Élmény

Budapest arcai – Tóth Gergő, a Blind Myself frontembere

Fotó : Juhász Norbert / We Love Budapest
Budapest arcai - Tóth Gergő, a Blind Myself frontembere

Aki egy kicsit is követi a magyar zenei életet, az biztosan találkozott már Tóth Gergő nevével. Az egykori rádiós és televíziós műsorvezetőt a legtöbben a Blind Myself zenekar frontembereként ismerik, úgy adódott azonban, hogy ő lett az egyik legnépszerűbb hazai formáció, a Wellhello menedzsere is. Leültünk megbeszélni, hogy mi történik a hazai zenei életben, és hogy milyen érzés rockzenésznek lenni.

WLB: Bár nem hiszem, hogy valaki nem ismer, de biztos, ami biztos alapon össze tudnád foglalni az egész életedet pár mondatban?  

Tóth Gergő: Persze. Hát volt egyszer egy gyerek, aki beleszeretett egy zenei műfajba, történetesen a rock zenébe. Amikor katona voltam, rákattantam a ’90-es évek új rock cuccaira pl. Faith No More-ra, Alice in Chainsre meg főleg a Biohazardra. Ezek hatására úgy döntöttem, hogy elkezdek én is zenélni. Ezt a nulláról kellett persze felépíteni, nem voltak ismerőseink és semmit nem tudtunk az egész háttérmunkáról. Mégis egyszerűen ezzel akartam foglalkozni, úgy éreztem, hogy megtaláltam önmagamat.

Fotó: Juhász Norbert / We Love Budapest
WLB: De tudtad, hogy ebből nem lehet megélni, ugye?  

Tóth Gergő: Igen, úgyhogy kellett valami meló. Mindig valami olyat próbáltam csinálni, ami laza volt és tudtam mellette zenélni. Aztán eljött a pillanat, amikor elkezdett fejlődni a zenekar, és ráeszméltünk, hogy itt kell hagynunk az országot, ha vinni akarjuk valamire. Elhatároztuk, hogy amerikai zenekar leszünk és kimegyünk az USA-ba. Kint az Ignite énekese, Téglás Zoli segített nekünk beilleszkedni, aztán végigturnéztuk velük az Államokat.

WLB: Hogyan fogadtak az amerikaiak egy magyar zenekart?  

Tóth Gergő: Annak ellenére, hogy nem voltunk überprofik akkoriban, elég jó kis koncerteket adtunk. Az amerikai közönség nagyon lelkes, ha már kifizették a belépőt, adnak energiákat rendesen az előzenekarnak is. A turné végén New Yorkban maradtunk, Brooklynban laktunk. Sokat játszottunk a híres CBGB’s klubban is, sokszor magyar közönség előtt. Aki ismerte a Blind Myselfet az itthoni sajtóból, az eljött a koncertre, akár még messzebbről is. 3 évig éltünk kint, aztán visszajöttünk, hogy ne legyenek gondjaink az akkorra már majdnem lejáró okmányaink miatt.

Fotó: Juhász Norbert / We Love Budapest
WLB: Mihez kezdtél?  

Tóth Gergő: Amikor hazajöttünk, kicsit átalakult a zenekar, én pedig elkezdtem dolgozni. Természetesen azonnal visszaestem a szarba, mert teljesen kiestem az itthoni dolgokból 3 év után, és olyan munkákat kellett csinálnom, mint például a szórólapozás. Az azért nem túl inspiráló, mert mindenki utál: senki sem szereti ezeket a nyomdai anyagokat, egyszer még a kiskocsimat is ellopták meló közben. Ennek akkor lett vége, amikor Vörös András (Superbutt, Ørdøg – a szerk.) meghívott a BPRNR-be, ahol sokkal inkább zenei dolgokkal foglalkozhattam. Itt lettem műsorvezető a Rock Café című műsorban a Radio Cafén, meg elindítottuk a Planet Z nevű magazint, amiből meg később a Lángoló Gitárok lett. Ezzel párhuzamosan jött a lehetőség, hogy vezessek zenei műsort a magyar Music TV-n, ahova eredetileg interjúalany castingra hívtak. Aztán pár évre rá az is megszűnt és új meló után kellett nézni. Időközben meg a zenekarral angolról magyarra váltottunk.

Fotó: Juhász Norbert / We Love Budapest
WLB: Nekem amúgy az új dalok sokkal jobban tetszenek, mint a régiek. Jobban passzol nektek a magyar. Ti nem így gondoljátok?  

Tóth Gergő: Egyrészt megértünk, másrészt meg az ember rájön, hogy nem éri meg széllel szemben hugyozni. Baromi nehéz angolul eljutni külföldön magasabb szintekre, mert egy egész iparág épül arra, hogy a szerencsétlen amatőr zenekarokat lehúzzák beugró pénzekkel meg ilyenekkel. Persze nem lehetetlen a befutás, de nagyon jónak és még inkább szerencsésnek kell lenni. Szóval jobb itthon a hazai zeneiparban.

WLB: Hogy jött az, hogy te lettél a Wellhello menedzsere?  

Tóth Gergő: Anno az MTV után volt egy kávézóm, ami sajna hamar becsődölt. Rájöttem, hogy nem nekem való a papírmunka meg a vendéglátás árnyoldala, pedig a vendégekkel való kapcsolatot nagyon szerettem. Utána a Magneotonhoz kerültem, ahol a mai napig is vagyok – itt kezdtem el zenekar-menedzsmenttel foglalkozni. Anno akartam is ilyen jellegű saját céget csinálni, de nem volt hozzá elég alaptőkém, így lemondtam róla. Szerencsém volt, hogy ilyen jellegű munkára kerestek embert a Magneotonnál. Csomó tapasztalatot gyűjtöttem az évek során és úgy gondolom, hogy sok hasznos dolgot tudok tanítani fiatal zenekaroknak, mert én már szinte tényleg mindenen keresztülmentem ebben a szakmában. A Wellhello úgy jött a képbe, hogy amikor Tomi és Diaz új kiadót kerestek a zenekarnak, itt landoltak, hallották, hogy jól mennek nálunk a dolgok.

WLB: Elég nagy kontraszt van köztetek zeneileg, illetve emberileg. Ez nem zavar?  

Tóth Gergő: Szerintem nem annyira, mint gondolod, így nincs is, ami zavarjon. Én azt gondolom, hogy a legtöbb zenész ugyanazt az életet éli: beülünk egy buszba, stresszelünk buli előtt, utána felszabadulunk és jön az eufória, majd hazafelé pedig balhéba keveredünk a benzinkúton. Szerintem a Száztagú cigányzenekarral és DJ Newllal is ez történik és persze a Wellhellóval is. Van egy közeg, amiben minden zenekar ugyanazokat a tapasztalatokat éli meg, emiatt nagyon sok közös téma van. Ha normális emberek alkotják a zenekart, akkor szinte bárkivel együtt lehet dolgozni, attól függetlenül, hogy mit játszik. Ráadásul szerintem a Wellhello nagyon jó zenét nyom. Közben meg nagyon jó barátok is lettünk, azt hiszem.

Fotó: Juhász Norbert / We Love Budapest
WLB: És mik a legjobb tanácsaid a zenekaroknak?  

Tóth Gergő: Én úgy gondolom, hogy nem kell stresszelni a dolgokon: két fajta sikeres zenekar létezik, az egyik feszülten próbálja megtartani a közönségét, a másik pedig lazán kezeli a dolgokat és jó fej tud maradni, és így is szeretik a rajongók. Én nyugodt vizeken szeretek evezni, és szeretem, ha alázatos zenészekkel dolgozhatok együtt. Ez azért fontos, mert sosem tudhatod, mi történik veled majd a jövőben. A pökhendi zenészeken nagyot fognak nevetni, ha vége a sikerüknek. Az alázat ezért mindenek felett számít! Színpadmesterként is éveken át dolgoztam nagy fesztiválok nagy színpadain. Egyszer pl. megszívatott egy német DJ páros, akik kitalálták, hogy ki kell vágnunk a színpad közepét, hogy ne ugorjon a lemezjátszón a tű a mélyek miatt. Reggelre tudtuk befejezni az átépítést. Aztán este a színpadon csak egy helyben álltak a fellépésükön, esélytelen volt, hogy ugorjon a tű. Másnap meg jött a Beastie Boys a világ legjobb DJ-jével, és olyat karcolt minden sztárallűr nélkül, hogy beszart mindenki. Meg kell oldani a dolgokat, nem nyafogni. Most pl. van egy olyan szitu, hogy lemondták a hétvégi londoni Blind koncert helyszínét. Megvan a repjegye három zenekarnak, megvan a szállás, plusz NKA pénzt is kaptunk erre a bulira. Szombat estére kb. esélytelen klubot találni Londonban, de nem kell székeket dobálni, majd megoldjuk ezt is valahogy. Az is jól jön egyébként, hogy én nem csak menedzser, hanem zenész is vagyok, ezért tudom, milyen érzés a színpadon állni. A koncertek után így talán jobban el tudom magyarázni a zenekaraimnak, hogy mi működött, és mi az, amin érdemes még csiszolniuk.

Fotó: Juhász Norbert / We Love Budapest
WLB: Jövőbeli tervek?  

Tóth Gergő: Hát amint azt tudod, én már apuka vagyok, van két kisfiam, akikkel most sajnos a Wellhello miatt nem tudok annyi időt tölteni, de remélem, hogy ez majd változni fog. Szeretnék ezzel a menedzsment dologgal tovább foglalkozni, mert már annyi mindent csináltam, hogy nem lenne kedvem valami igazán újba belekezdeni. Rádiózást talán még szívesen csinálnám amúgy, azt nagyon szerettem.  

WLB: És mi lesz a zenéléssel?  

Tóth Gergő: A Blinddal nem tudom mi lesz, lehet, hogy tartunk egy kis szünetet, bár most dolgozunk egy új dalon, amihez éppen nagy kedv van. Meglátjuk, mit hoz a jövő év. Amúgy – mint előadó – nem szeretném otthagyni a színpadot, más zenékben is kipróbálnám magam, de most a Wellhellora figyelek főleg. Meg van még két másik zenekarom is: a SuperStereo, akiknek nemrég volt az Akváriumban az első budapesti debütáló koncertjük, valamint van egy kisebb bandám is, a SirVive. Sokan kérdezik, hogy metálosként hogyan tudok poposabb formációkkal dolgozni. Nekem nem a zenei műfaj számít, hanem az, hogy jó-e a zenekar vagy sem.