji sokszínűség. Eltűnésével jókora űr támadt a fővárosi éjszakában (vagy épp másnapban, gondoljunk itt a kiváló afterpartykra, ahol ki a rágógörcsöt, ki az éjszakai élményözönt, ki meg a napfelkeltét táncolhatta ki magából...), ami mindmáig betöltetlen maradt..." – idézi vissza emlékeit László a III. kerületben, a Pacsirtamező utcában megbújt "elektroközpontról."