Tudjuk, hogy egy férfi gyerekkorában az első 40 év a legnehezebb, nem könnyű ugyanis egyszerre komolynak lenni, titkon pedig arra vágyni, hogy műanyag figurákkal játszhassunk egy kemény munkanap után. Véletlenül tudunk egy helyet, ahol ezt bárki megteheti: a múlt héten nyílt HammerTime Café egy terepasztalos társasjátékra, vagyis wargame-re épülő közösségi hely, ahol ehetünk, ihatunk, és a játék mellett meg is vásárolhatjuk például a híres Warhammer univerzumba tartozó játékokat. A dologra annyira könnyű rákattanni, hogy mi már meg is tettük.

Budapest lassan komplett játszótérré változik: van már esport pub, társasjáték-kávézó, képregénykávézó, rendszeresen rendeznek cosplay eseményeket is. A legújabb őrület egy olyan kávézó, ahol wargame társasjátékokat játszhatunk. Ha esetleg valakinek nem lenne világos, hogy ez mit jelent, akkor képzeljen el egy hatalmas terepasztalt, kézzel összerakott és festett figurákkal, tankokkal, épületekkel, és egy igen komoly szabályrendszerrel, amit ha jól megtanulunk, akkor kegyetlen csapás mérhetünk ellenfelünkre. A dolog már ránézésre is izgalmas, de ha az ember beül játszani, akkor az egész élete megváltozik. A hely ötlete LiszkaGergő nevéhez fűződik, aki körülbelül 2 éve rabja a wargame-nek.

Az alapjáték természetesen a Warhammer 40K univerzum. Ez a történet időszámításunk szerinti 41. században játszódik egy disztópikus sci-fi-fantasy környezetben, azaz egy olyan világban, ahol a hipertérben született Káosz istenek akarják elpusztítani a már sokszor lerombolt, génmódosított szuperemberek (élükön a halhatatlan Császárral) irányítása alatt kereszteshadjáratokkal visszahódított emberi birodalmat, amely ekkorra már a galaxis nagy részét benépesítette. A történetet bonyolítja, hogy más fajok is pályáznak a koronára: az ősi istenekre hasonlító Eldák, az ő sötét unokatesóik, a fejlett Tauk, a egyszerű, de erős Orkok, az évezredek óta szunnyadó szuperrobot Necronok, a biomasszára hasonlító Tyranidák. Közben persze a Császár fiát, Horust elragadják a Káosz erői, akik örök háborúba taszítják az Univerzumot. A történet valójában sok szálon fut és nagyon komplikált, így meg sem próbálunk jobban belemenni; akit érdekel, az itt utánanézhet a részleteknek. A Warhammer mellett van még egy érdekes dolog: a western-gótikus-sci-fi-horror között mozgó Malifaux is.

Természetesen a HammerTimeban nem csak játszani lehet, hanem minden meg is vásárolhatunk az alapcsomagoktól a különböző kiegészítőig és játékkódexekig, ha van a zsebünkben egy kb. 20 ezer forintos kezdőtőke. A határ természetesen a csillagos ég.

Az egyik legjobb része az egésznek, hogy a figurákat, járműveket és épületeket nekünk kell kivagdosni, összerakni és kifesteni, így a személyre szabás is hozzátesz ahhoz, hogy az egész még szerethetőbb legyen. Sokan amúgy nem játszanak, csak az otthoni polcra vásárolják az igencsak látványos figurákat. Valószínűleg hamarosan mi is csatlakozunk ehhez a csoporthoz.

A hely célja, hogy közösséget hozzon létre, mégpedig olyat, amelyben hús-vér emberek találkoznak személyesen és játszanak egymással, ezzel is ellensúlyozva az egyre jobban elterjedő online játékokat. Néhány nap múlva meg is kezdődnek a bajnokságok és a versenyek, amely remélhetőleg a jelenleg 200 budapesti aktív wargamer mellett olyanokat is bevonz, akiknek még új ez a dolog. Az első esemény pénteken lesz, amikor a Warhammert próbálhatják ki az érdeklődők és még oktatást is kapnak mellé.

Aki a HammerTimeCafe-ban wargame-ezik, társasozik, szerepet játszik, annak szükséges, hogy tagja legyen a klubnak, amelyre a következő kedvezményes lehetőségeket kínálják fel a játékosoknak: a napi tagság: 500 Ft, a havi tagság pedig 2500 Ft-ba kerül, amely teljes egészében lefogyasztható a kávézóban, valamint, 10% kedvezmény minden boltból való vásárlásra, a tagság idejéig.

Érdemes egyébként vigyázni, mert nagyon könnyű rákattanni erre a világra, ha pedig ez megtörténik, akkor a szerencsejáték-függőséghez hasonló állapot alakulhat ki. Mi tudjuk.